Nagyobb bírsággal az allergiások védelmében – A szakorvosok szerint azonban ennyi nem elég

•  Fotó: mti

Fotó: mti

Nagyon fontos a parlagfű irtása a Krónikának nyilatkozó allergológus szakemberek szerint, hiszen ha kevesebb a pollen, kevesebben betegszenek meg, és aki már allergiában szenved, könnyebben vészeli át a szezont. A szakorvosokat azt követően kérdeztük, hogy drasztikusan nőttek a rendkívül allergén gyomot nem irtókra kiróható  bírságok.

Bálint Eszter

Bíró Blanka

2020. július 19., 20:302020. július 19., 20:30

A 20 000 lejt is elérheti a bírság összege, ha valaki a saját területén nem irtja a parlagfüvet, miután július 15-én megjelent a Hivatalos Közlönyben, és szombaton hatályba is lépett a 2020/129-es számú törvény. Egy, a parlagfű irtását kötelezővé tevő törvény amúgy már 2018. óta hatályban van, a most életbe lépett jogszabály újdonsága, hogy drasztikusan megemeli a mulasztókra kiróható bírságot.

Így az eddigi 750 lej helyett 1000 lejtől kezdődik és 5000 lejig terjed a magánszemélyekre kiróható bírság összege, a jogi személyeknek pedig az eddigi 5000 lejes minimum helyett 10 000 és 20 000 lej közötti bírságra kell számítaniuk,

ha nem irtják a rendkívül allergén gyomnövényt.

A jogszabály és alkalmazási módszertana szerint a hatóságoknak május 20-áig azonosítaniuk kell a parlagfüves területeket, május 26-áig ezeket összesíteniük kell, június 5-éig pedig ki kell küldeniük a gazos területek tulajdonosainak a felszólítást. A polgároknak és cégeknek június 6–30. között kell eltüntetniük a parlagfüvet területükről, ezt követően pedig a hatóságok elkezdhetnek bírságolni. A törvény szerint az ellenőrzések első hulláma július 1–15. között zajlik, azaz idén már le is zajlott, a második hullám pedig épp most, július 16–31. között van.

Módosult ugyanakkor az ellenőrzések rendszere is.

Szombattól a polgármester által megbízott személy, a helyi rendőrség vagy az Országos Környezetvédelmi Őrség felügyelői ellenőriznek, és bírságolnak, ha rendellenességet tapasztalnak. Rajtuk kívül a prefektúra által megbízott szakembereknek is jogukban áll büntetni a parlagfűtörvény be nem tartását. Mint ismeretes, mostanáig egy, a prefektusok rendeletére megalakult vegyes bizottság ellenőrzött és bírságolt, amelyben a mezőgazdasági igazgatóságok, a környezetvédelmi őrség, a megyei közegészségügyi igazgatóságok és a helyi hatóságok képviselői kaptak helyet.

Nem biztos, hogy a bírság célra vezet

Bár nincs erről országos összesítés, Romániában évről-évre növekszik a parlagfűre allergiás betegek száma – szögezte le megkeresésünkre Bara Noémi Anna marosvásárhelyi allergológus szakorvos. Mint hangsúlyozta, a globális felmelegedés hatásaként a kibocsátott pollenmennyiség egyre nagyobb, több a beteg, és a tünetek is súlyosbodnak. „Minden allergia esetén csökkenteni kell a szervezetnek az allergénnel való kapcsolatát, ezért fontos a parlagfű időben történő irtása, még a virágzás, a pollen megjelenése előtt” – húzta alá Bara Noémi Anna, aki szerint amúgy

nem biztos, hogy a bírságok növelése a leghatékonyabb megoldás, hiszen sok faluban idős emberek kénytelenek parlagon hagyni a földjeiket, őket utólag hiába bírságolják.

„Magyarországon például már drónokkal figyelik a területeket, hogy még a parlagfű virágzása előtt lépni tudjanak. Szükség lenne a pollenmérő állomásokra, és arra, hogy a mérések alapján pollenjelentések készüljenek. Így a betegek időben tájékozódhatnak, és még a tünetek súlyosbodása előtt fel tudják készíteni a szervezetüket a támadásra” – fogalmazott a szakember.

Hozzátette ugyanakkor:

Európa-szerte telefonos applikációkat használnak,

amely jelzi, egy adott időszakban egy-egy földrajzi területen melyik pollen „támad”, meglátása szerint pedig ezeket a módszereket Romániában is be kell vetni az allergiások életének megkönnyítése érdekében.

