Az érdeklődők a kolozsvári elővetítéseken is megtekinthetik a valóságshow új részeit
Fotó: Orbán Eszter
A versengés helyett az alkotásra, zenei önmegvalósításra és kibontakozásra összpontosít a nemrég elindult, A dal összeköt című valóságműsor. Erdély első zenés valóságshow-járól Dobai Csaba ötletgazda, hangmérnök beszélt a Krónikának. A tíz zenész mindennapjaiba és alkotómunkájába betekintést nyújtó műsor producere és társrendezője kitért a kezdeményezés céljára, az elővetítések helyszínére és időpontjára, valamint a második évad tervére.
2025. június 22., 10:062025. június 22., 10:06
2025. június 26., 11:132025. június 26., 11:13
Egy fiókban „heverő” ötletből született meg A dal összeköt című, formabontó valóságshow, amely nemcsak a zenészek közötti kapcsolatépítést célozza, hanem a közönség figyelmét is ráirányítja az erdélyi zenei élet sokszínűségére. „Szerettem volna egy olyan valóságműsort létrehozni, amely nem mesterkélt, nem versenyhelyzetekre épül, hanem életszagú, hiteles és emberközeli.
– mondta a Krónika érdeklődésére Dobai Csaba, aki hangmérnökként, rendezvényszervezőként és zenei tartalmak készítőjeként már évek óta aktív az erdélyi zeneiparban.
Dobai Csaba olyan teret akart kínálni a zenészeknek, ahol valóban önmagukat adhatják
Fotó: Orbán Eszter
Mint kifejtette, az ötlet egy dalszerzőtábor gondolatával indult, a megvalósításhoz pedig szűkös, de működőképes költségvetés társult, amely fedezte a szállást, étkeztetést, és a műsor létrehozására is elegendő volt. A filmes háttérről pedig Szabó Sámuel főoperatőr, vágó, társrendező és Varga Norbert operatőr gondoskodott, akik szintén jártasok a zene világában, ugyanakkor Dóczy Áron, a Republic Studio szakembere felelt a műsor hangfelvételéért.
A tíz zenész három napra került össze, teljes ismeretlenségben – nem tudták előre, hogy kikkel fognak együtt dolgozni. Ez idő alatt három új dal született, a zenészeknek pedig szigorú feltételek mellett kellett alkotniuk:
semmi utólagos javítgatásra, stúdiózásra nem volt lehetőség. A dalokhoz helyben videóklip is készült – a projekt tehát az alkotás teljes ívét átfogta.
Tíz zenész három napját mutatja be A dal összeköt című műsor
Fotó: Orbán Eszter
A résztvevők közt ismertebb nevek is feltűntek – például Szőcs Tamás (A Csajod zenekar), Dósa Noémi (Musspell), vagy a korábbi Szintaxis együttesből ismert Kusztos Dávid és Fábián Lehel –, de voltak teljesen új, eddig kevésbé ismert tehetségek is, mint Szélyes Boróka vagy Borbély Hunor. „Nem kerestünk meg konkrét zenészeket. A jelentkezés nyitott volt, sőt túljelentkezés is volt. A cél az volt, hogy a háttérben maradó, de tehetséges zenészek is teret kapjanak” – magyarázta a műsor producere, társrendezője.
A kezdeményezés nemcsak a zenészeknek kínált új típusú alkotói közeget, hanem a közönség számára is egyfajta tükörként szolgál: bepillantást nyújt a kreatív folyamatokba, a zenei együttműködésekbe, a kapcsolatok kialakulásába.
Ez nemcsak az alkotásra, hanem az egész erdélyi zenei életre pozitív hatással lehet” – részletezte az ötletgazda, hozzátéve, hogy a műsorral az erdélyi közönségnek szerette volna megmutatni az értékes erdélyi zenészeket, színes zenei világukat, amely olykor kissé háttérbe szorul a magyarországi zenei tartalmakkal szemben. „Erdélyben rengeteg kiváló zenész van, csak kevés a platform, ahol valóban megmutathatják magukat. Ezzel a műsorral egy ilyen helyet szerettünk volna teremteni” – magyarázta a színpadON podcast alapítója.
