Végrehajtási utasítások nélkül lépnek hatályba az anyanyelvhasználatot elősegítő törvénymódosítások

Végrehajtási utasítások nélkül lépnek hatályba az anyanyelvhasználatot elősegítő törvénymódosítások

Végrehajtási utasítások nélkül lépnek hatályba január elsejétől Romániában azok az áprilisban elfogadott törvénymódosítások, amelyek a kórházakban és szociális intézményekben segítik elő a nemzeti kisebbségek anyanyelvhasználatát.

2017. december 28., csütörtök

Valós veszély a hivatalosan is betegséggé nyilvánított videójáték-függőség

A számítógépesjáték-függőség valós veszélyt jelent, bár Erdélyben még csak „ízlelgetjük” – fogalmazott a Krónikának Kedves Rita székelyföldi addiktológus konzultáns, akit annak kapcsán kerestünk meg, hogy a WHO hivatalosan is betegséggé nyilvánította a videójáték-függőséget.&a

Valós veszély a hivatalosan is betegséggé nyilvánított videójáték-függőség
2017. december 27., szerda

Sokan tudhattak a hatósági felügyelet alá helyezett kolozsvári sztárorvos ügyleteiről

Több száz politikus és befolyásos személyiség tudott a hatósági felügyelet alatt álló Mihai Lucan kolozsvári urológus törvényellenes tevékenységéről, sőt ki is vették ebből a részüket – állítja Vlad Voiculescu volt egészségügyi miniszter.

Sokan tudhattak a hatósági felügyelet alá helyezett kolozsvári sztárorvos ügyleteiről
2017. december 27., szerda

Testi sértéssel vádolja az ügyészség a román vasúti társaságot

Gondatlanságból elkövetett testi sértés miatt emeltek vádat a Román Államvasutak (CFR) ellen egy olyan baleset ügyében, amelyben egy személy elveszítette az egyik karját.

Testi sértéssel vádolja az ügyészség a román vasúti társaságot
2017. december 27., szerda

Autonómiatervezet mint egyéni törvényjavaslat: az alkotmánnyal „takarózik” az RMDSZ és az MPP-elnök

Nem adott egyértelmű választ Korodi Attila arra, hogy parlamenti szavazás esetén az RMDSZ kiáll-e a Kulcsár-Terza József által egyénileg benyújtott autonómiatervezet mellett. Biró Zsolt MPP-elnök eközben az alkotmányossági akadályok miatt aggódik.

Autonómiatervezet mint egyéni törvényjavaslat: az alkotmánnyal „takarózik” az RMDSZ és az MPP-elnök
2017. december 26., kedd

„Süketek párbeszéde” az egészségügyben: a háziorvosok nincsenek megelégedve az ígéretekkel

Miközben az egészségügyi minisztérium és a biztosító azt állítja, sikerült megoldást találni az alapellátás problémáira, a háziorvosok kitartanak amellett, hogy még mindig „süketek párbeszéde” folyik.

„Süketek párbeszéde” az egészségügyben: a háziorvosok nincsenek megelégedve az ígéretekkel
2017. december 26., kedd

Juhnyájba rohant a Budapestre tartó vonat Maroskeresztúrnál

Juhnyájat ütött el kedden a Budapestre tartó Interregio vonat Maroskeresztúrnál. Mintegy 100 állat pusztult el a balesetben.

Juhnyájba rohant a Budapestre tartó vonat Maroskeresztúrnál
2017. december 25., hétfő

Szent Vaszilisz, a görögök „Jézuskája” – hellén ünnepi szokások székely szemmel

A székelykeresztúri származású Erotopoulou-Madaras Éva hét esztendeje él Thessalonikiban. Mint meséli, a Görögországban töltött első adventje és karácsonya óriási csalódást okozott, hiszen az majdnem minden elemében eltért az otthonitól.

Szent Vaszilisz, a görögök „Jézuskája” – hellén ünnepi szokások székely szemmel
2017. december 24., vasárnap

Mikor van kiskarácsony és nagykarácsony? – a régi hagyomány szerint virrasztanak, böjtölnek és imádkoznak a szentestén

Jézus Krisztus születésére emlékezik karácsonykor a keresztény világ, a nem keresztények pedig a szeretet ünnepét tartják. Az ünneplés a szentestével, karácsony vigíliájával veszi kezdetét.

