Tíz várorjai lakost szorult kórházi kezelésre ételmérgezés miatt, miután Staphylococcus aureus nevű baktériummal fertőzött sajtot fogyasztottak.
2013. augusztus 13., 18:372013. augusztus 13., 18:37
Doina Petri, a Beszterce-Naszód megyei egészségügyi igazgatóság aligazgatója közölte: a betegek hasi fájdalmakra panaszkodtak, émelyegtek és hánytak. A tünetek egy órával azután kezdődtek, hogy közösen fogyasztották el a vacsorát. A várorjaiakat a naszódi járványkórházba szállították, várhatóan holnap hazaengedik őket.
Doina Petri szerint a vizsgálatok alapján a vacsora alkalmával elfogyasztott sajt minden bizonnyal nem megfelelő higiéniai körülmények közt volt elkészítve és tárolva. Amint arról beszámoltunk, az elmúlt időszakban több erdélyi városban is előforduló tömeges ételmérgezéses esetek miatt az Országos Állat-egészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Hatóság (ANSVSA) széleskörű ellenőrző akciót tartott, amelynek során közel 150 ezer lejnyi bírságot róttak ki az ország számos éttermére, étkezdéjére.
UNESCO-busz néven indított szászföldi látnivalókat érintő turistajáratot Erdélyben egy utazási iroda, ellensúlyozandó, hogy a középkori erődtemplomairól híres térség kisebb települései tömegközlekedéssel nehezen megközelíthetők.
A heves esőzések okozta vízszivárgás miatt kedden ideiglenesen bezárták a parajdi sóbányát – tájékoztatott a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség sajtóirodája.
Kis háromszéki unitárius közösség templomának építését támogatja fellépésével Szabó Balázs magyarországi dalszerző, énekes, a Szabó Balázs Bandája alapítója, aki szerdán este lép fel önálló estjével Sepsiszentgyörgyön.
Az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) hétfő délután újabb elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendelt el négy megyére.
Változékony időre számíthatunk a következő két hétben, hűvösebb és melegebb időszakokkal és szinte napi rendszerességű záporokkal – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) május 5. és 18. közötti időszakra vonatkozó előrejelzéséből.
A május 4-i megismételt elnökválasztáson az ország polgárai világos és egyértelmű üzenetet küldtek: elég volt a múlt embereiből – változásra van szükség! – fogalmazta meg hétfői közleményében az Erdélyi Magyar Szövetség.
A szavazók csaknem 90 százaléka elutasítja a Marosvásárhellyel szomszédos Koronka községben felmerült lakóparképítési terveket az ügyben vasárnap, a megismételt elnökválasztás első fordulójával egy időben szervezett népszavazás eredményei szerint.
Florin Florian, a Szociáldemokrata Párt (PSD) jelöltje nyerte a vasárnapi időközi polgármester-választást Zilahon.
Mircea Mălan, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) jelöltje nyerte a Bihar Megyei Tanács elnöki tisztségéért kiírt időközi választást, melyet vasárnap, az államfőválasztással egy időben tartottak.
Viharos időjárásra figyelmeztető előrejelzést bocsátott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Románia 25 megyéjére.
szóljon hozzá!