Nem a sok teszt miatt nő a fertőzöttek száma a szakértők szerint

Nem a sok teszt miatt nő a fertőzöttek száma a szakértők szerint

Háromszorosára nőtt az elmúlt időszakban a kérésre elvégzett tesztek száma

Fotó: FCSB/Facebook

„Ha nem lennének fertőzöttek, bármennyi tesztet végeznénk, nem lenne pozitív eredmény” – szögezte le lapunknak Sántha Ferenc epidemiológus. A szakemberek szerint Romániában megháromszorozódott a kérésre elvégzett tesztek száma, és egyre több a pozitív eredmény. 

Bálint Eszter

Bíró Blanka

Pap Melinda

2020. július 14., 08:042020. július 14., 08:04

Nem az elvégzett tesztek egyre nagyobb száma miatt növekszik az új típusú koronavírussal fertőzöttek száma – állítják egybehangzóan a Krónika által megszólaltatott szakértők. „Ha nem lennének fertőzöttek, bármennyi tesztet végeznénk, nem lenne pozitív eredmény” – szögezte le lapunknak Sántha Ferenc epidemiológus, amikor arról kérdeztük, milyen mértékben függ össze az egyre nagyobb esetszám azzal, hogy az utóbbi időben jelentősen megnőtt a tesztelési kapacitás. Nemcsak az esetek számát kell figyelembe venni,

aggodalomra az ad okot, hogy az elvégzett tesztek 3-6 százaléka pozitív,

tehát még mindig magas a fertőzésarány.

Célzott mintavétel is történik

A járványtani szakember hangsúlyozta: a tesztek egy része célzott mintavétel, amikor a fertőzöttekkel kapcsolatba kerülő személyeket a járványtani szűrés miatt tesztelik, ugyanakkor megelőzés céljából is végeznek koronavírus-teszteket. A veszélyeztetett közösségeket – idősotthonokat, a gyerekvédelmi rendszerbe tartozó intézményeket – fokozottan figyelik, hogy ne kerüljön be a fertőzés, az itt élőket rendszeresen tesztelik, ezek is növelik a negatív eredmények számát. Sántha Ferenc ugyanakkor rámutatott,

egyre gyakoribb a pozitív teszteredmény azok esetében, akik önként jelentkeznek, vagy mert tüneteket észlelnek magukon, továbbá mert gyanítják, hogy kapcsolatba kerültek egy fertőzött személlyel.

Esetükben viszont az a gond, hogy kíváncsian várják az eredményt, majd amikor kiderül, hogy fertőzöttek, az alkotmánybíróság döntésére hivatkozva visszautasítják a kórházi beutalást, elkülönítést. „Azt mondják, hogy bevették a Paracetamolt, és már sokkal jobban vannak” – példálózott a szakember. Hangsúlyozta, az alkotmánybíróság döntése, miszerint nem törvényes kormányhatározat alapján kórházi bennfekvésre, elkülönülésre kötelezni a fertőzötteket, a lehető legrosszabbkor érkezett, mert a lazítások következményeként már előtte növekedőben volt az esetszám.

Galéria

Egyre keresettebb. A külföldi utazások miatt egyre több román állampolgár veti alá magát koronavírustesztnek

Fotó: Sóki Tamás/MTI

Különleges járvány

Az epidemiológus arra is felhívta a figyelmet, hogy a tünetekkel rendelkezők jobban fertőznek, mint a tünetmentesek, így esetükben fontos lenne, hogy kórházba, karanténba kerüljenek.

Idézet
Ha valaki belázasodik, az azt jelenti, hogy a sejtek szétesnek a nagy vírusszám miatt. Ha egy sejt szétesik, olyan fehérjék szabadulnak fel, melyek lázat idéznek elő. A szétesett sejtekből pedig rengeteg vírus kerül ki, melyek új sejtet keresnek, akár más gazdatestben is”

– részletezte a folyamatot az orvos. Sántha Ferenc mindenkit arra kér, vegye komolyan a járványt, saját felelősségére védje saját magát, családját és környezetét a fertőzéstől. „Nem kell elvetni a sulykot, de felesleges kockázatot ne vállaljunk” – fogalmazott az epidemiológus.

