Fotó: A szerző felvétele
2007. november 19., 00:002007. november 19., 00:00
Délelőtt 10 órától a Királyhágómelléki Református Egyházkerület szervezésében tisztelegtek a költőóriás előtt, 11 órától pedig az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) tartott koszorúzással egybekötött ünnepséget az RMDSZ vezetőinek részvételével.
Közel hatszáz erdélyi és partiumi település küldöttei-képviselői – négyezer ember – biztosították a szervezők által elvárt érzelmi hátteret és tapsmennyiséget a marosvásárhelyi Erdélyi Fórumon. Az RMDSZ marosvásárhelyi kampányrendezvényét Kelemen Atilla Maros megyei területi elnök beköszönő beszédében az elkövetkező magyar győzelem megbeszélésének nevezte, s Adyt parafrazálva fejezte ki meggyőződését: lesz magyar Brüsszelben.
Eközben több RMDSZ-es tanácsos által jegyzett, az Európai Néppárthoz címzett levél jutott lapunk birtokába, amelyben szövetségi önkormányzati képviselők azt kérik a néppárti politikusoktól, hogy ne engedjék Orbán Viktort, az Európai Néppárt alelnökét és Gál Kinga néppárti képviselőt Tőkés László püspököt választási kampányában támogatni. A levélben súlyos vádak is elhangzanak a püspökről. A lapunk által megkeresett aláírók cáfolták, hogy ellátták volna kézjegyükkel a dokumentumot. Olvassa el írásunkat!
Külön emlékeztek Adyra
Az érmindszenti zarándoklatot is megosztotta az RMDSZ és Tőkés László közötti versengés.
Ady Endre szelleme sem tudta összehozni az erdélyi magyar politikum egymással szemben álló erőinek képviselőit. Szombaton Érmindszenten
a költő születésének 130. évfordulóján a hagyományos Ady-zarándoklatot két táborra oszolva tartották az emlékháznál. Délelőtt 10 órától a Királyhágómelléki Református Egyházkerület szervezésében tisztelegtek a költőóriás előtt, 11 órától pedig az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) tartott koszorúzással egybekötött ünnepséget az RMDSZ vezetőinek részvételével. Tőkés László püspök sérelmezte, hogy őket a „hivatalosak” kihagyták a programjukból, az RMDSZ kampánycéljaira használva az eseményt, végül pedig a megyei múzeum egy nappal a rendezvény előtt írásban is visszavonta a 10 órai megemlékezésre vonatkozó engedélyüket. Muzsnay Árpád EMKE-alelnök, a 17 éve rendszeresen megtartott Ady-zarándoklatok elindítója és főszervezője közölte: ők már egy évvel ezelőtt leszögezték emlékünnepük idei dátumát, erre viszont az egyházkerület „rászervezett”, szerinte ugyanis találhattak volna más időpontot is a november 22-én született Adyra való emlékezésre.
A magyar ugart parcellázzák
Az érmindszenti Ady-emlékház, a költő múzeummá alakított szülőházának udvarán 10 órától a Királyhágómelléki Református Egyházkerület meghívottai tették tiszteletüket a szobornál. A rendezvényen koszorúzott Lezsák Sándor, a Magyar Országgyűlés fideszes alelnöke is. Lázár János, Hódmezővásárhely fideszes polgármestere, országgyűlési képviselő beszédében hangsúlyozta, Tőkés László 1989-ben megélhetését, szabadságát és életét is kockára tette azért, hogy egy reményteljes karácsonyra ébressze nemcsak saját, kisebbségi sorban élő népét, hanem a többségi nemzetet is. „Tőkés akkor emelte fel szavát, amikor a kései bátrak íróasztaluk mellett vagy pártirodájukban lesték a fejleményeket – emlékeztetett Lázár János. – Most viszont a kései bátrak gyűjtenek és szórnak, ők osztanak és fosztanak.” A küszöbön álló európai parlamenti választásokra utalva kijelentette, olyan emberre kell szavazni, aki pártérdekek fölé magasodva, csak a lélek szavára hallgatva, az emberek ügyét viszi Brüsszelbe.
„Időszerű helyzetjelentés, amit adok Érmindszentről: vértelen harc folyik a háttérben – jelentette ki Tőkés László. – Régebben még vigasztaló volt, hogy a román főhatalom korlátozta mozgásunkat, most már viszont oda jutottunk, hogy nincs is szükség a többségiekre, elvégzi ezt a munkát a magyar oldal.” A püspök fölemelte szavát az Érmelléken és Érmindszenten uralkodó állapotok miatt, ahol szerinte most siralmasabb a helyzet, mint volt 130 évvel ezelőtt. „Szégyen, hogy ide járnak nagyuraink, évente megtartják beszédeiket, majd bevetik magukat autóikba és hazamennek, aztán megint nem történik itt egy évig semmi” – hangoztatta Tőkés. Hozzátette: néhány éve az egyházkerület már letette egy leendő Ady-zarándokhely alapkövét a költő szülőházának szomszédságában, amelynek felépítésére az Orbán-kormány támogatást ítélt meg, azonban a magyarországi hatalomváltás után az erre szánt pénzt mégis a nagyváradi katolikus püspökség kapta meg. Szerinte a pályázatukat az RMDSZ helyi hatalmasai térítették el. „Közismert, hogy a magyar ugart parcellázzák, kiárusítják, jó pénzért eladják – folytatta a püspök. – Ilyen botrány dúl most Gencsen, Érkáváson és a környékbeli falvakban (Gencs és Érmindszent Kávás községhez tartozik – a szerk. megj.), ahol a magyarországi Új Kézfogás Közalapítványtól nyert támogatásból vett földeknek nyoma veszett, és a pénz sincs meg. Ennek ürügyén folyik a botránykeltés, a zaklatás, a hatósági visszaélések, a rendőrségi kivonulások, a bírósági részrehajlás.”
