Az RMDSZ feltarisznyázta EP-jelöltjeit – Tőkés László bírálta „a magyar ugart felparcellázó nagyurakat”.
Ady Endre szelleme sem tudta összehozni az erdélyi magyar politikum egymással szemben álló erőinek képviselőit. A költő születésének 130. évfordulójának tiszteletére szombaton rendezett hagyományos Ady-zarándoklatot két táborra szakadva tartották az érmindszenti emlékháznál.
Nagykorrupciós esetek leleplezését várják lapunktól sepsiszentgyörgyi olvasóink.
Hogyan készül a Krónika? Honnan tudják az újságírók azt, amit leírnak? Többek között ezekre a kérdésekre kaptak választ azok a bánffyhunyadi olvasók, akik részt vettek a Krónika olvasótalálkozóján.
Marosvásárhely – Az előrejelzett huszonnégy óra előtt sikerült az Aquaserv Rt. vízszolgáltatónak befejeznie a betervezett korszerűsítési munkálatokat Maros megye székhelyén, így már a legtöbb háztartásban pénteken fél nyolckor vezetékes vizet használhattak.
A székely ház szabadalmaztatását szorgalmazza az Arbor Famegmunkálók Szövetsége.
A székely ház fogalma még ismert és élő Gyergyó vidékén, ám ezt a fogalmat kézzelfogható márkává kell nemesíteni a későbbiek során, hogy ezáltal is „megmutatkozhassanak” a famegmunkálók az Európai Unió előtt – vélte Szilágyi Imre az Arbor Famegmunkálók Szövetségének elnöke.
Kolozs megye – Jogtalan fogvatartás miatt indítottak büntetőjogi eljárást Kolozsváron egy magyar állampolgár, illetve annak romániai felesége és apósa ellen. A Kolozs megyei rendőrség tájékoztatása szerint szombat este egy Kolozsvár és Szászfenes között történt közúti balesetet követően – amelyben egy magyar állampolgár, a 47 esztendős B. József vezette Mitsubishi gépkocsi ütközött egy szabálytalanul közlekedő Forddal – a két sofőr összeveszett...
Szeben megye – Bemnek és Petőfinek állítottak emléket Szelindeken.
Bem József tábornoknak és Petőfi Sándor költőnek állítottak emléktáblát a hétvégén a Szeben megyei Szelindeken. A Nagyszebeni Polgári Magyar Művelődési Egyesület és a Világhírnév honlap szervezésében lezajlott ünnepségen több mint százan vettek részt Erdély különböző településeiről.
Temesvár – Várhatóan 2008 végéig elkészül a Temesvárt északról elkerülő útszakasz. A beruházás költsége több mint 14 millió euró, a finanszírozásban a japán Japanese Bank of International Cooperation (JBIC) vesz részt.
Több RMDSZ-es tanácsos is egyértelmű hamisítványnak nevezte azt a dokumentumot, amely aláírásukkal kering az interneten. A lapunkhoz is elküldött, hiányos angolsággal írt, az Európai Néppárthoz (EPP) címzett levél állítólagos szerzői többnyire önkormányzati tanácsosok.
Ellopták a Dévai Szent Ferenc Alapítvány autóját
Ellopták az elmúlt héten Budapesten a Böjte Csaba atya által alapított Dévai Szent Ferenc Alapítvány Ford Galaxy személygépkocsiját. A 4 éves, ezüstszínű autót korábban egy támogatótól kapta az alapítvány. Csaba testvér ezzel járta Erdélyt, hogy a rászorulókkal találkozhasson. Az autó november 13-án éjszaka tűnt el a magyar fővárosban, az Alvinci utca 18. szám elől. A gépkocsi rendszáma JVS-183....
Több, az egykori román titkosszolgálattal együttműködő volt teológiai alkalmazott nevét hozták nyilvánosságra a Királyhágómelléki Református Egyházkerület hétvégén megtartott őszi közgyűlésén.
Maros megye: Felszólították az elöljárókat, toborozzanak közönséget a kampányzáró rendezvényre.
Zsúfolásig megtöltött sportcsarnokra, legalább négyezer fős közönségre számítanak az RMDSZ november 18-i központi kampányzáró rendezvényén Szepessy László, a szövetség elnöki hivatalának igazgatója becslése szerint. Az Új honfoglalás – együtt minden magyarral az Európai Unióban című rendezvényre az RMDSZ ötszáz településről mintegy 32...
Háromszék: A gyorsaság és az egységes koncepció a legfontosabb a Regionális Operatív Programban való részvételben, fogalmazta meg Horváth Anna, a fejlesztési minisztérium államtitkára csütörtökön Sepsiszentgyörgyön.
Temes megye: Befejeződni látszik a sertéspestis elleni küzdelem az amerikai Smithfield vállalat Temes megyei farmjain. Csütörtökön befejeződött a harmadik, csenei sertéshizlalda fertőtlenítése, és 30 napig bejárási tilalmat rendeltek el.
Brassó: A 20 éve történt kommunizmusellenes zendülésre emlékeztek a Cenk alatti városban.
A román állam nevében kért bocsánatot csütörtökön Traian Bãsescu államelnök az 1987-es brassói zendülés és egyben a kommunizmus áldozataitól. A Cenk alatti városban csütörtökön emlékeztek meg a 20 éve történt zendülésről: 1987. november 15-én Brassóban tízezrek tüntettek a pártszékház előtt. Ennek előzményeként a gépkocsigyár – volt Steagul Roºu...
Kultúrát kértek Kovásznán a Krónikától.
A napi hírkínálaton túl több zenei, irodalmi és filmkritikát olvasnának a Krónikában a kovásznaiak. Lapunk 8. születésnapja alkalmából a háromszéki fürdővárosban tartott olvasótalálkozón jelenlévők a Krónika „legendássá vált” igazságkeresését dicsérték, majd felvetették: szívesen olvasnának több könyvrecenziót, illetve film- és zenekritikát.
Székelyudvarhely: Jelentős infrastrukturális fejlesztésekre kerül sor jövőre, jelentette be csütörtöki sajtótájékoztatóján Szász Jenő székelyudvarhelyi polgármester. Mint mondta, prioritást élvez a városi derítőállomás felújítása, amely célra az önkormányzat 2,4 millió eurót igényelt pályázat útján az Országos Befektetési Társaságtól.
Szatmár megye: Nem jelent meg Tőkés László királyhágómelléki református püspök csütörtökön a nagykárolyi rendőrségi kihallgatáson. Tőkés ellen Bátori Gyula volt gencsi lelkész tett feljelentést, és a rendőrség bírósági határozat be nem tartására való felbujtás gyanújával vizsgálódik.