Hangsúlyozta: attól, hogy nem mutatják már a hírtelevíziók a hordágyon fekvő, lélegeztetőgépen lévő betegeket, a vírus létezik. Ez egy különleges járvány, a korlátozások idején „elbújtunk” a vírus elől, míg most, a lazítások után egyre többen betegszenek majd meg, hiszen nincs immunitásuk – mondta a szakember –, aki szerint az új típusú koronavírus ellen csupán a védőoltás lehet a megnyugtató megoldás.

Egyre többen kérik a tesztet

Amióta különböző országok a negatív eredmény felmutatásához kötik a beutazást, vagy ezzel lehet kiváltani a 14 napos karanténkötelezettséget,

megháromszorozódott a kérésre végzett tesztek száma

– mondta el lapunknak Fejér Szilárd vegyészkutató, a Kovászna megyében elsőként koronavírustesztre akkreditált Pro Vitam diagnosztikai laboratórium vezetője. Hangsúlyozta, hogy a tesztek számát nem mesterségesen növelik, minden laboratóriumnak van egy kapacitása, de a legnagyobb arányban még mindig a közegészségügyi hatóságok megrendeléseit teljesítik: a potenciális fertőzötteket, a veszélyeztetett közösségek tagjait tesztelik.

Ha az elvégzett tesztekből 3–6 százalék közötti a pozitív eredmények aránya, azt jelzi, hogy magas a fertőzésarány, támasztotta alá a korábban mondottakat a kutató. Aki szerint a fertőzöttek aránya az önként tesztelésre jelentkezők között magas, tehát

ha valaki tüneteket észlel, vagy gyanítja, hogy kapcsolatba került fertőzöttel, nagy eséllyel valóban megfertőződött.

A vegyészkutató szerint, ha egyre többen kérnek tesztet külföldre utazás miatt, félő, hogy telítődik a laboratóriumok kapacitása, és nem tudják majd időben kiközölni az eredményt, így halasztani kell az utazásokat.

A sepsiszentgyörgyi laboratóriumot már most megkeresték nagyszebeni utazási irodák, miután a helyi laborok nem vállalták időre a mintavételt. A Pro Vitam diagnosztikai központ jelenleg Kolozsváron vesz mintát koronavírustesztre, az eredményt 48 óra alatt közlik ki 280 lej ellenében, Sepsiszentgyörgyön 24 óra alatt készül el a teszt kiértékelése, a rövidebb várakozási idő miatt ez 350 lejbe kerül.

Galéria

Fotó: Facebook/Ilie Bolojan

Több mint száz hivatalos tesztközpont

Az egészségügyi minisztérium a napokban közölte azon egészségügyi intézmények, laboratóriumok listáját, ahol elvégzik a koronavírus kimutatására alkalmas tesztet. A szaktárca honlapján (www.ms.ro) a Centre de testare (Tesztközpontok) menüpont alatt található listán

113 intézményt említenek, ahol fizetség ellenében is elvégzik a tesztet, de számos magánkórház és laboratórium is vállalkozik erre.

Bár a minisztérium honlapján közzétett listán Bihar megyéből három egészségügyi intézmény – a megyei kórház, illetve a nagyváradi és margittai városi kórház – is szerepel, a teszt iránt érdeklődőket hétfőn reggel arról tájékoztatták, hogy Váradon csak a megyei kórházban végeznek turistáknak tesztet, a városi kórházban nem. Az egészségügyi intézményeknél amúgy égtek a vonalak, sokan panaszkodtak, hogy folyamatosan foglalt volt, nem is tudtak időpontot egyeztetni. A korábban bejelentettek értelmében a megyei kórházban 200 lejt kérnek a tesztelésért.

