Tovább növelték az elhanyagolt nagyváradi ingatlanokra kivetett adót, euróezrek gyűlnek a városkasszába

Az elhanyagolt Rimanóczy-palota százezer euróba kerül tulajdonosának •  Fotó: Ebihoreanul.ro

Az elhanyagolt Rimanóczy-palota százezer euróba kerül tulajdonosának

Fotó: Ebihoreanul.ro

A törvény által megengedett maximális szintre, az ingatlanadó hatszorosára emelte az illetéket az elhanyagolt épületek esetében a nagyváradi önkormányzat. A legtöbbet fizetők között állami intézmények és magáncégek is vannak.

Pap Melinda

2018. január 04., 14:062018. január 04., 14:06

Újabb drasztikus intézkedéssel próbálja rávenni a nagyváradiakat elhanyagolt ingatlanjaik felújítására az önkormányzat, a tavalyi ötszörös többletadó helyett idén már az illeték hatszorosát kell fizetniük.

A helyi tanács decemberi ülésén határozott arról, hogy a törvény által megengedett maximális szintre, 500 százalékkal emeli az ingatlanadóját azon tulajdonosoknak, akik a többszöri felszólítás ellenére sem tettek lépéseket leromlott állapotú épületük felújítása érdekében.

Ilie Bolojan polgármester úgy nyilatkozott, hogy az újabb szankciót azért kénytelenek bevezetni, mert tavaly csupán 50 olyan ingatlan számára igényelték az építkezési engedélyt, amelyeket többletadóval sújtottak. Bolojan szerint a többletadó hatására kétszer több volt az igénylő, mint az előző évben, a főépítész által kibocsátott 88 engedély címzettje közül 57-et korábban többletadó fizetésére kötelezett a városvezetés.

A polgármesteri hivatal tavaly szeptemberben mintegy 800 tulajdonost szólított fel ingatlanja homlokzatának felújítására, idén januártól pedig szintén ugyanennyit „ítélt” a hatszoros ingatlanadó kifizetésére.

Ugyanis az említett ötven épület helyett – amelyek esetében elkezdődött a felújítási folyamat – újabb restaurálásra megérett épületeket vettek nyilvántartásba az illetékesek. Novemberben 21 belvárosi ingatlan állt felújítás alatt, ugyanakkor 31 tulajdonos fizette be az ingatlanfelújításhoz szükséges összeg ráeső részét a városvezetés által e célból kialakított kasszába. Mivel korábban számos társtulajdonos beperelte a polgármesteri hivatalt, hogy bár szeretné, szomszédai miatt nem kezdheti el a korszerűsítést, a városvezetés számukra lehetővé tette, hogy befizessék a rájuk eső részt, és ezáltal mentesüljenek a többletadó alól. Ezeket az összegeket homlokzatfelújításra költik, a városvezetés így újabb 428 ezer lejt fordíthat erre a programra.

A Román Postának 220 ezer eurót kell fizetnie leromlott tulajdonáért •  Fotó: Ebihoreanul.ro Galéria

A Román Postának 220 ezer eurót kell fizetnie leromlott tulajdonáért

Fotó: Ebihoreanul.ro

Ellenben azoknak, akik a felszólítás ellenére sem hajlanak a korszerűsítésre, a tavalyi ötszörös után idén már az általánosan kivetett ingatlanadó hatszorosát kell fizetniük.

A polgármester hangsúlyozta, az újabb szankció nem a helyi bevételek növelését célozza, sokkal inkább a lakosok hozzáállásának a megváltoztatását kívánják elérni vele.

Azonban, mint a Bihoreanul hetilap beszámolójából kiderül, a városkasszába ily módon befolyó összegek sem elhanyagolhatók, hiszen a többletadó fizetésére ítélt tulajdonosok között a több száz magánszemély mellett állami intézmények, cégek is vannak.

korábban írtuk

Ösztönzően hat a kolozsvári homlokzatfelújítási programra a többletadó
Ösztönzően hat a kolozsvári homlokzatfelújítási programra a többletadó

Hétszer több épület homlokzatát újították fel idén Kolozsváron, mint a korábbi esztendőkben. A polgármesteri hivatal a napokban méri fel a többletadóval sújtott tulajdonosok ingatlanjainak állapotát, és új, szigorúbb szabályzat bevezetését tervezi.

A legnagyobb összeggel a Román Posta növeli a város­háza bankszámláját, 220 ezer eurót kell fizetnie az Úri (Ro­man Ciorogariu) utcai palotája után,

a sort Adrian Mihuţ ingatlanbefektető követi, akinek mintegy százezer eurót kell fizetnie több leromlott állapotú épülete után, illetve a szintén több ingatlant birtokló Micula fívérek, Ioan és Viorel Miculának 86 ezer eurót kell lepengetni. A kihasználatlan Rimanóczy-palota (volt Sebes-Körös Szálloda) birtokosaként a Leonardo cipőgyár tulajdonosának, Florin Paneának 57 ezer eurót kell fizetnie, a Sinteza cég 19,4 ezer eurót pengethet le Kolozsvári úti ingatlanjaiért, de az ipari negyedben több cégnek is többletadót kell fizetnie, összesen 27 ezer eurót.

korábban írtuk

Nem vált be a váradi többletadó
Nem vált be a váradi többletadó

Módosítaná a nagyváradi önkormányzat a hanyag épülettulajdonosokra többletadót kivető decemberi rendeletét. Az új tervezet szerint az érintettek egy közös számlára fizethetnék be a felújítás rájuk eső részét.

