Kultúrközpont a Sonnenfeld-palotában – az Iskola Alapítvány kuratóriuma a későbbiekben dönt a váradi ingatlan hasznosításáról

Nagy tervek. Még idén elkezdődhet a Sonnenfeld-palota
felújítása, Magyar Házat terveznek benne •  Fotó: Facebook/Többarcú Nagyvárad/Oradea cu mai multe fețe

Nagy tervek. Még idén elkezdődhet a Sonnenfeld-palota felújítása, Magyar Házat terveznek benne

Fotó: Facebook/Többarcú Nagyvárad/Oradea cu mai multe fețe

Hamarosan megkezdődik a magyar állami támogatással az RMDSZ-közeli Iskola Alapítvány által megvásárolt nagyváradi Sonnenfeld-palota állapotának a felmérése, hogy ezt követően az év végén vagy jövő év elején megkezdődhessen az ingatlan felújítása. A tervezett kulturális központ leendő „lakóiról” a későbbiekben döntenek, a jelenlegi bérlőknek év végéig érvényes szerződésük van.

Bálint Eszter

2019. január 29., 08:212019. január 29., 08:21

Még nem tudni, hogy milyen kulturális intézmények kapnak majd helyet a nagyváradi Sonnenfeld-palotában, amelyet az Iskola Alapítvány a magyar állam támogatásával vásárolt meg, és amelyben a bejelentett tervek szerint

Magyar Ház néven egy kulturális központot hoznak létre.

A Szilágyi Dezső (Moszkva) utca 8. szám alatt található, kívülről felújított szecessziós ingatlanban jelenleg többek között a Szigligeti Színház stúdiója, egy könyvesbolt, egy kávézó, valamint egy szabadulószoba üzemel, és itt található a Kárpát-medence-szerte ismert Moszkva kávézó is, amely a nagyváradi kulturális élet egyik főszereplője, rangos koncertek mellett kiállításokat, színházi esteket, táncházat is rendszeresen szerveznek. Egyelőre azonban még azt sem lehet biztosra tudni, hogy a tervezett felújítási munkálatokat követően a helyükön maradhatnak-e.

Egyelőre csak a színház maradása biztos

Nagy Zoltán Levente, az alapítvány elnöke és egyben Kelemen Hunor RMDSZ-elnök kabinetigazgatója legalábbis a Krónika megkeresésére egyelőre csak annyit mondott,

eddig egyetlen bérlővel egyeztettek, a Szigligeti Színház képviselőjével.

„Mert úgy vélem, az a tevékenység, amit ott folytatnak, hosszú távon szerves része kell hogy legyen az oda elképzelt kulturális központnak” – fogalmazott. Mint részletezte, a palotában található ingatlanrészek funkcióit tavaszig tervezik véglegesíteni, figyelembe véve a helyi igényeket, ám „mindenképpen önálló, a teljes közösséget összefogó, egységes kulturális civil teret” hoznának létre. Ez azt is jelenti, hogy lesz bérleti díj, mert az épület tulajdonosának kiadásai is vannak, lesznek a működtetés során – tette hozzá kérdésünkre. Arra viszont nem kaptunk választ, hogyan képzelik el a tervezett kulturális központ benépesítését, vannak-e már konkrét elképzelések, hogy milyen kulturális egyesületekkel, szervezetekkel fognak együttműködni, kik kapnak irodát a szecessziós ingatlanban, hogyan képzelik el az együttműködést, illetve hogy pályázati vagy meghívásos rendszerben lehet majd bejutni.

Arra a kérdésre, hogy mi lesz a Moszkva és a többi bérlő sorsa, annyit mondott, hogy

jelen pillanatban minden ott működő egységnek 2019 végéig érvényes bérleti szerződése van.

„Hogy a jövőben milyen feltételek között történik meg a felújított ingatlan hasznosítása, azt az alapítvány kuratóriuma fogja eldönteni” – fogalmazott szűkszavúan a hogyan továbbot firtató kérdésünkre.

Hamarosan felmérik az ingatlan állagát

Az ingatlan felmérése amúgy Nagy Zoltán Levente tájékoztatása szerint a következő hónapokban történik meg, ennek nyomán kapnak választ arra, hogy milyen jellegű felújítási munkálatokat kell végezniük. „Maga a palota nem műemlék épület, viszont Nagyvárad műemlékvédelmi övezetében helyezkedik el, és a magyar épített örökség részét képező szecessziós ingatlant műemlék-helyreállítási szinten tervezzük restaurálni. Az épület több része hosszú évek óta használaton kívüli állapotban van, a teljes villamossági, fűtés- és vízhálózat, valamint a nyílászárok cseréje várható. Addig, amíg nem készült el a részletes elemzés a beavatkozási tervre vonatkozóan, nem áll módomban ennél bővebb választ adni” – fejtette ki az illetékes. Az Iskola Alapítvány elnökétől tudjuk azt is, hogy

várhatóan az idei év végén vagy a jövő év elején, az építési engedély birtokában kezdenek neki a munkálatoknak.