Kolozsváron is számos kórházban végeznek teszteket az új típusú koronavírus kimutatására, nagy a tapasztalat e téren, hiszen a kincses városban dolgozták fel hónapokig a más erdélyi megyékből, városokból érkező mintákat is. Most, hogy ezt már sokan helyben megoldották, egyes egészségügyi intézmények pénzért is elvégzik a tesztet, ha valakinek szüksége lenne a negatív eredmény felmutatására utazáskor vagy a munkahelyén.

A megyei egészségügyi igazgatóság, a megyei sürgősségi kórház és a járványkórház mellett magánkórházak is beszálltak a szűrésbe, mint például a Regina Maria hálózata.

A területen nagy szaktekintélynek számító kolozsvári járványkórházban az elsők között álltak rá a fizetség ellenében történő szűrésre, itt az antitesteket kimutató gyorstesztet, illetve a koronavírus jelenlétét tükröző PCR-tesztet egyaránt végeznek. Előbbihez vérvétel szükséges, és 100 lejbe kerül, utóbbihoz orr- és torokváladékból vesznek mintát, és 290 lejt kell fizetni érte. A folyamat gyors és hatékony, tapasztalta meg a Krónika munkatársa is, a jelentkezés online történik a kórház honlapján, ahol eleve a neki megfelelő időpontot jelöli meg az érdeklődő.

Galéria

Fotó: Sóki Tamás/MTI

Mintavétel: „kicsit kellemetlen”

Az egészségügyi intézmény Iuliu Moldovan utcai székhelyén a kapus igazít útba, a koronavírus jelenlétét kimutató, biológiai mintavételt feltételező PCR-teszteket ugyanis külön épületrészben végzik, amit a kórház részleges megkerülésével lehet megközelíteni. A bejáratnál felirat figyelmeztet a veszélyre, a tesztelésre érkezőknek az ajtó előtt kell várniuk, míg valaki hívja őket. Nem kell sokat várakozni, meg is jelenik az ajtóban egy talpig védőfelszerelésbe öltözött női alak – a nemére csak a hangjából lehet következtetni –, és beinvitál. Mondani sem kell, a védőmaszk itt kötelező, és rögtön belépéskor a cipővédőt is fel kell húzni, fertőtleníteni a kezeket.

A tesztelés két teremben zajlik, az elsőben az adatait adja meg a páciens, és fizet, míg a másikban a mintavétel történik.

Személyes adatok, telefonszám, e-mailcím közlése kötelező, ahogy azt is be kell jelölni, ha a koronavírus-fertőzésre jellemző számos tünet közül tapasztalta-e valamelyiket, illetve érintkezett-e bizonyítottan fertőzött személlyel.

A papírmunka és gyors kártyás fizetés után máris átkísérnek a másik terembe, beültetnek egy székbe, és kezdődik a mintavétel.

A tetőtől talpig védőfelszerelésbe öltözött asszisztens nagyon figyelmes, előre szól, hogy az eljárás bizony kellemetlen, és közben megmutatja a fültisztító pálcikához hasonlatos, ám jóval hosszabb, becsomagolt pálcikát, amivel felnyúlnak az orrüregbe.

Szerencsére nem tart sokáig a valóban kellemetlen művelet, és máris lehet kezet mosni, törölni, fertőtleníteni, miközben az asszisztens a széket fújja le utánunk valami fertőtlenítőszerrel. Az eredményt legtöbb 24 órán belül, e-mailen közlik, mondja. „És mi az eljárás, ha pozitív?” – kérdezünk vissza. Akkor telefonon hívnak, hogy be kell menni a kórházba, teszi hozzá kissé nevetve ijedségünkön. A folyosón, búcsúzás előtt még javasolnak egy utolsó fertőtlenítést, a cipővédőt el kell dobni a szemetesbe, és jó egészséget kívánva kiengednek. Sokat dolgozhatnak, az eredmény még aznap, de jóval a munkaprogram után, 22.30 órakor érkezik. Szerencsére negatív.

