Az ittas vezetés bűncselekménynek számít – pláne, ha kétszer követik el ugyanazt a vétséget. Képünk illusztráció
Fotó: Pál Gábor
Három órán belül kétszer is lefülelték ittas vezetésért ugyanazt a férfit a rendőrök Máramaros megyében. A „visszaeső” sofőrnek az ittas vezetés mellett azért is felelnie kell, mert másodszor annak ellenére ült volánhoz, hogy bevonták a jogosítványát.
2025. április 28., 14:012025. április 28., 14:01
Szombat este fél nyolc körül a nagysomkúti (Şomcuta Mare) rendőrök a DN1C jelzésű másodrangú főúton állítottak meg ellenőrzés céljából egy személygépkocsit, amelyet egy 28 éves férfi vezetett. Az igazoltatás során – mivel szemmel láthatóan ittas volt – elővették az alkoholszondát, ami 1,48 ezrelékes légalkoholszintet mutatott. A rendőrségi közlemény szerint az ilyenkor szokásos eljárásnak megfelelően kórházba vitték vérvételre, a jogosítványát pedig bevonták, és bűnvádi eljárást indítottak ellene.
Néhány óra múlva ugyancsak a Nagybányát Kolozsvárra összekötő DN1C úton, de már a Nagysomkúttól délre fekvő Kővárgara (Valea Chioarului) közigazgatási területén állították meg a rendőrök, de ekkor már a jogosítványát sem mutathatta fel, mivel azt előzőleg bevonták – írta közleményében a megyei rendőr-főkapitányság.
A férfit ismét vérvételre vitték, és ezután már nemcsak ittas vezetésért kell majd felelnie, hanem azért is, mert annak ellenére ült volánhoz, hogy gépjárművezetői engedélyét felfüggesztették.
Két hete Aradon történt hasonló eset, akkor egy éjszaka kétszeri is elkapták ittas vezetésért ugyanazt a 45 éves férfit, akit a második törvénysértés után őrizetbe is vettek.
Őrizetbe vettek péntek reggel egy 45 éves férfit az aradi rendőrök, mert az éjszaka két ízben is ittas vezetésen érték tetten.
Fennállásának tízéves évfordulóját ünnepelte a Kolozsvári Református Kollégium szakiskolája. A vendégek betekinthettek a szakosztályok működésébe, a templomi ünnepség pedig számba vette az elmúlt tíz esztendő történéseit.
Folytatódnak a munkálatok a Korond-pataknál a parajdi sóbányát veszélyeztető vízszivárgás csökkentése érdekében – közölte csütörtökön Facebook-oldalán a Román Vízügyi Igazgatóság.
Három autó ütközött össze csütörtök délitán a dél-erdélyi (A1-es) autópálya Nagylak és Arad közötti szakaszán, a tömegbalesetben 11 személy megsérült.
Románia nem erősíti az egyenlők Unióját, ha a George Simion megválasztása nyomán saját jogállamisága rombolásába kezd, és ha itthon nem tesz lényegi közjogi lépéseket a magyar közösség jogegyenlősége érdekében – szerepel az EMNT választási felhívásában.
Középkorú és idősebb nőkkel vette fel a kapcsolatot közösségi oldalakon az a nigériai származású, Kolozsváron élő 29 éves férfi, aki a ,,kapcsolatépítés” során jelentős összegeket csalt ki áldozataitól.
Medvét észleltek Kolozsvártól alig több mint 10 kilométerre, Ajton, illetve a magyar többségű Györgyfalva határában. A pánikkeltést álhírek is fokozták, miszerint már háziállatokat is elpusztított a nagyvad.
„Ma Mircea Mălannal a közlekedési minisztériumban jártam, ahol Sorin Grindeanu miniszter jelenlétében tanúja voltam a Nagyvárad–Arad gyorsforgalmi út Nagyvárad–Nagyszalonta-szakaszára vonatkozó szerződés aláírásának” – újságolta csütörtökön Florin Birta.
A Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége Országos Elnöksége felhívást intézett szerdán este a pedagógusokhoz az államfőválasztás kapcsán, Márton Áron püspök gondolatát idézve.
Ünnepélyes keretek között megnyitották szerda este a temesvári Szent György-székesegyházban a Millenium Csanadiense 1030–2030 című vándorkiállítást, mely az egyházmegye 1030–1552 közötti 500 évét ismerteti dokumentumok és régészeti leletek bemutatásával.
Nemi erőszak és tisztség szexuális visszaélésre történő felhasználásának gyanúja miatt őrizetbe vette a rendőrség a Beszterce-Naszód megyei mentőszolgálat orvosigazgatóját.
szóljon hozzá!