2007. november 16., 00:002007. november 16., 00:00
Bátorit egyházi vagyon hûtlen kezelése miatt felfüggesztette az egyházkerület, és – mivel a felszólítások ellenére sem volt hajlandó kiköltözni a paplakból – bírósági úton kilakoltatták a parókiáról. A volt pap munkaügyi pert indított az egyházkerület ellen, a szatmárnémeti bíróság pedig helyt adott keresetének, és határozatuk értelmében Bátorit vissza kellett volna költöztetni a parókiára. A végrehajtó azonban nem tudta végrehajtani az ítéletet, mivel nem volt érvényes parancsa a hivatalban levõ lelkész kilakoltatására, aki idõközben beköltözött a papilakba. A végrehajtó az javasolta, hogy adjanak egy kulcsot Bátorinak is, és lakjanak közösen a parókián az új pappal. Mivel ennek az egyházközség nem tett eleget, Bátori lelakatolta az ajtót, amit késõbb a püspök jelenlétében vágtak le. Radu Chiº károlyi rendõrparancsnok szerint elõfordulhat, hogy átadják az ügyet az ügyészségnek Tõkés nyilatkozata nélkül.
A május 5–11. közötti európai összehangolt közlekedésrendészeti akció keretében Romániában is elsősorban a tehergépjárművek és autóbuszok, valamint vezetőik ellenőrzését végzi a rendőrség, tájékoztat a Szilágy megyei rendőr-főkapitányság sajtóosztálya.
Hosszú ideig a tbc volt a tüdőgyógyászok által leggyakrabban kezelt betegség, mára más légzőszervi panaszok terjedtek el. Videós sorozatunk újabb részében dr. Székely Sándor szilágysági tüdőgyógyásszal beszélgettünk.
Bírósági úton érte el a diszkrimináció miatti panaszok egyszerűbb jelentését a Székely Figyelő Alapítvány, amely szerint a panaszosoknak a jövőben nem kell az elkövető lakcímét is tudni a diszkriminációellenes tanácshoz benyújtott panaszuk elbírálásához.
Erdély és Kolozsvár első barokk stílusú templomát, az 1718–1724 között épült, korábban jezsuita, ma piarista vagy akadémiai, egyetemi templomként is ismert istenházát ünneplik Kolozsváron május 13-án.
A mezőgazdasági termelők május 12-től egy héten keresztül igényelhetnek állami támogatást új mezőgazdasági gépek vásárlására a traktorok roncsprogramja keretében – tájékoztatott kedden a Környezetvédelmi Alapkezelő (AFM).
A kolozsvári BBTE Szenátusa a Református Tanárképző és Zeneművészeti Kar felterjesztésére Socius Excellentia Meritorum díjjal köszönte meg Főtiszteletű Kató Bélának az egyetemért folytatott tevékenységét.
Nem készül el határidőre a Kolozsvár és a román–magyar határ közötti vasúti pálya korszerűsítése és villamosítása, a teljes munkálat befejezése 2027 végére várható – ismerte el a Román Vasúttársaság (CFR) illetékese.
Tudor Giurgiu filmrendező, a kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) igazgatója Facebook-oldalán számolt be kedden egy váratlan találkozásról.
UNESCO-busz néven indított szászföldi látnivalókat érintő turistajáratot Erdélyben egy utazási iroda, ellensúlyozandó, hogy a középkori erődtemplomairól híres térség kisebb települései tömegközlekedéssel nehezen megközelíthetők.
A heves esőzések okozta vízszivárgás miatt kedden ideiglenesen bezárták a parajdi sóbányát – tájékoztatott a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség sajtóirodája.