Váradi városrendezés homályban

•  Fotó: Nagy Orsolya

Fotó: Nagy Orsolya

Hétfőre ígérték, de délután még meg volt elérhető a nagyváradi városháza honlapján a megyeszékhely általános városrendezési terve, amelyet augusztusban bocsátanak közvitára.

Vásárhelyi-Nyemec Réka

2013. július 15., 16:342013. július 15., 16:34

A polgármesteri hivatalban tett látogatásunk alkalmával – nem hivatalos forrásból – kiderült, az információs pultokhoz délelőtt ugyan bevitték a terveket, de röviddel ezután el is vitték onnan, mert kiderült: tévedésből rossz változat került a lakosságot tájékoztató munkatársakhoz.

Eltűnt az ellenzéki beadvány

Ilie Bolojan polgármester városrendezési elképzelései, mint ismert, már korábban heves vitákat váltottak ki, többek között amiatt, hogy a városvezető meglebegtette a történelmi városközpont egy részének, nevezetesen a Kert (Avram Iancu) utca, valamint a Vámház (Sucevei) utca jobb oldalán lévő épületeinek lebontását. Javaslatát az úttest kiszélesítésnek szükségességével indokolta, kerékpársávot, valamint az állami egyetem és a körgyűrű felé vezető villamosvonal kialakítását célozza.

Utóbbi elképzeléséről azonban már kiderült, hogy műszakilag kivitelezhetetlen, amint azt Sárközi Zoltán, városi tanácsos a Krónika kérdésére elmagyarázta, a villamossíneket nem lehet a temető irányába elvezetni. Azt az RMDSZ-es politikus sem tudja még, hogy az ezzel kapcsolatban tartott korábbi közvitán megjelent polgárok heves tiltakozását figyelembe veszi-e a végrehajtó testület, de a korábbi precedensek nem adnak okot az optimizmusra. „Mi is letettünk egy tiltakozó beadványt, de az is nyom nélkül eltűnt\" – magyarázta a tanácsos.

Önkormányzati források szerint az általános városrendezési tervet készítő építészeknek kész követelményként volt felállítva az utcafront „áthelyezése\", holott az érintett terület nem pusztán történelmi hagyaték, hanem még műemléképület is található ott. „A Kert utcán van az úgynevezett „török ház\", amely B kategóriás műemlék épület, ehhez elméletileg nem lehet hozzányúlni, de akármi megtörténhet, hiszen láttuk, hogy Bukarestben is lebontották a Matache vásárcsarnokot\" – magyarázta Sárközi, aki korábban a Bihar Megyei Műemlékvédelmi Alapítvány elnökeként is tevékenykedett.

A Nagyváradi Zsidó Hitközség, amelynek tudomásunk szerint ingatlanai vannak az érintett utcákban, még nem fogalmazott meg hivatalos álláspontot, így Seidler András a hitközség alelnöke kizárólag saját véleményét osztotta meg lapunkkal. Személy szerint ő nem híve semmilyen olyan városrendezési elképzelésnek, amely műemléképületek lerombolásáról szól.

Felháborodott lakosok

Az egyik érintett lakos is kiábrándítónak tartja a városvezetés hozzáállását. Mint lapunknak elmondta, az említett közvitán például még konkrét válaszokat sem kaptak a kérdéseikre, azt pedig nevetségesnek tartja, hogy a bukaresti építész nem bontásról, hanem az utcafront „hátrább helyezéséről\" beszélt. Emlékeztetett arra, hogy a vitán a helyi közszállítási vállalat igazgatója, Csuzi István is jelezte: az ügyben őt nem kérdezték, különben már előtte megmondta volna, hogy a villamosvonalat a tervezett irányba nem lehet elvezetni.

„Azt személyesen kérdeztem meg Bolojantól, hogy ha ő központot elkerülő körgyűrűt akar a Vámház utcán, akkor hogyan lehet az, hogy mi mostanáig belvárosi lakásra vonatkozó adót kellett fizessünk\" – mondta a felháborodott lakos, aki bevallása szerint még ha kellő kárpótlást kapnának, sem támogatná ezt a projektet. Arra is emlékeztetett, hogy a városvezetés korábban lebontott egy üzletként működő épületet, miközben annak tulajdonosa nem egyezett bele, és azóta is pereskedik, hogy legalább reális kárpótlást kapjon az önkormányzattól.

Felfüggesztett aláírásgyűjtés

A Kert és a Vámház utcán tervezett bontások ellen aláírásgyűjtést indított az Erdélyi Magyar Néppárt Bihar megyei szervezete is, és amint azt Csomortányi Istvántól megtudtuk, már több mint ezren szignózták a kezdeményezték. A párt megyei elnöke azonban jelezte, egyelőre felfüggesztették az erre vonatkozó aláírásgyűjtést, mivel a Szent László tér (ma Unirii) szintén vitatott átépítési terve kapcsán már nem volt szó a Kert utca lakóházainak részleges bontásáról. Most pedig várják, hogy az általános városrendezési terv napvilágot lásson, hogy annak megfelelően cselekedhessenek.