Rendőrök és polgármester fertőződött meg

Koronavírusos a Kolozs megyei rendőrség 14 alkalmazottja – közölte az intézmény, hozzátéve, hogy az eddiginél is szigorúbb egészségügyi óvintézkedéseket vezetnek be, fertőtlenítik az irodákat, és járványügyi ankétot tartanak. A megbetegedések nem befolyásolják a rendőrségnek a közösség szolgálatában kifejtett munkáját, közölték, és az intézmény vezetőségének tagjai közül senki nem fertőződött meg. Pozitív lett ellenben Hátszeg polgármestere, Marcel Goia ezt a Facebook közösségi portálon jelentette be. A Hunyad megyei kisváros elöljárója jó egészséget kívánt követőinek, és azon reményének is hangot adott, hogy nem adta tovább senkinek a kórt. „Remélem, hogy akik kapcsolatba kerültek velem az elmúlt héten, nem kapták el a vírust. Mindenkinek azt ajánlom, hogy tartsa be az óvintézkedéseket, a veszély még nem múlt el” – írta a hátszegi polgármester.

2 hozzászólás Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. március 18., hétfő

Ki a nagyvárosi benzingőzből, irány az erdő, a kaland – Tízéves a Kolozsvár közeli Adrenalin Park

A Kolozsvár melletti Bükkben immár tíz éve működik az Adrenalin Park, amely rendületlenül vonzza azokat, akik szeretnének kiszabadulni a nagyváros benzingőzös forgatagából, a képernyők előtti görnyedésből.

Ki a nagyvárosi benzingőzből, irány az erdő, a kaland – Tízéves a Kolozsvár közeli Adrenalin Park
2024. március 18., hétfő

Dák-római folytonosságot lát benne, közszemlére bocsátaná a római kori falat Kolozsvár polgármestere

Újabb római kori falmaradványt tenne a nagyközönség számára is láthatóvá az önkormányzat Kolozsvár belvárosában – jelentette be hétfőn Emil Boc polgármester, aki szerint a napokban talált lelet a dák-római folytonosságot bizonyítja.

Dák-római folytonosságot lát benne, közszemlére bocsátaná a római kori falat Kolozsvár polgármestere
2024. március 18., hétfő

Elbocsátotta 130 alkalmazottját egy székelyudvarhelyi készruhagyár

A megrendelések csökkenése és a személyi költségek növekedése miatt megvált 130 alkalmazottjától az egyik székelyudvarhelyi készruhagyár.

Elbocsátotta 130 alkalmazottját egy székelyudvarhelyi készruhagyár
2024. március 18., hétfő

Fagyos hajnalokat, majd nappali 20 fokokat jósolnak a meteorológusok

A következő két napban lehűl, utána ismét felmelegszik az idő, a hőmérséklet a 20 Celsius-fokot is elérheti – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) hétfőn közzétett kéthetes előrejelzéséből.

Fagyos hajnalokat, majd nappali 20 fokokat jósolnak a meteorológusok
2024. március 18., hétfő

Szalagvágásra készülnek a Nagyváradot az észak-erdélyi sztrádával összekötő gyorsforgalmi út építői (Videó)

Még ebben a hónapban megnyílik a forgalom előtt a Nagyváradot az észak-erdélyi autópályával összekötő gyorsforgalmi út – jelentette be hétfőn Cristian Pistol, a közúti infrastruktúrát kezelő társaság (CNAIR) vezérigazgatója.

Szalagvágásra készülnek a Nagyváradot az észak-erdélyi sztrádával összekötő gyorsforgalmi út építői (Videó)
2024. március 18., hétfő

Otthonosan mozognak Csíkszeredában a medvék, szinte naponta figyelmeztetik Ro-Alert üzenetben a lakosságot

A csíkszeredai városházával szerződésben álló vadásztársaság megfigyelés alatt tartja azt a két medvét, amelyek jelenlétét több alkalommal is jelentették az elmúlt időszakban a megyeközpont utcáin, és Ro-Alert üzeneteket is küldtek miattuk.