 „Agresszív” a parlagfű

„Ha kevesebb a pollen, kevesebben betegszenek meg, és aki már allergiában szenved, könnyebben vészeli át a szezont” – értékelt hasonlóképpen kérdésünkre Albert Kinga sepsiszentgyörgyi allergológus. Emlékeztetett, a parlagfű nem csak akkor okoz tüneteket, ha ott vagyunk a gyom közelében, hiszen a pollent a szél több száz kilométerre elviszi. „Nem csak az fontos, hogy a közvetlen környezetünkben ne legyen parlagfű, hanem az, hogy országos szinten csökkenjen a mennyisége” – mutatott rá. Hozzátette: jelenleg Romániában bizonyos vidékek „fertőzöttek”, főleg a Román alföld, illetve Szatmár, Bihar és Temes megyék térsége, de a globális felmelegedés miatt valószínű, hogy az ország más területein is elterjed. Albert Kinga rámutatott, a Székelyföldön még nem annyira gyakori a gyom, ehhez az is hozzájárul, hogy a hideg miatt nem mindig jut el a teljes virágzás fázisába.

Albert Kinga elmondása szerint ugyanakkor az elmúlt tíz-húsz évben a környezeti szennyezés hatására a parlagfűpollen molekuláris módosuláson esett át, megváltoztak a felületi antigénjei, és ezáltal sokkal nagyobb kárt tud tenni az emberi nyálkahártyában.

„Harapósabb kutya lett” – szemléltette az átalakulást a szakorvos.

Ma már a parlagfű pollenje a legagresszívebb az emberi szervezet számára. „A felső légutak gyulladása és allergiás folyamata a szénanátha, amikor a betegek orra bedugul vagy folyik, viszket, tüsszögnek. Amikor a gyulladás lekúszik az alsó légutakba, azok beszűkülését, köhögést okoz, és kialakulhat az asztma” – magyarázta az orvos.

Galéria

Felidézte: temesvári allergológusok készítettek egy kimutatást, ami kimutatja, a szénanáthában szenvedő betegeknél átlagosan öt év alatt kialakul az asztma. „Már a szénanátha is korlátozza a beteget a mindennapi tevékenységeiben, az asztma még inkább, az egészségügyi rendszerre nagy költségeket ró, ezért fontos a megelőzés” – szögezte le Albert Kinga.

Hozzátette: az anyukákban gyakran felmerül a kérdés, hogy miért éppen az ő gyerekük lett allergiás, erre nincs pontos válasz, de valószínű, hogy a genetikai hajlamra rátevődnek a környezeti hatások. 

Immunterápiát javasolnak

A parlagfű-allergia kezelése három pillérre alapoz: a megelőzés, a tüneti kezelés, és az immunterápia – foglalta össze a szakorvos. Kifejtette, a megelőzés a pollen mennyiségének a csökkentése, tehát a hatékony parlagfűirtás. Ha a betegség már kialakult, a szezonban tüneti gyógyszeres kezelést kell beállítani, hiszen a zavaró tünetek nagymértékben rontják a beteg életminőségét.

A tüneti kezelés azonban nem akadályozza meg a betegség természetes lefolyását, az asztma kialakulásának a veszélyét, csak késlelteti azt

– hívta fel a figyelmet az orvos. Mint rámutatott: az allergénspecifikus immunterápia lehet a megoldás, ez a kezelés háromtól öt évig tart, eredményeként az immunrendszer megszokja a pollent, „megbarátkozik vele”, csökkennek vagy meg is szűnhetnek a tünetek, és a gyógyszerigény. „Óriási különbség, hogy egy ötévesen parlagfű-allergiával diagnosztizált gyerek tíz éves korára kigyógyul az allergiából, vagy asztmás lesz” – érzékeltette az immunterápia hatását az orvos. Kifejtette, a kezelést alapos szakorvosi kivizsgálás előzi meg, a beteg otthon szakorvosi felügyelet mellett szedi a cseppeket.

A kezelést a romániai allergológus társaság kitartó lobbija ellenére nem finanszírozza az egészségbiztosító pénztár.

Albert Kinga szerint viszont az immunterápia megfizethető, a gond inkább az, hogy sok esetben nem veszik komolyan a betegséget, a gyógyszertárban megvásárolják a televízióban reklámozott gyógyszert, holott összetett kezelési sémára lenne szükség a parlagfűallergia „zajos” tüneteinek enyhítésére, sőt az immunterápiával gyógyítható a betegség – szögezte le a szakorvos.

korábban írtuk

Parlagfűírtás: törvény is kötelezi a gyomnövény megsemmisítését
Parlagfűírtás: törvény is kötelezi a gyomnövény megsemmisítését

Tavaly lépett érvénybe a parlagfű irtására vonatkozó törvény alkalmazási módszertana Romániában: az erősen allergén gyomnövény elszaporodását csak többszöri kaszálással lehet megakadályozni. Térségünkben eddig ritkának számított a parlagfű, ám az egyre enyhülő telek segítik elszaporodását.

korábban írtuk

Csípi a szemüket: a parlagfű elleni védekezésről szóló törvény alkalmazásáért tüntettek Bukarestben
Csípi a szemüket: a parlagfű elleni védekezésről szóló törvény alkalmazásáért tüntettek Bukarestben

Többtucatnyian tüntettek vasárnap Bukarestben, követelve a parlagfű irtásáról rendelkező törvény alkalmazását.

korábban írtuk

Idéntől törvény kötelez: irtani kell a parlagfüvet
Idéntől törvény kötelez: irtani kell a parlagfüvet

Székelyföldön egyelőre nem terjedt el tömegesen az erősen allergén növényként számontartott parlagfű, ugyanis a hosszú, hideg telek nem kedveznek szaporodásának. Maros megyében több fertőzött területet is azonosítottak, de többnyire csak a vasutak, utak mentén burjánzik az erősen invazív gyomnövény.