A nagyváradiak azonban eléggé borúlátóak az önkormányzati tervekkel kapcsolatban, Sárközi szerint a végrehajtó testület a lakosok akaratát alárendelteti az intézmények érdekeinek, ezért ők azzal próbálkoznak, hogy szakmai téren minél szélesebb körben felhívják a figyelmet arra, hogy a városvezetés mit tervez Nagyvárad több mint száz éves hagyatékával.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 06., kedd

Borúlátó Tudor Giurgiu filmrendező, aki egy repülőgépen utazott Simionnal

Tudor Giurgiu filmrendező, a kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) igazgatója Facebook-oldalán számolt be kedden egy váratlan találkozásról.

Borúlátó Tudor Giurgiu filmrendező, aki egy repülőgépen utazott Simionnal
2025. május 06., kedd

Középkori erődtemplomokat érintő turistajárat indult a Szászföldön

UNESCO-busz néven indított szászföldi látnivalókat érintő turistajáratot Erdélyben egy utazási iroda, ellensúlyozandó, hogy a középkori erődtemplomairól híres térség kisebb települései tömegközlekedéssel nehezen megközelíthetők.

Középkori erődtemplomokat érintő turistajárat indult a Szászföldön
2025. május 06., kedd

Megint be kellett zárni a parajdi sóbányát

A heves esőzések okozta vízszivárgás miatt kedden ideiglenesen bezárták a parajdi sóbányát – tájékoztatott a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség sajtóirodája.

Megint be kellett zárni a parajdi sóbányát
2025. május 06., kedd

Kétszáz éve otthonra vágyó unitárius gyülekezet számára létesítenek templomot Kovásznán, Szabó Balázs is támogatja a kezdeményezést

Kis háromszéki unitárius közösség templomának építését támogatja fellépésével Szabó Balázs magyarországi dalszerző, énekes, a Szabó Balázs Bandája alapítója, aki szerdán este lép fel önálló estjével Sepsiszentgyörgyön.

Kétszáz éve otthonra vágyó unitárius gyülekezet számára létesítenek templomot Kovásznán, Szabó Balázs is támogatja a kezdeményezést
2025. május 05., hétfő

Kovászna és Brassó megyében is érvényes árvízvédelmi készültséget rendeltek el

Az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) hétfő délután újabb elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendelt el négy megyére.

Kovászna és Brassó megyében is érvényes árvízvédelmi készültséget rendeltek el
2025. május 05., hétfő

Jó, ha mindig van nálunk esernyő: záporok kísérik a hol hűvösebb, hol melegebb időjárást

Változékony időre számíthatunk a következő két hétben, hűvösebb és melegebb időszakokkal és szinte napi rendszerességű záporokkal – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) május 5. és 18. közötti időszakra vonatkozó előrejelzéséből.

Jó, ha mindig van nálunk esernyő: záporok kísérik a hol hűvösebb, hol melegebb időjárást
2025. május 05., hétfő

EMSZ: az ország polgárai egyértelmű üzenetet küldtek, elég volt a múlt embereiből

A május 4-i megismételt elnökválasztáson az ország polgárai világos és egyértelmű üzenetet küldtek: elég volt a múlt embereiből – változásra van szükség! – fogalmazta meg hétfői közleményében az Erdélyi Magyar Szövetség.

EMSZ: az ország polgárai egyértelmű üzenetet küldtek, elég volt a múlt embereiből
2025. május 05., hétfő

Elsöprő győzelmet arattak a nemek a koronkai lakóparképítésről kiírt népszavazáson

A szavazók csaknem 90 százaléka elutasítja a Marosvásárhellyel szomszédos Koronka községben felmerült lakóparképítési terveket az ügyben vasárnap, a megismételt elnökválasztás első fordulójával egy időben szervezett népszavazás eredményei szerint.

Elsöprő győzelmet arattak a nemek a koronkai lakóparképítésről kiírt népszavazáson
2025. május 05., hétfő

A magyarok által is támogatott polgármestere lett Zilahnak

Florin Florian, a Szociáldemokrata Párt (PSD) jelöltje nyerte a vasárnapi időközi polgármester-választást Zilahon.

A magyarok által is támogatott polgármestere lett Zilahnak
2025. május 05., hétfő

Helyben minden a régi: tarolt a liberális jelölt a Bihar megyei időközi választáson

Mircea Mălan, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) jelöltje nyerte a Bihar Megyei Tanács elnöki tisztségéért kiírt időközi választást, melyet vasárnap, az államfőválasztással egy időben tartottak.

Helyben minden a régi: tarolt a liberális jelölt a Bihar megyei időközi választáson