Nincs tudomása a nagyszebeni repülőtér vezetőségének olyan esetről, hogy házakat rongáltak meg az alacsonyan szálló gépek. Egyik helyi lap csütörtökön arról számolt be, hogy egy alacsonyan szálló repülő miatt cserepek hulltak volna le egy épületről.
Lénárd András, a Csíki Sör Manufaktúra többségi tulajdonosa úgy érzi, ellenségei le akarják járatni. A vállalkozó videóinterjúban nyilatkozott részletesen azt követően, hogy a Magyar Nemzet megírta: embercsempészet miatt keresik az Egyesült Államokban.
A közlekedésügyi miniszter által 2018-ra ígért 160 kilométer autópályának az optimista becslések szerint is csak mintegy felét adhatják át idén ténylegesen a forgalomnak.
A háziorvosok 75 százaléka írta alá határidőig a biztosítóval kötött keretszerződés meghosszabbítását. Sokan állítólag félnek a fenyegetőzések miatt.
Tanúként idézte be a DIICOT Emil Boc kolozsvári polgármestert, Florian Bodog egészségügyi minisztert és Vasile Dâncu volt kormányfő-helyettest a sikkasztással gyanúsított Mihai Lucan kolozsvári urológust érintő ügyben.
A törvény által megengedett maximális szintre, az ingatlanadó hatszorosára emelte az illetéket az elhanyagolt épületek esetében a nagyváradi önkormányzat. A legtöbbet fizetők között állami intézmények és magáncégek is vannak.
A háziorvosok több mint 60 százaléka írta alá szerda délutánig az ingyenes szolgáltatások biztosítását lehetővé tevő keretszerződést a biztosítóval. A szaktárca szerint az orvosok felelőtlenek, de a kormánynak sem kellene lepasszolnia a problémákat.
Emil Boc, Kolozsvár polgármestere és Florian Bodog egészségügyi miniszter is érintett a sikkasztással gyanúsított, hatósági felügyelet alatt levő Mihai Lucan kolozsvári urológus ügyében – állítja Emanuel Ungureanu, a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) parlamenti képviselője.
Miután a kormány jelentős támogatást nyújtott a marosvásárhelyi repülőtér kifutópályájának korszerűsítésére, a tulajdonos megyei önkormányzat egyéb beruházásokra szánja az időközben igényelt 77 millió lejes bankhitelt.
Marosvásárhely polgármestere január elsejétől leváltotta tisztségéből Valentin Bretfeleant, a marosvásárhelyi polgármesteri hivatalnak alárendelt helyi rendőrség magyarellenességéről ismert parancsnokát.
Nem hosszabbította meg a háziorvosok egy része a keretszerződést az egészségbiztosítási pénztárral, így beutalót és ingyenes receptet nem állíthatnak ki. A háziorvosok háromszéki képviselője szerint a héten nem kérnek pénzt a vizsgálatokért.
Az utolsó simítások zajlanak a magyardécsei szórványkollégiumban, amelyet tavasszal foglalhatnak el a Bástya Egyesület által felkarolt gyerekek. Kerekes Zoltán egyesületi elnök szerint egyre többen támogatják munkájukat.
A téli ünnepek alatt 30 százalékkal több baleset történt a sípályákon, mint tavaly – nyilatkozta kedden Sabin Cornoiu, a hegyimentő-szolgálatok egyesületének országos elnöke.
Közös óévbúcsúztatásra, illetve újév-köszöntésre várják a helyieket és a vendégeket is az erdélyi városok főterén vasárnap sorra kerülő szabadtéri szilveszteri ünnepségek szervezői.
Közösségi rendezvények helyszínéül szolgálna a jövőben a ma még gépkocsiktól hangos Bémer tér, amelynek felújítását uniós támogatásból valósítaná meg a nagyváradi önkormányzat. A térrendezéssel az emblematikus épületek is láthatóbbá válnának.
Az RMDSZ és a román kormánykoalíció pártjai politikai alkudozásának a kockázatait, a román–magyar viszony sérülékenységét mutatta meg az erdélyi magyarság 2017-es éve.
Az elmúlt időszakban megszaporodott medvetámadások ellenére a lapunknak nyilatkozó vadászok szerint a székelyföldi térségben nem jellemző az önbíráskodás, a nagyvadak csapdába csalása vagy megmérgezése.
Florian Bodog egészségügyi miniszter találkozott csütörtökön fiatal orvosok egy csoportjával, akiknek sikerült a rezidensvizsgájuk, de nem találtak munkahelyet. A miniszter azt mondta, keresik a megoldást a problémára – írja a minisztérium közleményében.