Az, hogy a jövőbeli munkálatok hogyan vagy egyáltalán érintik-e a stúdió működését, elmondása szerint akkor derül ki, amikor készen lesz a beavatkozási terv. Kérdésünkre, hogy ki irányítja a munkálatokat, illetve kinek a hatásköre a leendő kulturális intézmény tető alá hozása, Nagy Zoltán Levente annyit közölt, hogy a nagyváradi felújítási tervekkel az Iskola Alapítvány vezetősége és munkatársai foglalkoznak.

Bíznak a maradásban

Bízik abban, hogy a Sonnenfeld-palotában maradhat szabadulószobájával Lénárt Zoltán, a Panic Room üzemeltetője. „Úgy látjuk, hogy ez a tevékenység megfér ebben a Magyar Házban vagy kulturális központban. Ugyanakkor mi felújítottuk a részünket, és kulturált környezetet alakítottunk ki” – fejtette ki Lénárt. Kérdésünkre hozzátette: sem hivatalosan, sem informálisan nem kereste még senki az új tulajdonos részéről, így egyelőre csak annyit tud mondani, hogy az idei év végéig még Sonnenfeld Gabrielnek fizetik a bérleti díjat. A Dávid könyvesbolt és a Moszkva képviselői lapzártánkig nem válaszoltak írásban feltett kérdéseinkre.

Magyar Ház magyar állami pénzből

Amint arról beszámoltunk, az RMDSZ-közeli alapítvány január közepén jelentette be, hogy 2018-ban a magyar kormány egy erdélyi és egy partiumi nagyvárosban, Kolozsváron és Nagyváradon támogatta az Iskola Alapítvány ingatlanberuházását 4,082 milliárd forint értékben. Nagyvárad belvárosában – tájékoztatásuk szerint az utolsó eladó szecessziós ingatlan – az 1911–1913 között épült Sonnenfeld-palota tulajdonjogát szerezték meg 2018 decemberében.

A magyar épített örökség szerves részét képező ingatlan egy 2 283 négyzetméteres telken található, több szinten közel 5 500 négyzetméter összfelülettel rendelkezik.

A korábban bejelentett tervek szerint itt egy önálló, a teljes közösséget összefogó, egységes kulturális civil teret hoznának létre, amelyben a már ott működő Szigligeti Színház és a hozzá tartozó intézmények mellett könyvtár, előadótermek, kiállítótér, pedagógusi és kulturális egyesületi irodák kapnak helyet. „A Nagyváradon megvalósuló Magyar Ház biztosítja a működéshez szükséges stabilitást a helyi magyar kulturális szervezetek számára” – szögezte le a közlemény, ami szerint a nagyváradi program költségvetése 2,47 milliárd forint.

A Sonnenfeld-palota

A nagyváradi Sonnenfeld-bérpalota 1911–1913 között épült Spiegel Frigyes tervei alapján Incze Lajos és társa kivitelezésében. Megrendelője és tulajdonosa Sonnenfeld Adolf, Nagyvárad legnagyobb nyomdájának a tulajdonosa volt. A nyomda a belső udvarban volt, ennek helyén kap ma helyet a Szigligeti Stúdió. A palotát – a többi ingatlanhoz hasonlóan – a kommunizmus éveiben államosították, sokan megfordultak viszont akkoriban az emeleti nagyteremben, ahol nyomdászklub működött, sokan az egész ingatlant Breiner/Tempó klub néven ismerik. A rendszerváltást követően a szecessziós palotát visszakapta a jogos Sonnenfeld-örökös, aki most megvált tőle.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 18., péntek

Külföldi misszióból hazatérő máramarosi tűzoltók léptek közbe az Arad megyei balesetnél

Egy az úttestről lesodródott és felborult személygépkocsihoz riasztották péntek este az Arad megyei katasztrófavédelmi felügyelőséget (ISU). Mire a kisjenői osztag a helyszínre ért, egy máramarosi hivatásos tűzoltócsapat megkezdte az áldozat mentését.

