Kolozsvári magyar diákokat, sőt a Piramis zenekart is árgus szemekkel figyelte a Securitate – Zilahi Csaba emlékezik a korszakra

kolozsvári magyar

Kolozsvári magyar „csövesek”. Zilahi Csaba és Fülöp László 1981-ben, a kincses városbeli Matematika-Fizika Líceumban lépett fel az Echo Rock Band zenekarral

Fotó: Zilahi Csaba archívuma

A magyarországi Piramis zenekar által „ihletett” kolozsvári magyar „csövesek” viselkedését, öltözékét, szokásait, lázadását is figyelemmel követte a kommunizmus idején a romániai titkosszolgálat, a Securitate. A szekus feljegyzésekben szereplő információk szerint a kolozsvári magyar fiatalok „veszélyt jelentettek a rendszerre nézve”. Erről számolt be részletesen egy, a napokban a közösségi oldalon napvilágot látott titkosszolgálati anyag, amelynek kapcsán Zilahi Csaba kolozsvári rádiós újságíró, az erdélyi magyar rockzene történetének legszakavatottabb ismerője felidézte a korszakkal kapcsolatos személyes emlékeit a Krónikának.

Kiss Judit

2025. július 10., 19:052025. július 10., 19:05

2025. július 10., 22:442025. július 10., 22:44

Az erdélyi magyar fiatalok úgynevezett „csöves” csoportjainak életét is szorosan figyelemmel követte a Securitate az 1980-as évek Kolozsvárján, sőt az 1975-ben alakult magyarországi Piramis zenekar dalainak az erdélyi magyar fiatalokra tett hatását is – idézte fel a titkosszolgálati dokumentumok bemutatásával a Clujul și clujenii (Kolozsvár és a kolozsváriak) Facebook-oldal. Amint az iratokból kiderül,

1981. március 16-án a Belügyminisztérium Kolozs Megyei Főfelügyelősége jegyzett fel információkat a „csövesekről”.

A kolozsvári biztonsági szolgálat vezetője, Neculai Dumitrașcu ezredes által készített feljegyzés a „csöves” csoport eredetéről és jellemzőiről szól. Amint az iratokból kiderül, a titkosszolgálat a kolozsvári magyar „csöveseket” rengeteg szempontból figyelte, és lejegyzett minden apró részletet velük kapcsolatban. Zilahi Csaba kolozsvári rádiós újságírót, az erdélyi magyar rockzene történetének szakavatott ismerőjét, az Erdélyi MagyaRock című kétkötetes munka szerzőjét arra kértük, idézze fel saját emlékeit az 1980-as évek Kolozsvárjának „csöves” magyar fiataljaival kapcsolatban.

kolozsvári magyar Galéria

A babos kendő mint „csöves” szimbólum. Kelemen Péter és Zilahi Csaba 1981-ben zenélt Kolozsváron a Matematika-Fizika Líceumban

Fotó: Zilahi Csaba archívuma

Zilahi Csaba a Krónika kérésére lejegyezte a korszakkal és a jelenséggel kapcsolatos emlékeit, a visszaemlékezést alább közöljük:

Bolhából elefántot: a Secu célja az volt, hogy megijessze a magyar fiatalokat
Fura módon a Securitete »csöves akciója« Kolozsváron a Neoton együttes koncertjével kezdődött, 1981 március 8-án. Azért fura, mert a magyarországi csövesek ki nem állhatták a Neotont és a diszkózenét. Ám Erdélybe olyan ritkán jöttek magyarországi zenekarok, hogy még a rockerek számára is eseményszámba ment egy ilyen koncert. Igaz, én kijelentettem, hogy márpedig diszkóbuliba nem megyek. Épp a Neoton fellépése előtt egy hónappal volt a sulizenekarom, az Echo Rock Band koncertje a 3-as matematika-fizika líceumban (ma Báthory), ahol a repertoárunk java részét Piramis-, Dinamit-, Edda-, Beatrice-, Korál-dalok tették ki, amelyeket a pár hónappal korábban megjelent lemezekről „csíptünk” le. Így valószínűleg sokan tőlünk hallották először a Becsület vagy az Álmodtam egy világot című rockhimnuszokat… Ráadásul, mivel nekem rendszeresen küldte egy pesti rokonom az Ifjúsági Magazint (IM), tudtam, hogy az ottani rockrajongókat csöveseknek is nevezik (hmmm) és a nyakukban piros babos kendőt hordanak. Mi viszont kitaláltuk, hogy a jelünk legyen kék babos kendő! Így is léptünk színpadra, úgyhogy a koncert után sokan ilyent tettek a nyakukba, vagy pirosat is, kéket is. Szóval úgy éreztem, hogy bár minden rockkoncerten ott voltam az LGT-től a Coloron, a Fonográfon át a Dinamitig, a Neotont kihagyom. Utólag jó döntésnek bizonyult, ugyanis a suliból, ahol épp érettségire készültem (Brassai Sámuel Líceum) sorra kezdték behívni a Szekura azokat, akik a Neoton-koncerten voltak. A havereim mesélték, hogy valakik piros-fehér-zöld szalagot lobogtattak, ez pedig másokat is fellelkesített. No meg „Marathon” helyett „magyarok”-at énekeltek. Az őket fotózókról pedig azt hitték, az IM munkatársai. Mint kiderült, a Szeku fotósai voltak, akik aztán a következő napokban a képek alapján sorra próbálták beazonosítani a „nemzetbiztonságot veszélyeztető” csöveseket. Ha valakit sikerült, rögtön behívták és megkérdezték tőle, hogy kik vannak a fotón mellette. Tudomásom szerint a Szekun a „csövesek” közül senkit nem bántottak, de jól ráijesztettek a magyar fiatalokra. Valószínűleg ez is volt az akció célja, bár nyilvánvaló, hogy a szekusok bolhából elefántot csináltak, csakhogy a saját munkájuk fontosságát igazolják. Néhány hónappal később hasonló provokációs akciót bonyolítottak le a Szent Anna-tónál is, de az egy másik történet… Tény, hogy a Neoton romániai körútja után már egyetlenegy magyarországi rockzenekar sem jöhetett Erdélybe. A Piramis a Neoton turnéja után pár héttel már csak Bukarestben léphetett színpadra a Club A fesztiválon. 1990 előtt egyedül Szűcs Judit turnézhatott Romániában, 1983 nyarán. Kolozsváron is fellépett, de tőle aztán nagyon távol állt a rockzene… És még valami: csöveseknek tartottuk magunkat, de ez kimerült a rockzene iránti rajongásunkban és a babos kendő viselésében! Semmi különösebb „rosszat” nem tettünk...