Betekintés a kulisszák mögé
Fotó: Orbán Eszter
Dobai Csaba arról is beszélt lapunknak, hogy a három nap alatt három dal és hozzá tartozó videóklip készült, ezeket a műsor negyedik, záró részében hallhatják, láthatják az érdeklődők.
de „A dal összeköt” keresőkifejezéssel is könnyen megtalálható.
Az ötletgazda szerint a kolozsvári Planetariumban tartott bemutatóvetítésen meglepően nagy volt az érdeklődés, pozitívak voltak a visszajelzések: „a közönség reagált, kacagott, együtt élt a műsorral”. A második rész elővetítése szintén a kincses városi kávéházban volt hétfőn, kedden pedig a marosvásárhelyi közönség nyerhetett betekintést a zenészek életébe, valamint hallgathatta meg élőben történeteiket.
Az első epizód nagyon pozitív fogadtatásban részesült
Fotó: Orbán Eszter
Dobai Csaba a folytatás kapcsán elmondta, már beszélgettek erről, és jelenleg támogatókat keresnek a második évadhoz. „Reméljük, hogy a közönségnek nagyon tetszik, és szeretne folytatást, ugyanakkor a nézők egyénileg is támogathatnak a Patreon felületen, ahol cserébe minden epizódot egy héttel hamarabb megnézhetnek, valamint a kulisszatitkokba betekintést nyújtó extra tartalmat is kínálunk a műsorhoz” – hívta fel az érdeklődők figyelmét a zeneipari szakember.
Mobilkommunikáció zavarására alkalmas jelblokkolót használt a vizsgákon Romániában a jászvásári állatorvosi egyetem egyik oktatója a puskázás megakadályozására, de kitudódott, és fegyelmi eljárás indult ellene.
Balesetben meghalt Felix Baumgartner csütörtökön, az 56 éves osztrák extrémsportoló motoros siklóernyőjével zuhant le a kelet-olaszországi Porto Sant'Elpidióban – erősítette meg az olasz tűzoltóság.
A közösségi médiában terjedt el egy klip, amely szerint sokak számára csak álomnak beillő összegű havi jövedelemről számol be egy Romániában dolgozó indiai futár.
A balesetek megelőzése érdekében a nyári időszakban román rendőrök is részt vesznek a magyar közutak közlekedésrendészeti ellenőrzésében – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság Kommunikációs Szolgálata szerdán a Police.hu oldalon.
Karszalagok kiváltva, applikáció letöltve, busz- és vonatjegyek megvásárolva – szerdán kezdetét vette az Electric Castle. A július 21-ig, vasárnapig tartó fesztivál idei kiadása is az elektronikus zene legismertebb előadóit hozza el Bonchidára.
Hét napon át, július 20−26. között hét Beszterce-Naszód megyei településre látogat el az Ifjúsági Karaván, amelyet néhány évnyi szünet után idén ismét megszervez a besztercei MADISZ – mondta a Kolozsvári Rádiónak Zoltán-Sipos Tímea, a szervezet elnöke.
Fapados repülőjárattal utazott hétfő este Nicușor Dan államfő Milánóba a lányával, az egyik utas által a repülőgépről közzétett képek tanúsága szerint. Az elnök sajtóhírek szerint várhatóan szerdán tér vissza az országba.
Pályi Gyula modenai professzor, az Olasz Nemzeti Tudományos Akadémia tagja a torinói lepel kutatásának újdonságairól számolt be – írta a Vatican News magyar nyelvű honlapja.
Az Olasz Posta (Poste Italiane) bejelentette, hogy több száz, a pápának címzett levél érkezik a fiumicinói válogatóközpontba. Megválasztása óta folyamatos ez az arány.
A szentjánosbogarak populációi világszerte jelentős csökkenést mutatnak, és Erdély, mint Európa egyik természeti sokszínűségben gazdag régiója, szintén érintett ebben a globális trendben – hívta fel a figyelmet László Zoltán biológus.
szóljon hozzá!