Több ezer eurót fizethet több magánszemély is, ráadásul a nagyváradi önkormányzat a kormány adóreformja miatt idéntől húsz százalékkal emelte az ingatlanadót.

De a többletadó más formáit is bevezette, a ingatlanadó hatszorosát kell fizetniük idéntől az elhanyagolt telkek tulajdonosainak is, a belvárosban üresen álló üzlethelyiségek gazdáinak pedig 50 százalékkal nagyobb adót kell fizetniük a szokásosnál.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 09., péntek

Nem csak az illegális faszállítmányt, hanem a teherautót is lefoglalták a rendőrök

A 33,6 köbméter illegálisan szállított faáru mellett egy Suceava megyében bejegyzett utánfutós tehergépkocsit is lefoglalták a Bihar megyei rendőr-főkapitányság egyenruhásai egy ellenőrzés során Nagyürödgdön.

Nem csak az illegális faszállítmányt, hanem a teherautót is lefoglalták a rendőrök
2025. május 09., péntek

Középiskolásoknak drogot áruló szatmári férfiakat vettek őrizetbe

Előbb 24 órára, majd bírósági döntés alapján 30 napra őrizetbe vettek két szatmárnémeti férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy kiskorúaknak árult drogot.

Középiskolásoknak drogot áruló szatmári férfiakat vettek őrizetbe
2025. május 09., péntek

Két személy meghalt egy közúti balesetben Kolozs megyében

Két ember meghalt, ketten pedig súlyosan megsérültek egy pénteki balesetben a Kolozs megyei Nádasszentmihályon.

Két személy meghalt egy közúti balesetben Kolozs megyében
2025. május 09., péntek

Vezetett barangolás a kolozsvári Keleti parkban

Természetbarátokat és környezetvédelem iránt érdeklődőket várnak szombaton a kolozsvári Keleti parkba, ahol egy különleges vezetett túra keretében szakértők mutatják be a terület értékeit, biodiverzitását.

Vezetett barangolás a kolozsvári Keleti parkban
2025. május 09., péntek

Nyílt nap és próbafelvételi a kolozsvári Műszaki Egyetemen

A kolozsvári Műszaki Egyetem (UTCN) automatizálási és számítástechnika kara két eseménnyel várja szombaton a középiskolás diákokat és szüleiket: matematika felvételi szimulálásával, valamint nyílt nappal.

Nyílt nap és próbafelvételi a kolozsvári Műszaki Egyetemen
2025. május 09., péntek

A szélsőségek térnyerése ellen tüntetnek péntek este Románia nagyvárosaiban

Országos tüntetéssorozatot szervez május 9-én, este a Declic szervezet a szélsőségesek hatalomátvétele ellen. Erdélyben Kolozsváron, Nagyváradon, Aradon, Temesváron és Brassóban várják a résztvevőket.

A szélsőségek térnyerése ellen tüntetnek péntek este Románia nagyvárosaiban
2025. május 09., péntek

Romániai magyar egyházfők: teljes létszámban vegyünk részt az államelnök-választáson

Közös felhívást tettek közzé az államelnök-választás tárgyában a romániai magyar egyházak főpásztorai. Az egyházfők arra kérik a romániai magyar választópolgárokat, azt a jelöltet támogassák, aki alkalmas a szélsőséges politikai erők ellensúlyozására.

Romániai magyar egyházfők: teljes létszámban vegyünk részt az államelnök-választáson
2025. május 08., csütörtök

Vasúti munkálatok miatt dugók várhatók az egyik forgalmas dél-erdélyi útszakaszon

Május 12. és 15. között forgalomkorlátozásra kell számítani a Temes megyei Marzsinán a vasúti átkelő felújítási munkálatai miatt. A regionális vasúti igazgatóság ideiglenes átkelőhelyet alakít ki a gépjárművek számára.

Vasúti munkálatok miatt dugók várhatók az egyik forgalmas dél-erdélyi útszakaszon
2025. május 08., csütörtök

Vészhelyzet: két hétig biztosan nem látogatható a parajdi sóbánya

A parajdi vészhelyzeti bizottság (CLSU) 15 napra helyi szintű veszélyhelyzetet hirdetett a parajdi sóbányában történt vízszivárgások miatt. Ez idő alatt nem látogatható a népszerű idegenforgalmi pontnak számító parajdi sóbánya.

Vészhelyzet: két hétig biztosan nem látogatható a parajdi sóbánya
2025. május 08., csütörtök

Kutyafalka támadt egy férfira és kislányára Szászfenesen

Kutyák támadtak egy férfira és hatéves kislányára a Kolozs megyei Szászfenesen. Az 52 éves férfinak sikerült megmentenie kislányát, őt azonban több harapással és sérüléssel kórházba szállították.

Kutyafalka támadt egy férfira és kislányára Szászfenesen