Kiperelték a kártérítést a megaáramszünetért a nagykárolyiak a szolgáltatótól

Se kép, se hang. 2014 decemberében és 2015 januárjában három napos áramszünet köszöntött be Nagykárolyba •  Fotó: Barabás Ákos

Se kép, se hang. 2014 decemberében és 2015 januárjában három napos áramszünet köszöntött be Nagykárolyba

Fotó: Barabás Ákos

Több mint 175 ezer lejes fájdalomdíjat ítélt meg a bíróság Nagykároly kétszáz lakosának a 2014 telén bekövetkezett háromnapos áramszünet során elszenvedett károkért. Az Electrica áramszolgáltatóval szemben nyolc évig folytatott, előzmény nélküli per kimeneteléről, annak a fogyasztók számára lényeges tanulságairól a felperesek védőügyvédje és a szatmári város polgármestere számolt be a Krónikának.

Rostás Szabolcs

2024. március 08., 18:222024. március 08., 18:22

„Én most is csodálkozom, hogy megnyertük ezt a pert” – vallja be Kovács Jenő polgármester, amikor a nagykárolyiaknak az ország egyik legnagyobb energiaszolgáltatójával hosszú éveken keresztül fennállt jogi konfliktusáról faggatjuk. A román–magyar határ mentén fekvő kisváros polgármesteri hivatala a napokban felhívást tett közzé közösségi oldalán, amelyben arról értesíti az Electricával szemben pert nyert lakosokat, hogy jelentkezzenek a társaságnál a megítélt kártérítés behajtása érdekében. Az érintettekkel kezdődő egyeztetések során tisztázhatják a felek, milyen formában történhet meg a kifizetés.

Egészen pontosan 200 fogyasztóról van szó, akik összesen 175 350 lejt pereltek ki az ország 18 megyéjében 3,9 millió ügyféllel rendelkező energiaszolgáltatótól.

A történet egészen 2014 decemberéig nyúlik vissza, amikor meghibásodási láncreakció alakult ki Nagykároly villamosenergia-hálózatában. Az első áramszünet december 30-án este következett be, miután meghibásodott egy 6000 Voltos földalatti vezeték, ekkor az Electrica munkatársainak viszonylag rövid idő, háromnegyed óra alatt sikerült elhárítaniuk a hibát.

Másnap, szilveszter délutánján, kevéssel 17 óra előtt ismét beütött a krach egy 6kv-s földalatti vezetéknél, és emiatt már több mint a fél város villanyszolgáltatás nélkül maradt. Az áramszünet ekkor ugyancsak mintegy 50 percig tartott, ennyi idő alatt sikerült kijavítani a hibát.

A megaáramszünetért az elavult, több mint 40 éves elektromos hálózat volt a felelős a szatmári városban •  Fotó: Veres Nándor Galéria

A megaáramszünetért az elavult, több mint 40 éves elektromos hálózat volt a felelős a szatmári városban

Fotó: Veres Nándor

Este nyolc óra után nem sokkal aztán megtörtént a harmadik meghibásodás is ugyanannál a 6 kv-s vezetéknél, és ezzel több napos áramszünet köszöntött be a közel 19 ezer lakossal (ebből 8700-an magyarok) rendelkező város háztartásainak több mint felénél.

Az Electrica áramszolgáltató három megyéből – Szatmár, Bihar és Máramaros – riadóztatta az egységeit, a villanyszerelők éjjel-nappal dolgoztak a hiba elhárításán.

Szatmárnémetiben összeült a megyei vészhelyzeti bizottság, az akkori prefektus a vétkesek felelősségre vonását követelte a kialakult helyzet miatt. Ami rendkívül súlyosnak bizonyult: három napon keresztül az Electrica több mint 3000 ügyfele – ez a város lakosságának felét, mintegy 9000 embert tett ki – áram nélkül maradt Nagykárolyban. Ez nem csak azt jelentette, hogy ennyien töltötték gyertyafénynél, adott esetben hidegben a szilvesztert, hanem azt is, hogy a városi kórház csak generátorokkal tudott működni, a sorozatos feszültségingadozás miatt pedig meghibásodott vagy tönkre ment számos elektronikus háztartási gép is.

Három napon keresztül az Electrica több mint 3000 ügyfele, mintegy 9000 lakos maradt áramszolgáltatás nélkül a szatmári városban Galéria

Három napon keresztül az Electrica több mint 3000 ügyfele, mintegy 9000 lakos maradt áramszolgáltatás nélkül a szatmári városban

A 29 transzformátorházat és ugyanennyi utcát befolyásoló meghibásodást január 2-án este sikerült úgy-ahogy elhárítani, az áramszolgáltatás ugyanakkor a negyedik napon, 3-án állt helyre teljes egészében a kisvárosban. Az illetékesek hamar megállapították, hogy a megaáramszünetért az elavult, több mint 40 éves elektromos hálózat a felelős, ami a vezetékeknek az ünnepek idején tapasztalt túlterhelésével párosulva hatalmas üzemzavarhoz vezetett.