Zilahi Csaba a Krónika rendelkezésére bocsájtott részletet egy másik szekus dossziéból:

A belső használatra szánt és szigorúan titkos, 1983-as „Kik a csövesek és mit akarnak” című dokumentumban ez olvasható: „Az információs és operatív munka fokozásával a fiatalok körében 1981-ben és 1982-ben, kezdeti szakaszban 10 ilyen csoportot azonosítottak, összesen 107 fiatalt, diákot és munkást, 15-20 év közöttieket, ők kizárólag magyar nemzetiségűek.

Idézet
A kolozsvári „csöves” fiatalok átvették a magyarországi „csövesek” viselkedési normáit és öltözködési stílusát, anélkül azonban, hogy teljesen utánozni kezdték volna őket.

Így, néhány kivételtől eltekintve, nem hagyták el családjukat, iskolába járnak vagy különböző vállalkozásokban dolgoznak. Néhányan azonban gyakran tanúsítottak fegyelmezetlenséget és huligánkodást, különösen a helyi sportcsarnokban rendezett magyar zenekarok koncertjein”.

A Clujul și clujenii Facebook-oldalon közzétett szekus jelentés részletesen ír arról, hogy

mit tudott vagy vélt tudni a kommunista titkosszolgálat a kolozsvári magyar fiatalokról. Neculai Dumitrașcu ezredes azt írta, a „csöves” csoport 1980 folyamán jelent meg a Magyar Népköztársaságban.

A jelentés úgy fogalmaz, a „csöves” fiatalok jellemzői között szerepelt a „parazita” életmód, a rend és a fegyelem iránti ellenszenv, valamint az agresszív viselkedés. Az ezredes azt írta, hogy

a külföldi turisták és a szomszédos országok sajtója révén a „csöves” eszmék Romániába is eljutottak. Kolozsváron öt „csöves” csoportot azonosítottak, amelyek tagjai a titkosszolgálat figyelmét is felkeltették.

Kolozsvári magyar „csövesek”: lázadnak a rend és fegyelem ellen

„A legutóbbi adatokból kitűnik, hogy 1980 folyamán a magyarországi kommunista párt ifjúsági szervezetében különösen káros irányzatok és eszmék jelentek meg, amelyek rontják a politikai légkört és antiszociális cselekményeket váltanak ki. Az egyik ilyen áramlat a „csöves”, amely olyan fiatalokat tömörít, akik erkölcsi konfliktusban állnak családjukkal és a társadalommal. E mozgalom tagjai parazita életet élnek, nem akarnak a társadalom számára hasznos tevékenységet végezni,

Idézet
alkalmi munkákból, lopásból, koldulásból élnek, és az úgynevezett teljes szabadságért küzdenek, amelyben semmiféle társadalmi kötelesség nem korlátozza őket” – áll a a korabeli feljegyzésben.
kolozsvári magyar Galéria

Az erdélyi magyar fiatalok úgynevezett „csöves” csoportjainak életét is szorosan figyelemmel követte a Szekuritáté az 1980-as évek Kolozsvárján

Fotó: Clujul și clujenii/Facebook

Mint az ezredes részletezi, a „csövesek” kifejezetten ellenszenvet táplálnak minden rend és fegyelem iránt, nem ismernek el semmiféle hatóságot, erőszakosak, verekedéseket, csetepatékat provokálnak stb. „Tubusszerű ruhákat viselnek, ami a lehető legszűkebben simul a testükre, innen ered a „CSÖVES” (románul TUBARI) elnevezésük, nem tartják be a legalapvetőbb higiéniai szabályokat, a városok csatornáiban, hidak alatt éjszakáznak.

