Egymillió lakosra 81 közúton történt haláleset jutott 2023-ban Romániában
Fotó: Pinti Attila
Az Európai Unió tagországaiban 1,3 százalékkal csökkent 2023-ban a közúti balesetben elhunytak száma – közölte az uniós statisztikai hivatal, az Eurostat kedden. A közlemény szerint 2023-ban a közúti balesetek 20 380 ember életét követelték a tagországokban, míg 2022-ben 20 652 ember vesztette életét az utakon.
2025. április 29., 16:012025. április 29., 16:01
Megjegyezték, 2020-ban az előző évhez viszonyítva a közúti balesetek halálos áldozatainak száma meredeken, 18 830-ra csökkent, ami a koronavírus-járvány visszaszorítását célzó mobilitási korlátozásoknak volt köszönhető. Noha a halálesetek száma 2021-ben és 2022-ben ismét nőtt, nem tért vissza a járvány előtti szintre.
A balesetben elhunytak legalacsonyabb arányát egymillió lakosra vetítve Svédországban (22), Dániában (27) és Máltán (30) jegyezték fel.
majd Lettországban, ahol ez az arány 75 volt.
A vizsgált évben egymillió lakosra 49 közúton történt haláleset jutott Magyarországon.
Mintegy 19 800 ember halt meg az uniós utakon bekövetkezett közúti balesetekben 2024-ben, mintegy 600-zal kevesebben, mint az előző évben, ami egyéves viszonylatban 3 százalékos csökkenést jelent – derült ki az Európai Bizottság friss jelentéséből.
Egy 73 éves külföldi motorosra támadott a medve a Transzfogarasi úton, az Argeș megyei Valea lui Stan térségében. A rendőrök megállapították, hogy az eset akkor történt, amikor a motoros a zsúfolt forgalom miatt megállt.
Négy ember életét vesztette szombat délután, miután a jármű, amelyben utaztak, felborult Albeștii de Muscel községben, az Argeș megyei Portăreasa hegyvidéki térségben.
Két ember belefulladt a Snagovi-tóba a péntek esti vihar közben, Argeș megyében pedig egy beszakadt tetőzet végzett egy emberrel.
Nincs készülőben háború Romániában, és senkit nem visznek el katonának – jelentette ki pénteken Ionuț Moșteanu védelmi miniszter, a közösségi médiában terjedő álhíreket cáfolva.
A roncsautóprogram módosított pályázati útmutatója szerint idén 18 500 lejjel támogatja az állam az elektromos és a hidrogén üzemanyagcellás autók vásárlását.
Románia gazdasági helyzete annyira súlyos, hogy bárki is kerüljön hatalomra és bárki is legyen a miniszterelnök, ha Ilie Bolojan „holnap távozik”, akkor is meg kell hozni a szükséges intézkedéseket – jelentette ki Cătălin Drulă.
Alexandru Nazare pénzügyminiszter azokra a felvetésekre reagált, amelyek szerint a közüzemi és egyéb szolgáltatók 21 százalékos áfát alkalmaztak a júliusi fogyasztásra, noha az áfamelés csak augusztus 1-től lépett érvénybe.
A Richter-skála szerint 4,4-es erősségű földrengés történt pénteken 14 óra 18 perckor az olténiai Gorj megyében – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).
A kötelező heti óraszám kettővel történő megemelése után a tanárok mintegy 98,6 százaléka ugyanabban az iskolában marad, 1,4 százalékuk pedig más tanintézetekben is fog tanítani – közölte pénteken az oktatási minisztérium.
Népszavazást követel Anamaria Gavrilă, a Fiatal Emberek Pártjának (POT) elnöke arról, hogy Románia támogassa-e feltétlenül Ukrajnát az Oroszország elleni háborúban, ahogy azt csütörtökön a védelmi minisztérium közölte.
szóljon hozzá!