Fotó: Oradea.travel
A replikára való replika jogával élve a nagyváradi Sonnenfeld-palotában működő Dávid könyvkereskedésről szóló cikkünkre küldött reakcióhoz csak annyit fűznénk hozzá, hogy a Krónika nagyváradi munkatársainak semmilyen érdekeltségük nincs a Dávid könyvesboltban, és a tulajdonosi körrel sem állnak semmilyen kapcsolatban – személyesen nem is találkoztak. Így részükről szó sem lehet elfogultságról a témában.
Illetve még annyit, hogy ha azt az energiát, amit alapítványi elnök úr az ezen rosszindulatú inszinuációt is tartalmazó replika megfogalmazásába ölt, arra fordította volna, hogy a január 20-án elküldött kérdéseinkre érdemben és időben válaszoljon – amint tette azt egy évvel ezelőtt, amikor a Sonnenfeld-palota megvásárlásáról szóló hír nyilvánosságra kerülése kapcsán feltett kérdéseinkre 24 órán belül reagált –, akkor meggyőződésünk, hogy ő maga is indokolatlannak tartotta volna a replika megírását.
Az ügyet a magunk részéről lezártnak tekintjük.
Helyesbítésnek szánt választ juttatott el szerkesztőségünkhöz a Krónikában a nagyváradi Sonnenfeld-palota felújításáról, az ingatlanból távozni kényszerülő könyvesboltról szóló írásunkkal és az ahhoz kapcsolódó vezércikkünkkel kapcsolatban Nagy Zoltán Levente.
Amikor Sonnenfeld Adolf 20. század elején a város központjában felépítette impozáns palotáját bizonyára igencsak csodálkozott volna, ha megtudja: az ingatlan a 20., majd a 21. század során Várad magyar közösségének egyik fellegvára, találkozóhelye és kulturális központja lesz.
Hamarosan megkezdődik a magyar állami támogatással az RMDSZ-közeli Iskola Alapítvány által megvásárolt nagyváradi Sonnenfeld-palota állapotának a felmérése, hogy ezt követően az év végén vagy jövő év elején megkezdődhessen az ingatlan felújítása.
Csak éltető és élő, tevékeny hittel lehet békét teremteni ebben a háború sújtotta világban, amikor fizikai, szellemi, lelki háború tör ránk, ezért van szükség a hitben és szeretetben való megújulásra – mondta Felföldi László, a pécsi egyházmegye püspöke.
A kolozsvári regionális sürgősségi kórház építési munkálatainak hivatalos avatóünnepségén vett részt szombaton Alexandru Rafila egészségügyi miniszter, aki ez alkalomból kijelentette: érezhetően javulni fog az egészségügyi ellátás minősége Romániában.
Csak néhány hétig élvezhették az aradiak a volt Nagypiac helyén kialakított park díszszökőkútjának sugár- és fényjátékát, pénteken az esti tűzijátékot szervező cég mikrobusza ráhajtott a járdaszinten lévő létesítményre, amely beszakadt a jármű alatt.
Nagyot fog lendíteni Magyarország európai uniós elnöksége Romániának a schengeni övezethez történő teljes körű csatlakozásán Magyar Levente, a budapesti Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára szerint.
Életre kelt Erdély főnixmadara, megannyi erdélyi és magyarországi notabilitás jelenlétében pénteken átadták a felújított gyalui várkastélyt. A főnixmadár hasonlatot Tóthfalusi Gábor építész, a felújítási munkálatok tervezője használta.
Egy hároméves gyermek meghalt, másik két személy megsérült egy közlekedési balesetben pénteken a 19-es országúton, a Szatmár megyei Gombáspusztán.
Nyolcvannégy százalékban elkészült és idén júliusban át is adják a forgalomnak Temesvár déli, Szerbia felé kivezető körgyűrűjét – jelentette ki pénteken Sorin Grindeanu közlekedésügyi miniszter.
Több év kihagyás után idén Aradon állt meg a Csíksomlyó Expressz és a Székely Gyors egyesülésével kialakított Össznemzeti Zarándokvonat, amely péntek hajnalban indult a budapesti Keleti pályaudvarról a csíksomlyói pünkösdi búcsúba.
A vadászok elűztek a szombati csíksomlyói pünkösdi búcsú helyszínéről egy bocsos anyamedvét – számolt be pénteken az Agerpres hírügynökségnek Bors Béla csíkszeredai alpolgármester.
Több tucat utas maradt le a Kolozsvárról Párizsba tartó csütörtöki repülőjáratról, miután a poggyászszkennerek elromlottak, és ezért több órányi várakozás után sem tudtak a beszállókapuhoz menni, így hoppon maradtak.
szóljon hozzá!