Otthonosan mozognak Csíkszeredában a medvék, szinte naponta figyelmeztetik Ro-Alert üzenetben a lakosságot
2024. március 18., hétfő

Százezer euróért bérelt alig 6000 eurót érő buszt egy Temes megyei önkormányzat

100 857 euró – ennyit fizetett a Temes megyei Varjas önkormányzata négy év alatt egy közel 30 áves iskolabusz bérléséért, amelyet nagyjából 6000 euróért meg is vásárolhatott volna.

Százezer euróért bérelt alig 6000 eurót érő buszt egy Temes megyei önkormányzat
2024. március 18., hétfő

Rendőrségi nyomozó a pénzügyi csalásokról: ne adjuk oda idegeneknek a páncélszekrény kulcsát

Nagyobb odafigyeléssel és egészséges kételkedéssel könnyen elkerülhetjük, hogy pénzügyi csalás áldozatává váljunk – véli Nicolae Alexandru Ciontescu nyomozó, a Kolozs Megyei Rendőrség bűnügyi részlegének csalásokra szakosodott helyettes biztosa.

Rendőrségi nyomozó a pénzügyi csalásokról: ne adjuk oda idegeneknek a páncélszekrény kulcsát
2024. március 15., péntek

Már a 12–13 éves gyerekek is fogyasztanak kábítószert a Kolozs megyei főtanfelügyelő szerint

Ismert jelenség a kolozsvári oktatási intézményekben, hogy a diákok hallucinogén szereket használnak az iskolán kívül, sőt iskolán belül is. Vannak 12–13 éves gyerekek, akik drogot fogyasztanak – állítja Marinela Marc Kolozs megyei főtanfelügyelő.

Már a 12–13 éves gyerekek is fogyasztanak kábítószert a Kolozs megyei főtanfelügyelő szerint
2024. március 15., péntek

„Ezer éve tudjuk, hogy Székelyföld létezik, hogy a miénk”. Sepsiszentgyörgyön is ünnepeltek a magyarok

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter és Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke volt a főszónok az 1848-49-es forradalom és szabadságharc kitörésének 176. évfordulója alkalmából szervezett szabadtéri ünnepségen Sepsiszentgyörgyön.

„Ezer éve tudjuk, hogy Székelyföld létezik, hogy a miénk”. Sepsiszentgyörgyön is ünnepeltek a magyarok
Fontos számunkra az adatai védelme!

Annak érdekében, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és hirdetéseket, közösségi médiaszolgáltatásokat nyújtsunk, valamint elemezzük a látogatottságokat, partnereinkkel együtt sütiket (cookie-kat) használunk oldalunkon. Kattintson az Elfogadom a sütiket! gombra az említett technológia webes használatának elfogadásához. Bármikor megváltoztathatja hozzájárulási beállításait.

Szükség van a hozzájárulásához!

Az alábbi listából kiválaszthatja, hogy mely süticsoportok elhelyezéséhez járul hozzá böngészőjében. Mindegyik kategóriához tartozik egy leírás, amelyben részletezzük, hogy mi és partnereink mire használják az Ön adatait. Nagyra értékeljük, ha elfogadja a sütiket, és garantáljuk, hogy adatai biztonságban lesznek.

Cookie-kezelési tájékoztató

A Príma Press Kft. által üzemeltetett kronikaonline.ro domainen keresztül elérhető weboldalakon sütiket (angolul: cookie-kat) használ.

A sütik feladata

Információkat gyűjtenek a látogatókról és eszközeikről; megjegyzik a látogatók egyéni beállításait, amelyek felhasználásra kerül(het)nek például online tranzakciók igénybevételekor, ezáltal nem kell újra begépelni az adatokat; megkönnyítik a weboldal használatát; célzott hirdetések jelennek meg a weboldalon; minőségi felhasználói élményt biztosítanak.

