Tábla a barátságnak

Szeben megye – Bemnek és Petőfinek állítottak emléket Szelindeken. Bem József tábornoknak és Petőfi Sándor költőnek állítottak emléktáblát a hétvégén a Szeben megyei Szelindeken. A Nagyszebeni Polgári Magyar Művelődési Egyesület és a Világhírnév honlap szervezésében lezajlott ünnepségen több mint százan vettek részt Erdély különböző településeiről.

Gazda Árpád

2007. november 19., 00:002007. november 19., 00:00

Szelindeket sohasem tartották úgy számon, mint magyarlakta szászföldi települést – jelenleg sincs egyetlen magyar lakója sem. A helyi önkormányzat szórólapokkal várta az érdeklődőket, amelyek magyarul, románul és angolul emlékeztettek 1849 januárjára, amikor Szelindeken volt Bem József erdélyi főparancsnoksága. Az emléktáblákat azon a házon helyezték el, ahol Petőfi Sándor készült a tűzkeresztségére, itt szervezte szerenádjait Bemnek, és itt rajzolta le a neves tábornokot.

A kettős emléktábla-avatás a Marseillaise-zel kezdődött, utalva arra, hogy Bem József ezt kérte mindig ráadásnak a szerenádos honvédcsapattól. A francia himnusz után a lengyel nagykövetség tanácsosa, Miroslaw Cieslik tartotta meg díszbeszédét lengyelül, őt követte a helyi önkormányzat és a Szeben Megyei Tanács küldöttségeinek felszólalása. A helyi polgármester rövid köszöntője általános tetszést aratott, ugyanis a küldött a Lengyelország, Magyarország és Románia EU-tagságából eredő előnyök és a csendes együttélés szükségessége témakörén kívül egyértelműen leszögezte: reméli, hogy a román önkormányzat eljut majd fejlődésében arra a szintre, mint a Temes megyei települések egy része, ahol is március 15-én együtt koszorúznak magyarok és románok.

„Ha valamire azt akarjuk mondani, hogy nem biztos, úgy is mondhatjuk: nincs kőtáblába vésve. Ha ez így van, akkor ennek a fordítottja is igaz: ami kőtáblába van vésve, az biztos, az örök, az megmásíthatatlan. Emléktáblát állítva Bem Józsefnek és Petőfi Sándornak, az itt élők kőtáblába vésték ragaszkodásukat a demokratikus értékekre alapuló nemzeti szabadság eszméjéhez. Kőtáblába vésték a három nép barátságát ennek az eszmének a jegyében” – fogalmazott beszédében Szesztay Ádám, a bukaresti magyar nagykövetség tanácsosa.

Sz. Cs.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 07., szerda

Bővül a Brassó–Budapest légi összeköttetés, vasárnaponként is lesz járat

Bővül a Brassó–Budapest légi összeköttetés – közölte szerdán a közösségi oldalon Tamás Sándor, a Kovászna megyei tanács elnöke.

Bővül a Brassó–Budapest légi összeköttetés, vasárnaponként is lesz járat
2025. május 07., szerda

Teher- és személyszállító járműveket ellenőriz egy héten át a rendőrség

A május 5–11. közötti európai összehangolt közlekedésrendészeti akció keretében Romániában is elsősorban a tehergépjárművek és autóbuszok, valamint vezetőik ellenőrzését végzi a rendőrség, tájékoztat a Szilágy megyei rendőr-főkapitányság sajtóosztálya.

Teher- és személyszállító járműveket ellenőriz egy héten át a rendőrség
2025. május 07., szerda

Tüdőgyógyász a frontvonalban: sikertörténetté vált a tuberkulózis legyőzése (VIDEÓ)

Hosszú ideig a tbc volt a tüdőgyógyászok által leggyakrabban kezelt betegség, mára más légzőszervi panaszok terjedtek el. Videós sorozatunk újabb részében dr. Székely Sándor szilágysági tüdőgyógyásszal beszélgettünk.

Tüdőgyógyász a frontvonalban: sikertörténetté vált a tuberkulózis legyőzése (VIDEÓ)
2025. május 06., kedd

Egyszerűbb jelenteni a diszkriminációs eseteket a Székely Figyelő Alapítvány jóvoltából

Bírósági úton érte el a diszkrimináció miatti panaszok egyszerűbb jelentését a Székely Figyelő Alapítvány, amely szerint a panaszosoknak a jövőben nem kell az elkövető lakcímét is tudni a diszkriminációellenes tanácshoz benyújtott panaszuk elbírálásához.

Egyszerűbb jelenteni a diszkriminációs eseteket a Székely Figyelő Alapítvány jóvoltából
2025. május 06., kedd

Körmenettel, érseki szentmisével ünneplik Erdély első, 300 éves barokk templomát Kolozsváron

Erdély és Kolozsvár első barokk stílusú templomát, az 1718–1724 között épült, korábban jezsuita, ma piarista vagy akadémiai, egyetemi templomként is ismert istenházát ünneplik Kolozsváron május 13-án.

Körmenettel, érseki szentmisével ünneplik Erdély első, 300 éves barokk templomát Kolozsváron
2025. május 06., kedd

Hamarosan indul a traktorok roncsprogramja

A mezőgazdasági termelők május 12-től egy héten keresztül igényelhetnek állami támogatást új mezőgazdasági gépek vásárlására a traktorok roncsprogramja keretében – tájékoztatott kedden a Környezetvédelmi Alapkezelő (AFM).

Hamarosan indul a traktorok roncsprogramja
2025. május 06., kedd

A BBTE Socius Excellentia Meritorum díjjal köszönte meg Kató Béla emeritus püspök tevékenységét

A kolozsvári BBTE Szenátusa a Református Tanárképző és Zeneművészeti Kar felterjesztésére Socius Excellentia Meritorum díjjal köszönte meg Főtiszteletű Kató Bélának az egyetemért folytatott tevékenységét.

A BBTE Socius Excellentia Meritorum díjjal köszönte meg Kató Béla emeritus püspök tevékenységét
2025. május 06., kedd

Elismerte a CFR: nem készül el határidőre a Kolozsvár és a román–magyar határ közötti vasúti pálya

Nem készül el határidőre a Kolozsvár és a román–magyar határ közötti vasúti pálya korszerűsítése és villamosítása, a teljes munkálat befejezése 2027 végére várható – ismerte el a Román Vasúttársaság (CFR) illetékese.

Elismerte a CFR: nem készül el határidőre a Kolozsvár és a román–magyar határ közötti vasúti pálya
2025. május 06., kedd

Borúlátó Tudor Giurgiu filmrendező, aki ugyanazon a repülőgépen utazott Simionnal

Tudor Giurgiu filmrendező, a kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) igazgatója Facebook-oldalán számolt be kedden egy váratlan találkozásról.

Borúlátó Tudor Giurgiu filmrendező, aki ugyanazon a repülőgépen utazott Simionnal
2025. május 06., kedd

Középkori erődtemplomokat érintő turistajárat indult a Szászföldön

UNESCO-busz néven indított szászföldi látnivalókat érintő turistajáratot Erdélyben egy utazási iroda, ellensúlyozandó, hogy a középkori erődtemplomairól híres térség kisebb települései tömegközlekedéssel nehezen megközelíthetők.

Középkori erődtemplomokat érintő turistajárat indult a Szászföldön