A nagykárolyi önkormányzat a hatalmas felháborodást kiváltó eset után nem sokkal azt javasolta az érintett lakosoknak, hogy szervezett formában követeljesenk elégtételt az áramszolgáltatótól a történtek miatt.

A már akkor is Kovács Jenő által irányított városháza a károsultak mellé állt, és amikor a per mellett döntöttek, fizette az ügyvédi honoráriumot. „Annak idején a számvevőszék bele is kötött ebbe, mondván, hogy a városháza nem képviselheti a polgárok érdekeit, de kiderült, hogy törvényesen jártunk el. Végül az igazságszolgáltatás is a károlyiaknak adott igazat, és kárpótlást ítélt meg számukra. Ami viszont ugyanilyen fontos, hogy a hatalmas áramszünet után duplán jól jártunk, mert az Electrica az egész várost felásta, és kicserélte a nagyon elavult villamoshálózatot, 54 új trafóházat helyeztek üzembe, így az 5 milliós eurós beruházásnak köszönhetően ma már nincsenek problémák az áramellátással” – magyarázta a Krónikának az ötödik mandátumát taposó RMDSZ-es elöljáró, aki úgy érzi, végül az egész város nyertese lett a kellemetlen epizódnak.

Galéria

Viszont sokkal hosszabb ideig tartott, amíg az Electricát perbe hívó 200 nagykárolyi fogyasztó számára kedvező ítélet születik, mint az, hogy a szolgáltató kicseréli a teljes villamoshálózatot. A rendkívül összetett kártérítési per elbírálását – illetékességének hiányára hivatkozva – öt romániai bíróság is elhárította. Az ügyben a nagykárolyi károsultakat képviselő Podaru & Buciuman kolozsvári ügyvédi iroda társtulajdonosa, Ovidiu Podaru mindezt annak tudja be, hogy ehhez fogható komplex perre még nemigen volt precedens az országban. Ugyanakkor minden egyes felperes esetében pontos felmérést kellett elvégezni az áramszünet során elszenvedett károk pontos meghatározása érdekében.

„Ügyvédi praxisom során én sem találkoztam még hasonló esettel, amikor szinte egy egész város marad napokig vaksötétben. Egyesek fagyoskodtak, mert nem volt alternatív fűtési lehetőségük, másoknak tönkre mentek a háztartási gépeik, de olyanok is akadtak, akik megbetegedtek. A bíróság minden egyes esetet külön mérlegelés alá vont, és ennek alapján ítélt meg anyagi, illetve erkölcsi kártérítést” – nyilatkozta a Krónikának a kincses városi ügyvéd.

A nagykárolyiak néhány száz lejtől 2000 lejig terjedő összegben jutottak kártérítéshez: az elromlott hűtőszekrényért, televízióért anyagi, a hidegben, sötétben töltött estékért erkölcsi fájdalomdíjat állapítottak meg.

Az egyetemi oktatóként is tevékenykedő Ovidiu Podaru egyébként legelőször egy nagykárolyi hallgatójától értesült a rendkívüli áramszünetről, majd a károsultak felkérésének eleget téve vállalta el a jogi képviseletüket. Először természetesen megpróbáltak peren kívül megegyezésre jutni az Electricával, de a szolgáltató hallani sem akart kártérítésről. Az ügyvéd elmondása szerint egy kávé melletti beszélgetés során a társaság illetékesei elismerték, hogy az ő hibájukból történt a hatalmas üzemzavar, amiért sajnálkozásukat fejezték ki, ám arra hivatkozva, hogy nincs „törvényes alapjuk” megtéríteni a károkat, megvonták a vállukat.

•  Fotó: Barabás Ákos Galéria

Fotó: Barabás Ákos

„Csakhogy az igazságszoltátatás megállapította, hogy a társaság olyan közszolgáltatást végez, amely folytonosságának a megszakadása súlyosan aránytalan volt. Vétkesnek mondták ki a szolgáltatót a meghibásodás miatt is, hiszen ha elavultak a vezetékek, akkor gondoskodnia kell ezek kicseréléséről” – kommentálta lapunknak a kolozsvári bíróság jogerős ítéletének indoklását Ovidiu Podaru ügyvéd. A jogi szakértő elsősorban arra hivatkozva tartja igazságosnak és megalapozottnak a verdiktet, hogy végeredményben minden kártérítés nyereséget jelent a károsultak számára. „Senki sem igényelt elrugaszkodott fájdalomdíjat, 2000 lej volt a legnagyobb kárigény, és ezt adott esetben meg is ítélte a bíróság. Végeredményben az áramszünet szerencsére nem járt súlyos következményekkel, nem követelt emberi áldozatot, maradandó sérülést, így az anyagi és erkölcsi kártérítés, valamint azok mértéke arányosnak és jogosnak tekinthető” – állapította meg az ügyvéd.