Mi a süti?

A sütik olyan kisméretű adatcsomagok, szöveges fájlok, amelyek a weboldalon történt látogatás alkalmával kerülnek elhelyezésre a böngészőjében. A sütik lehetővé teszik, hogy a felhasználót a következő látogatásakor felismerje, ezáltal a sütit kezelő szolgáltatónak lehetősége van összekapcsolni a felhasználó aktuális látogatását a korábbiakkal, de kizárólag a saját tartalma tekintetében.

A sütiket megkülönböztethetjük funkciójuk, tárolási időtartamuk alapján, de vannak olyan sütik, amelyeket a weboldal üzemeltetője helyez el közvetlenül, míg másokat harmadik felek helyeznek el.

A kronikaonline.ro által alkalmazott sütik leírása

A weboldalon alkalmazott sütik funkciójuk alapján lehetnek: alapműködést biztosító sütik; preferenciális sütik; statisztikai célú sütik; hirdetési célú sütik és közösségimédia-sütik.

A tárolási időtartamuk alapján megkülönböztetünk munkamenet sütiket, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt, és állandó sütiket, amelyeket a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató nem törli.

Alapműködést biztosító sütik

Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható. 

A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).

Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.

Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.

Alapműködést biztosító sütik listája:

Süti neve Szolgáltató / Funkció Süti lejárata  
PHPSESSID kronikaonline.ro
Feladata a munkamenetek állapotának lekérése, a munkamenetek között.
munkamenet saját
cookieControll kronikaonline.ro
Feladata a süti beállítások megjegyzése
365 nap saját
cookieControlPrefs kronikaonline.ro
Feladata a süti beállítások megjegyzése
365 nap saját
_ga google.com 2 év Harmadik fél
_gat google.com 1 nap Harmadik fél
_gid google.com 1 nap Harmadik fél

 

Preferenciális sütik:

A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a cikk alatti Jó hír/Rossz hír-funkció (kronikaonline.ro) használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.

Preferenciális sütik listája:

Süti neve Szolgáltató / Funkció Süti lejárata  
newsvote_ kronikaonline.ro
Cikkre való szavazás rögzítése
30 nap saját

 

Hirdetési célú sütik

A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha a beállításoknál anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetések fognak megjelenni.

Hirdetési célú sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
__gads google.com 2 év harmadik fél
_fbp facebook.com 3 hónap harmadik fél
ads/ga-audiences google.com munkamenet harmadik fél
DSID google.com 1 nap harmadik fél
fr facebook.com 100 nap harmadik fél
IDE google.com 1 év harmadik fél
pcs/activeview google.com munkamenet harmadik fél
test_cookie google.com 1 nap harmadik fél
tr facebook.com munkamenet  harmadik fél

 

Közösségimédia-sütik

A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.

Közösségimédia-sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
act facebook.com munkamenet harmadik fél
c_user facebook.com 1 nap harmadik fél
datr facebook.com 1 nap harmadik fél
fr facebook.com 1 nap harmadik fél
locale facebook.com 1 nap harmadik fél
presence facebook.com munkamenet harmadik fél
sb facebook.com 1 nap harmadik fél
spin facebook.com 1 nap harmadik fél
wd facebook.com 1 nap harmadik fél
x-src facebook.com 1 nap harmadik fél
xs facebook.com 1 nap harmadik fél
 urlgen   instagram.com  munkamenet  harmadik fél
 csrftoken   instagram.com  1 év  harmadik fél
 ds_user_id  instagram.com  1 hónap  harmadik fél
 ig_cb  instagram.com   1 nap  harmadik fél
 ig_did   instagram.com  10 év  harmadik fél
 mid  instagram.com  10 év  harmadik fél
 rur  instagram.com  munkamenet  harmadik fél
 sessionid   instagram.com  1 év  harmadik fél
 shbid  instagram.com  7 nap  harmadik fél
 shbts  instagram.com  7 nap  harmadik fél
VISITOR_INFO1_LIVE youtube.com  1 nap harmadik fél
SSID youtube.com  1 nap harmadik fél
SID youtube.com  1 nap harmadik fél
SIDCC youtube.com  1 nap harmadik fél
SAPISID youtube.com  1 nap harmadik fél
PREF youtube.com  1 nap harmadik fél
LOGIN_INFO youtube.com  1 nap harmadik fél
HSID youtube.com  1 nap harmadik fél
GPS youtube.com  1 nap harmadik fél
YSC youtube.com   munkamenet harmadik fél
CONSENT youtube.com  1 nap harmadik fél
APISID youtube.com  1 nap harmadik fél
__Secure-xxx youtube.com  1 nap harmadik fél