Bárányok és farkasok
Az EMKE 11 órától megtartott ünnepségén Havas Judit magyarországi, illetve Czintos József szatmárnémeti színművészek szavalatai mellett Madarász Katalin népdalénekes Ady-dalai emelték a rendezvény fényét. Muzsnay Árpád főszervező kifejezte abbéli örömét, hogy a magyarországiak mellett Kárpátalja, a Vajdaság és a Felvidék is képviseltette magát a zarándoklaton. Hozzátette: reméli, jövőre mindenki közösen ünnepli majd Ady születésnapját.
Kelemen Hunor, az RMDSZ ügyvezető elnöke, EP-választási kampányfőnök kifejtette, „a magyar irodalom számára a huszadik század 1906-ban Ady Endrével kezdődött, és valamikor 2000 után ért véget azzal a Nobel-díjjal, amit – először a magyar irodalom történetében – egy magyar író, Nádas Péter megkapott.” (A magyar irodalom eddigi egyetlen Nobel díját 2002 októberében Kertész Imre kapta – szerk. megj.) „Amennyire sikeres és eredményekben gazdag volt azonban a huszadik század az irodalom terén, annyira tragikus volt történelmileg ez az időszak a magyarság számára” – idézte fel az ügyvezető elnök. Kelemen kifejezte abbéli reményét: a magyarság 21. századi történelme olyan sikeres lesz, amilyen sikeres volt a 20. század irodalma a nemzet számára. Kelemen sem hagyta ki az alkalmat arra, hogy a küszöbön álló EP-választásokra utaljon, melyhez egy Ady-szöveget idézett: „A bárány akármit tehet, mert ő bárány, a farkas semmit sem tehet, mert ő farkas. Amely bárány gyönge, izgága és ambiciózus, annak semmit sem kell tenni, mint nekirontani a farkasnak. Hiába lehet a farkas erős, komoly, becsületes, el kell vesznie annak, akinek egyszer veszett hírét költötték.”
A második koszorúzás előtt Pomogáts Béla író, irodalomtörténész figyelmeztető szavai hangzottak el, aki a megosztottság és a széthúzás veszélyeire hívta fel a figyelmet. „Valaki, akinek hozzá hasonlóan messze hangzik, és lélekbe hatol a szava, egyszer azt mondja: elég! Elég az egymás ellen viselt háborúból! Elég a nemzetpusztító vetélkedésből! Elég abból, hogy közös ügyeink mögé, amelyek a megmaradásunkat érintik, sohasem tudunk felsorakozni! Mögöttem a szobor hallgat, művei azonban mindennél hangosabban üzennek. Ideje lenne odafigyelni Adyra” – fogalmazott Pomogáts.
Bővül a Brassó–Budapest légi összeköttetés – közölte szerdán a közösségi oldalon Tamás Sándor, a Kovászna megyei tanács elnöke.
A május 5–11. közötti európai összehangolt közlekedésrendészeti akció keretében Romániában is elsősorban a tehergépjárművek és autóbuszok, valamint vezetőik ellenőrzését végzi a rendőrség, tájékoztat a Szilágy megyei rendőr-főkapitányság sajtóosztálya.
Hosszú ideig a tbc volt a tüdőgyógyászok által leggyakrabban kezelt betegség, mára más légzőszervi panaszok terjedtek el. Videós sorozatunk újabb részében dr. Székely Sándor szilágysági tüdőgyógyásszal beszélgettünk.
Bírósági úton érte el a diszkrimináció miatti panaszok egyszerűbb jelentését a Székely Figyelő Alapítvány, amely szerint a panaszosoknak a jövőben nem kell az elkövető lakcímét is tudni a diszkriminációellenes tanácshoz benyújtott panaszuk elbírálásához.
Erdély és Kolozsvár első barokk stílusú templomát, az 1718–1724 között épült, korábban jezsuita, ma piarista vagy akadémiai, egyetemi templomként is ismert istenházát ünneplik Kolozsváron május 13-án.
A mezőgazdasági termelők május 12-től egy héten keresztül igényelhetnek állami támogatást új mezőgazdasági gépek vásárlására a traktorok roncsprogramja keretében – tájékoztatott kedden a Környezetvédelmi Alapkezelő (AFM).
A kolozsvári BBTE Szenátusa a Református Tanárképző és Zeneművészeti Kar felterjesztésére Socius Excellentia Meritorum díjjal köszönte meg Főtiszteletű Kató Bélának az egyetemért folytatott tevékenységét.
Nem készül el határidőre a Kolozsvár és a román–magyar határ közötti vasúti pálya korszerűsítése és villamosítása, a teljes munkálat befejezése 2027 végére várható – ismerte el a Román Vasúttársaság (CFR) illetékese.
Tudor Giurgiu filmrendező, a kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) igazgatója Facebook-oldalán számolt be kedden egy váratlan találkozásról.
UNESCO-busz néven indított szászföldi látnivalókat érintő turistajáratot Erdélyben egy utazási iroda, ellensúlyozandó, hogy a középkori erődtemplomairól híres térség kisebb települései tömegközlekedéssel nehezen megközelíthetők.