Kérdésünkre Ovidiu Podaru úgy vélekedett, a nagykárolyiak pernyertessége adott esetben más fogyasztók számára is követendő példaként szolgálhat a különböző szolgáltatókkal fennálló kapcsolatukban.

korábban írtuk

Kiverték a biztosítékot a fogyasztóknál az Electrica „korszerűsített” szolgáltatásai
Kiverték a biztosítékot a fogyasztóknál az Electrica „korszerűsített” szolgáltatásai

Országszerte jelentős a felzúdulás az ügyfelek körében az Electrica nyújtotta szolgáltatások miatt, amelyek az energiaszolgáltató által végrehajtott informatikai rendszerkorszerűsítés ellenére több bosszúságot okoznak a fogyasztóknak, mint megelégedést.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. november 20., szerda

Kormányalakítási tárgyalásokról csak az elnökválasztás után lehet szó Kelemen Hunor szerint

Az államfőválasztás második fordulója után kezdődnek csak a tárgyalások az új kormány megalakításáról – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ szövetségi elnöke és államfőjelöltje szerdán Szatmárnémetiben.

Kormányalakítási tárgyalásokról csak az elnökválasztás után lehet szó Kelemen Hunor szerint
2024. november 20., szerda

Erdély-szerte havazásra és erős szélre figyelmeztetnek

Havazásra és a szél erősödésére figyelmeztető előrejelzést bocsátott ki szerdán az Országos Meteorológiai Szolgálat 29 megyére.

Erdély-szerte havazásra és erős szélre figyelmeztetnek
2024. november 20., szerda

Meglépték: betiltotta a bérelhető elektromos rollereket az egyik erdélyi nagyváros

A brassói városháza arra kényszerítette a bérelhető elektromos rollerek üzemeltetőit, az Ubert és a Boltot, távolítsák el ezeket a járműveket a település utcáiról, miután ezt a szolgáltatást meghatározatlan időre felfüggesztették – írta a helyi sajtó.

Meglépték: betiltotta a bérelhető elektromos rollereket az egyik erdélyi nagyváros
2024. november 19., kedd

Síszezon Erdélyben: belőtték a hóágyúkat

Több erdélyi síközpontban már beindították a hóágyúkat, miután megérkeztek a síszezonkezdethez nélkülözhetetlen mínusz fokok, így a működtetők és a sízés szerelmeseinek reményei szerint hamarosan megnyitnak a legnépszerűbb pályák.

Síszezon Erdélyben: belőtték a hóágyúkat
2024. november 19., kedd

„Összefutották” tíz defibrillátor árát Nagyváradon, a jótékonysági akció folytatódik

Hatalmas érdeklődés övezte a hétvégi 24 órás jótékonysági futást Nagyváradon, amely a „Védett szívek, biztos jövő” szlogennel meghirdetett projekt része. A cél, hogy minél több helyi iskolát el tudjanak látni életmentő automata defibrillátorokkal.

„Összefutották” tíz defibrillátor árát Nagyváradon, a jótékonysági akció folytatódik
2024. november 19., kedd

Megalakult az aradi képviselőtestület, az alpolgármesteri tisztségek sorsa a közelgő választásoktól függ

Arad megyében az öt polgármesteri tisztség mellett egyelőre három alpolgármesteri tisztséget szerzett a magyar érdekvédelmi szervezet, az aradi sorsa a következő választási eredményektől függ.

Megalakult az aradi képviselőtestület, az alpolgármesteri tisztségek sorsa a közelgő választásoktól függ
2024. november 19., kedd

Szeles idő jön, megérkezhet a havazás is

Szeles idő várható szerdán szinte a fél országban; ugyanakkor szerdától szombatig sokfelé előfordulhat csapadék, a hegyekben havazásra lehet számítani – tájékoztatott kedden az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).

Szeles idő jön, megérkezhet a havazás is
2024. november 19., kedd

Iskolabusz és autó ütközött, egy gyermek és egy nő megsérült

Iskolabusz és személygépkocsi ütközött össze kedd reggel Krassó-Szörény megyében, az 582-es megyei út Székul és Kuptorja települések közötti szakaszán, egy gyermek és egy nő megsérült.

Iskolabusz és autó ütközött, egy gyermek és egy nő megsérült
2024. november 19., kedd

Tömegbalesettel indult a nap Gyulafehérváron

Tizenhat autó érintett abban a tömegbalesetben, amely kedd reggel történt Gyulafehérvár egyik utcáján.

Tömegbalesettel indult a nap Gyulafehérváron
2024. november 18., hétfő

Szilágysági nagyüzem: az elmúlt hétvégén százezer lejre büntettek a rendőrök

Százezer lejre bírságoltak a közlekedésrendészet munkatársai az elmúlt hétvégén Szilágy megye településein. Az ellenőrzések során a gépkocsivezetők mellett sok gyalogos és rollerrel helytelenül közlekedő is büntetést kaptak a Szilágyságban.

Szilágysági nagyüzem: az elmúlt hétvégén százezer lejre büntettek a rendőrök