 

A Príma Press Kft-vel szerződött partnerek által alkalmazott sütik leírása

A weboldalon más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket. A partnerek által alkalmazott sütikről a felhasználók a szolgáltatók saját honlapján tájékozódhatnak:

Google Analytics: https://developers.google.com/analytics/devguides/collection/gtagjs/cookie-usage

Google Adwords: https://www.google.com/intl/en/policies/privacy

Google Adsense: https://policies.google.com/privacy?hl=hu

Facebook: https://www.facebook.com/policy/cookies/

Twitter: https://help.twitter.com/en/rules-and-policies/twitter-cookies

 

A Príma Press Kft-vel szerződéses kapcsolatban nem álló, harmadik felek által elhelyezett sütik

A fent leírtakkal ellentétben a Príma Press Kft. szerződéses kapcsolatban nem álló más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket a weboldalon, a cégünktől függetlenül, saját működésük érdekében. Az ilyen, harmadik felek által használt sütik elhelyezése ill. az azt elhelyezők által esetlegesen folytatott adatkezelések tekintetében a Príma Press Kft. semmilyen felelősségen nem vállal, e téren felelősségüket kizárja.

Hogyan módosíthatók a sütibeállítások?

A korábban eszközölt sütibeállításokat desktopon a láblécében található Sütibeállítások menüre kattintva bármikor megváltoztathatja. Mobilon pedig a menü gombra, majd a Sütibeállítások menüre bökve éri el.

Alapműködést biztosító sütik:

Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható. 

A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).

Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.

Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.

Alapműködést biztosító sütik listája: PHPSESSID, cookieControll, cookieControlPrefs, _ga, _gat, _gid, enr_cxense_throrrle.


NEM FOGADOM EL
MINDIG AKTÍV
Preferenciális sütik

A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a cikk alatti Jó hír / Rossz hír funkció használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni

NEM FOGADOM EL – ebben az esetben bizonyos funkciók nem lesznek aktívak

Preferenciális sütik listája: newsvote_


NEM FOGADOM EL
ELFOGADOM
Hirdetési célú sütik:

A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetései lesznek.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

NORMÁL – az Ön profilja szerint, személyre szabott hirdetések jelennek meg

ANONIM – a hirdetés az Ön profiljától függetlenül jelenik meg

Hirdetési célú sütik listája: __gads, _fbp, ads/ga-audiences, DSID, fr, IDE, pcs/activeview, test_cookie, tr.


ANONIM
NORMÁL
Közösségimédia-sütik

A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni

NEM FOGADOM EL – ebben az esetben a közösségi média funkciói nem lesznek aktívak

Közösségimédia-sütik listája: act, c_user, datr, fr, locale, presence, sb, spin, wd, x-src, xs, urlgen, csrftoken, ds_user_id, ig_cb, ig_did, mid, rur, sessionid, shbid, shbts, VISITOR_INFO1_LIVE, SSID, SID, SIDCC, SAPISID, PREF, LOGIN_INFO, HSID, GPS, YSC, CONSENT, APISID, __Secure-xxx.


NEM FOGADOM EL
ELFOGADOM