Sepsiszentgyörgy – Háború dúl az önkormányzat és az Őrkő negyedi roma lovasgazdák között.
Megfenyegették a sepsiszentgyörgyi polgármesteri hivatal alkalmazottját az Őrkő negyedi romák a kóbor lovak elkobzása miatt, közölte Albert Álmos polgármester. Elmondta: ismeretlen tettesek nemrég betörték az állatok befogásával foglalkozó alkalmazott autójának szélvédőjét, a romák pedig több ízben is megfenyegették az illetőt.
Szilágysági olvasókkal találkozott szerdán a Krónika. A zilahi Calvineum kistermében a Krónika-karaván keretében rendezett olvasótalálkozón az olvasók tárgyilagos, kiegyensúlyozott lapnak nevezték a Krónikát.
Szatmár megye – Jövő év végére elkészülhet a lunaforrási síparadicsom.
Szerződést kötött csütörtökön a Szatmár megyei önkormányzat a Lakásügyi és Középítkezési Minisztériummal, amelyben ez utóbbi vállalta, hogy az idén felfüggesztett lunaforrási sípálya-építési tervet saját forrásaiból finanszírozza.
Több RMDSZ-es képviselő is részt vett Tőkés László kampányrendezvényein.
Minden bizonnyal elszámoltatásra számíthatnak azok az RMDSZ-es képviselők, akik részt vállaltak az erdélyi magyar ellenzék által versenybe állított Tőkés László választási kampányában. Erről Kovács Péter kampányfőnök-helyettes, az RMDSZ ügyvezető alelnöke nyilatkozott a Krónikának. Hozzátette azonban, ez csak a saját véleménye, a szövetség egyelőre a kampányra...
Az RMDSZ-elnök szerint fontos, hogy minél többen elmenjenek választani.
Az RMDSZ a közvélemény-kutatásokban előrevetített 5 százalékhoz közeli vagy valamivel jobb eredményt ér el a hétvégi európai parlamenti választásokon – jelentette be tegnapi sajtótájékoztatóján Markó Béla, a szövetség elnöke.
Udvarhelyszék: Nem fért be a Tőkés László református püspök, európai parlamenti képviselőjelölt kampányrendezvényére kíváncsi tömeg kedden este a székelyudvarhelyi Művelődési Ház nagytermébe, sokan a koncertteremben, illetve az előcsarnokban elhelyezett kivetítőkön követték az eseményeket.
Xantus önkéntes felmondását kérik az RTV munkatársai
Összeegyeztethetetlen a közszolgálati televízióban betöltött funkciójával Xantus Gábor beismerése, miszerint a kommunizmus idején jelentett Könczei Ádámról – állapítja meg a Román Televízió (RTV) magyar adásának 28 munkatársa tegnap lapunkhoz eljuttatott állásfoglalásában. A tévések szerint a főmunkatársuk által okozott “áldatlan helyzetet” az operatőr-rendezőnek a munkaközösségből...
Kolozsvár: Ha panasz érkezik, harmadszorra is elköltöztetik a Széchenyi téri piac árusait .
A Móricz Zsigmond (Bukarest) utcába, az egykori Vágóhíd térre költöztette ideiglenesen a kolozsvári önkormányzat a Széchenyi (Mihai Viteazul) téri piac árusait. Az új helyszínen az önkormányzat 132 asztalt biztosít a termelőknek.
Maros megye: Hivatalosan is átadták tegnap délelőtt Marosvécsen azt a kórházotthont, amelyet három hete vett használatba az az ötven beteg, akiket a kórház igazgatósága és személyzete választott ki.
Szász Jenő, a Magyar Polgári Szövetség (MPSZ) elnöke a hét elején nyújtotta be a Magyar Polgári Párt (MPP) bejegyzésére vonatkozó kérvényt a bukaresti bíróságon.
A választási törvény által előírt, a szervezet pártként való bejegyzéséhez szükséges 25 ezer aláírás már augusztus végén összegyűlt, a bejegyzési kérvény benyújtását csupán a működési szabályzat véglegesítése késleltette – tájékoztatta a Krónikát Szász Jenő.
Két új beteggondozó központot nyitna a szatmárnémeti Caritas.
Állami támogatásban részesül a szatmárnémeti Caritas szervezet a házi beteggondozó rendszer bővítésére. A Munkaügyi, Családügyi és Esélyegyenlőségi Minisztérium 100 ezer lejjel járul hozzá újabb alkalmazottak képzéséhez és bérezéséhez.
Csíkszék: Mesekönyvgyűjtést szervez a csángó gyermekek számára az RMDSZ Csíki Területi Szervezete és a Csík Területi Ifjúsági Tanács. A könyveket mikulási ajándékként kapnák a csángó gyerekek.
Marosvásárhely: Kitüntették Benedek Imre kardiológust.
Magas rangú állami kitüntetést vett át Bukarestben Benedek Imre marosvásárhelyi egyetemi tanár. A kardiológus professzort és csapatát az oktatási minisztérium, a Román Akadémia és az Országos Tudományos Kutatási Hatóság (ANCS) jutalmazta az utóbbi időben elért eredményeiért.
Sepsiszentgyörgy: „Azt szeretnénk elérni, hogy Kovászna megyeszékhelye ne legyen többé Brassó külvárosa” – jelentette ki a Krónikának Vajda Lajos, a Kovászna Megyei Tanács alelnöke. Az önkormányzat ennek érdekében fejlesztené Sepsiszentgyörgyöt és 12 kilométeres körzetét.
Az idei tanévben már csak szakdolgozataikat kell megvédeniük a záróvizsgán a BBTE végzőseinek.
Nem kell írásbeli vizsgán részt venniük azoknak az egyetemi hallgatóknak, akik az idei tanévben végeznek a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetemen (BBTE) – döntött a hét elején a felsőfokú tanintézet szenátusa.
Nagyváradon és Marosvásárhelyen sem szerelték fel a kétnyelvű utcanévtáblákat.
„Nem szerelték fel a kétnyelvű utcanévtáblákat, és valószínű, hogy amíg a jelenlegi polgármester van funkcióban, nem is fogják” – jelentette ki a Krónikának Biró Rozália nagyváradi alpolgármester. A helyi tanács tavaly szeptemberben határozott arról, hogy a táblákra az utca román neve mellé a tér, utca, sugárút magyar felirat is felkerül.
Az oktatási miniszterhez fordult két RMDSZ-képviselő.
A felsőoktatási intézmények költségvetésének átláthatósága érdekében intézett interpellációt Cristian Adomniþei oktatási miniszterhez Antal Árpád és Toró T. Tibor RMDSZ-s parlamenti képviselő. A honatyák arra várnak választ a tárcavezetőtől, hogy a kolozsvári Babeº–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) magyar és német tagozatán tanuló egyetemi hallgatók után járó megemelt fejkvóta...