Külföldi misszióból hazatérő máramarosi tűzoltók léptek közbe az Arad megyei balesetnél
2025. július 18., péntek

Több évnyi bukaresti ellenállás után meglepetésszerűen jutnak magyar állami támogatáshoz partiumi és Kolozs megyei gazdák

Nagy hírverés nélkül hirdette meg partiumi és Kolozs megyei gazdapályázatait a magyar állami pénzekből finanszírozott erdélyi gazdaságfejlesztési program lebonyolítására szolgáló Pro Economica Alapítvány. A részletekről Kozma Mónika ügyintézőt kérdeztük.

Több évnyi bukaresti ellenállás után meglepetésszerűen jutnak magyar állami támogatáshoz partiumi és Kolozs megyei gazdák
2025. július 18., péntek

Egyre több erdélyi megyében jelennek meg sakálok, nem szabad közelíteni hozzájuk

Sakálok jelentek meg Brassó megyében is, miután az elmúlt időszakban a Székelyföldön több ízben jelezték felbukkanásukat.

Egyre több erdélyi megyében jelennek meg sakálok, nem szabad közelíteni hozzájuk
2025. július 18., péntek

Kábítószercsempész erdélyi bűnbanda bukott le Spanyolországból ,,importált” nagy mennyiségű kannabisszal

Több mint 200 kilogramm kábítószert kobozott el a rendőrség Arad megyében két Maros megyei illetőségű férfitől, akik Spanyolországból csempészték Romániába a tiltott szereket. A kábítószer-csempész bűnbanda három tagját már korábban őrizetbe vették.

Kábítószercsempész erdélyi bűnbanda bukott le Spanyolországból ,,importált” nagy mennyiségű kannabisszal
2025. július 18., péntek

Egy ukránt hipotermiás állapotban hoztak le, egy másikat még keresnek a máramarosi hegyimentők

Hipotermiás állapotban hoztak le egy ukrán férfit a hegyimentők a Máramarosi-havasokból péntekre virradóra. Egy másik ukrán állampolgárt még keres a Salvamont.

Egy ukránt hipotermiás állapotban hoztak le, egy másikat még keresnek a máramarosi hegyimentők
2025. július 18., péntek

HPV: magyarul is felvilágosítják a fiatalokat Kolozs megyében, módosul az ingyenes oltásra jogosultak korcsoportja

Magyar nyelvű tájékoztató kampányban és a vidéki fiatalok felvilágosításában vállal szerepet a HPV Koalíció tagjaként a KIFOR. A kincses városban nemrég létrejött kezdeményezés célja, hogy hívja fel a figyelmét a HPV megelőzésére, a védőoltásra.

HPV: magyarul is felvilágosítják a fiatalokat Kolozs megyében, módosul az ingyenes oltásra jogosultak korcsoportja
2025. július 17., csütörtök

Merész újragondolás: polipos töltött káposztát kínál egy erdélyi étteremlánc

Polipos töltött káposztával rukkolt elő egy brassói étteremlánc, mind a négy vendéglőjükben megkóstolhatják a vendégek a különlegességet.

Merész újragondolás: polipos töltött káposztát kínál egy erdélyi étteremlánc
2025. július 17., csütörtök

Négy gyerek életét mentették meg a tragikusan elhunyt nagyváradi kisfiú szervei

Négy gyerek kapott szervet, egyikük szívet a július 15-én, egy tragikus baleset miatt elhunyt kosárlabdázó kisfiú halála után.

Négy gyerek életét mentették meg a tragikusan elhunyt nagyváradi kisfiú szervei
2025. július 16., szerda

Melegvíz nélkül marad húszezer háztartás a partiumi megyeszékhelyen

A gázkazánok beszerelése miatt csütörtökön napközben nem lesz melegvíz abban több mint 20 ezer aradi háztartásban, amelyek a távfűtési hálózaton keresztül kapják mind a fűtést, mind a melegvizet.

Melegvíz nélkül marad húszezer háztartás a partiumi megyeszékhelyen
2025. július 16., szerda

Iskolakezdésre beüzemelik a sótalanító berendezéseket a Kis-Küküllő mentén, tovább késik a Korond-patak elterelése

Iskolakezdésre beüzemelnék a sótalanító berendezéseket a Kis-Küküllő mentén, ezért gyorsított eljárással szerzik be a felszereléseket, amelyek révén ismét ihatóvá válna a folyónak a parajdi bányakatasztrófa nyomán sóval szennyezett vize.

Iskolakezdésre beüzemelik a sótalanító berendezéseket a Kis-Küküllő mentén, tovább késik a Korond-patak elterelése