Mikor van kiskarácsony és nagykarácsony? – a régi hagyomány szerint virrasztanak, böjtölnek és imádkoznak a szentestén
2017. december 24., vasárnap

Személyre szabott angyalok: a szeretet ünnepéről, a várakozásról meséltek a kolozsvári Apáczai-iskola elsősei

Lelkesen várják a szeretet ünnepét a kolozsvári Apáczai Csere János Elméleti Líceum elsős diákjai, akik megkeresésünkre szinte egyhangúlag úgy nyilatkoztak, a karácsony meghittségét elsősorban a családi együttlét adja.

Személyre szabott angyalok: a szeretet ünnepéről, a várakozásról meséltek a kolozsvári Apáczai-iskola elsősei
2017. december 23., szombat

Nyílt levélben kérik Johannist a marosvásárhelyi iskola újraalapítására a magyar szülők

Nyílt levélben kérik Klaus Johannis államfőt a megszüntetett marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnázium diákjainak a szülei, hogy segítse a marosvásárhelyi magyar közösség katolikus iskolához való jogának érvényesülését, és közvetett módon se akadályozza az iskola újbóli létrehozását

Nyílt levélben kérik Johannist a marosvásárhelyi iskola újraalapítására a magyar szülők
2017. december 23., szombat

Császár Károly szenátor az igazságügyi módosításokról: alaptalanok a tüntetők félelmei

Hozzájárulhat a hatalmi ágak valós szétválasztásához és az ügyészállam lebontásához a bírák és ügyészek jogállásáról szóló, a szenátus által elfogadott törvénymódosítás – állítja Császár Károly, az RMDSZ szenátora.

Császár Károly szenátor az igazságügyi módosításokról: alaptalanok a tüntetők félelmei
2017. december 23., szombat

Tavaszias időt jósolnak karácsonyra

Országszerte enyhe, tavaszias idő lesz karácsonykor, a déli országrészben 15 Celsius-fokig melegszik majd a levegő – nyilatkozta az Agerpres hírügynökségnek Alina Şerban, az Országos Meteorológiai Igazgatóság (ANM) szakembere.

Tavaszias időt jósolnak karácsonyra
Tavaszias időt jósolnak karácsonyra
2017. december 23., szombat

Tavaszias időt jósolnak karácsonyra

2017. december 23., szombat

Már májusban nyomdába kerülhetnek a tankönyvek a minisztérium naptára szerint

Legkésőbb május 11-éig kibocsátják az új tankönyvek nyomtatására vonatkozó engedélyt az oktatási minisztérium által elfogadott tankönyvkiadási naptár szerint, amely az elmúlt években rendszeressé vált csúszásokat hivatott kiküszöbölni.

Már májusban nyomdába kerülhetnek a tankönyvek a minisztérium naptára szerint
2017. december 23., szombat

Közérdekű információk közlésére kötelezte a törvényszék az RMDSZ-t

A Kolozs megyei törvényszék egy sor közérdekű információ közzétételére kötelezte elsőfokú ítéletében az RMDSZ-t.

Közérdekű információk közlésére kötelezte a törvényszék az RMDSZ-t
2017. december 23., szombat

Elsorvasztja a kormány az alapellátást? – felfüggeszthetik az ingyenes szolgáltatásokat a háziorvosok

Nem kizárt, hogy januártól a biztosított pácienseknek is fizetniük kell a háziorvosi ellátásért, az alapellátásban dolgozók ugyanis nem hajlandóak aláírni a biztosító által javasolt keretszerződést.

Elsorvasztja a kormány az alapellátást? – felfüggeszthetik az ingyenes szolgáltatásokat a háziorvosok
2017. december 22., péntek

Az SZNT üdvözli az autonómiastatútum beterjesztését, az RMDSZ és az MPP hallgat

Az SZNT köszönetét fejezte ki Kulcsár-Terza Józsefnek, amiért a román törvényhozás elé terjesztette a szervezetnek a Székelyföld autonómiájára vonatkozó törvénytervezetét. Értesüléseink szerint az RMDSZ és az MPP felső vezetősége nem támogatta a lépést.

Az SZNT üdvözli az autonómiastatútum beterjesztését, az RMDSZ és az MPP hallgat
2017. december 22., péntek

Használati útmutató a magyarországi anyasági és életkezdési támogatás igényléséhez

Két juttatás válik elérhetővé 2018. január 1-jétől a magyarországi családtámogatási ellátási formák közül a Magyarország közigazgatási határain kívül élő magyarok számára is. Az alábbiakban ismertetjük a támogatáshoz kapcsolódó fontos tudnivalókat.

Használati útmutató a magyarországi anyasági és életkezdési támogatás igényléséhez