2 hozzászólás Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 09., péntek

Nyílt nap és próbafelvételi a kolozsvári Műszaki Egyetemen

A kolozsvári Műszaki Egyetem (UTCN) automatizálási és számítástechnika kara két eseménnyel várja szombaton a középiskolás diákokat és szüleiket: matematika felvételi szimulálásával, valamint nyílt nappal.

Nyílt nap és próbafelvételi a kolozsvári Műszaki Egyetemen
2025. május 09., péntek

A szélsőségek térnyerése ellen tüntetnek péntek este Románia nagyvárosaiban

Országos tüntetéssorozatot szervez május 9-én, este a Declic szervezet a szélsőségesek hatalomátvétele ellen. Erdélyben Kolozsváron, Nagyváradon, Aradon, Temesváron és Brassóban várják a résztvevőket.

A szélsőségek térnyerése ellen tüntetnek péntek este Románia nagyvárosaiban
2025. május 09., péntek

Romániai magyar egyházfők: teljes létszámban vegyünk részt az államelnök-választáson

Közös felhívást tettek közzé az államelnök-választás tárgyában a romániai magyar egyházak főpásztorai. Az egyházfők arra kérik a romániai magyar választópolgárokat, azt a jelöltet támogassák, aki alkalmas a szélsőséges politikai erők ellensúlyozására.

Romániai magyar egyházfők: teljes létszámban vegyünk részt az államelnök-választáson
2025. május 08., csütörtök

Sokkoló kisfilm világít rá újra a George Simion vezette AUR magyarellenességére

A Mikó Imre Jogvédő Szolgálat újból közzétette közösségi oldalán az AUR megalakulásáról és a szélsőséges nacionalista politikai párt programjáról szóló, sokkoló dokumentumfilmjét.

Sokkoló kisfilm világít rá újra a George Simion vezette AUR magyarellenességére
2025. május 08., csütörtök

Vasúti munkálatok miatt dugók várhatók az egyik forgalmas dél-erdélyi útszakaszon

Május 12. és 15. között forgalomkorlátozásra kell számítani a Temes megyei Marzsinán a vasúti átkelő felújítási munkálatai miatt. A regionális vasúti igazgatóság ideiglenes átkelőhelyet alakít ki a gépjárművek számára.

Vasúti munkálatok miatt dugók várhatók az egyik forgalmas dél-erdélyi útszakaszon
2025. május 08., csütörtök

Vészhelyzet: két hétig biztosan nem látogatható a parajdi sóbánya

A parajdi vészhelyzeti bizottság (CLSU) 15 napra helyi szintű veszélyhelyzetet hirdetett a parajdi sóbányában történt vízszivárgások miatt. Ez idő alatt nem látogatható a népszerű idegenforgalmi pontnak számító parajdi sóbánya.

Vészhelyzet: két hétig biztosan nem látogatható a parajdi sóbánya
2025. május 08., csütörtök

Kutyafalka támadt egy férfira és kislányára Szászfenesen

Kutyák támadtak egy férfira és hatéves kislányára a Kolozs megyei Szászfenesen. Az 52 éves férfinak sikerült megmentenie kislányát, őt azonban több harapással és sérüléssel kórházba szállították.

Kutyafalka támadt egy férfira és kislányára Szászfenesen
2025. május 08., csütörtök

Három erdélyi magyar tudóst is külső tagjai közé választott a Magyar Tudományos Akadémia

Három erdélyi magyar tudóst is külső tagjai közé választott a Magyar Tudományos Akadémia – közölte a Kolozsvári Akadémiai Bizottság (KAB).

Három erdélyi magyar tudóst is külső tagjai közé választott a Magyar Tudományos Akadémia
2025. május 08., csütörtök

Kelemen Hunor a Krónikának: Simion magyargyűlöletből táplálkozik, Nicușor Dan sosem volt ellenséges a magyarokkal

Az emberek sok év alatt felhalmozódott mérge csapódott le a megismételt elnökválasztás első fordulójában – értékelte a múlt vasárnapi szavazás eredményét Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke a Krónikának adott interjúban.

Kelemen Hunor a Krónikának: Simion magyargyűlöletből táplálkozik, Nicușor Dan sosem volt ellenséges a magyarokkal
2025. május 08., csütörtök

Beindult az élet a nagyváradi repülőtér cargo-termináljában

A héten elindultak a rakományszállítási szolgáltatások a nagyváradi repülőtéren.

Beindult az élet a nagyváradi repülőtér cargo-termináljában