Idézet
Fő céljuk a szórakozás, túlfűtött magatartást tanúsítanak, ami kulturális és művészeti rendezvények alkalmával néha huligán cselekményekbe torkollik.

Egyébként a Magyar Népköztársaságban létezik egy Piramis nevű zenekar is, amelynek repertoárja nagyrészt a „csövesek” életét bemutató dalokból áll, a teljes szabadság korszakának beköszöntét, a társadalmi kényelmi szolgáltatásoktól mentes, egyszerű élethez való visszatérést hirdetik” – olvasható a dokumentumban. Amint a Szekuritátés informátor írja, „érdemes megemlíteni, hogy a magyar hatóságok 1980 második felétől intézkedéseket hoztak e mozgalom visszaszorítására és korlátozására mind a sajtóban, mind egyes televíziós műsorokban”. „Az Ifjúsági magazin 1980/ 9. és 10. számában, valamint az 1981/1. számában megjelent cikkekben a következőképpen értékelik a helyzetet:

Idézet
»a csöves mozgalom tömegjelenséggé vált, amely károsítja és veszélyezteti a magyar fiatalok megfelelő fejlődését, sőt jövőjét is«.

Az Élet és irodalom lapban megjelent cikk a csöves mozgalom követőit »leendő tolvajoknak és rablóknak« nevezi. Ugyanakkor a társadalomra veszélyes magyar fiatalok számát körülbelül 250 000-re becsülik, akik közül a legveszélyesebbek a „csövesek”, és a lakosságot arra szólítják fel, hogy lépjenek fel ellenük” – szerepel a román nyelvű dokumentumban.

A jelentés kitér arra, hogy az efféle gondolatok a turisták és a magyarországi sajtó révén bejutottak Romániába is, negatív hatást gyakorolnak a magyar nemzetiségű fiatalokra, különösen a 15-20 éves diákokra Kolozsváron.


„Ennek következtében egyes fiatalok körében megjelent a bandákba tömörülési viselkedés, a „CSÖVES” mozgalom. Eddig Kolozsváron 5 bandát azonosítottak, amelyekhez körülbelül 29, kizárólag magyar nemzetiségű fiatal tartozik, nevezetesen: „Kolozsvári csövesek”, „Szabad szerelem”, „Metrock”, „Yeti”, valamint egy hasonló csoport, amely a Kerekdomb-negyedben alakult.

Az ezredes beszámolója szerint a magyar fiatalok bandákba verődnek, új tagokat toboroznak

„Ezek a bandák, amelyek még kezdeti stádiumban vannak, barátságon alapulnak, a fiatalok utánozzák a magyarországi »csövesek« viselkedését és gondolkodásmódját. Szabályokat állítottak fel maguknak, amelyek betartását szigorúan követelik: meghatározott öltözködés, szigorú titoktartás, pénzügyi hozzájárulás kirándulások vagy bulik szervezéséhez,

Idézet
megkülönböztető és felismerési jelként cumisüveg, amely a »szeretet és testvériség« jelszót jelenti, stb.

Emellett minden tag feladata új tagok toborzása, mielőtt felveszik őket a körbe, különböző próbáknak és teszteknek vetik alá őket, például nagy mennyiségű alkohol fogyasztása, egy bizonyos ideig élelem és víz nélkül elszigetelten kell maradniuk, stb” – részletezi a jelentés.

kolozsvári magyar Galéria

Az 1975-ben alakult magyarországi Piramis zenekar dalainak az erdélyi magyar fiatalokra tett hatását is árgus szemekkel követte a kommunista titkosszolgálat

Fotó: Clujul și clujenii/Facebook

Amint az informátorok közlik, a kolozsvári magyar fiatalok – ellentétben a magyarországiakkal –, nem hagyták el családjukat, iskolába járnak vagy különböző vállalkozásoknál dolgoznak. „Egyesek azonban gyakran viselkednek fegyelmezetlenül, tanulmányi eredményeik gyengék, családi problémákkal küzdenek, csapatokba verődnek, szabadidejüket nem töltik hasznosan.

Túlzott magatartást tanúsítanak, zavarják a rendezvények zavartalan lebonyolítását, vagy huligán cselekményeket követnek el. Így történt a március 8-án és 9-én a kolozsvári Sportcsarnokban tartott koncerteken,

Idézet
amelyeket a Neoton könnyűzenei együttes adott a Magyar Népköztársaságból, amikor a rendfenntartó szervek beavatkozására volt szükség a „csöves” mozgalomhoz tartozó fiatalok zavargásainak csillapítására” – számolt be az informátor.

Azt is leírta, hogy a fiatalok csoportos kirándulásokat szerveznek különböző turisztikai látványosságokhoz, vagy hetente találkoznak egymás otthonában, a magyarországi „csövesek” életéről beszélgetnek, a Piramis zenekar dalait hallgatják. „A kolozsvári »csövesek« rendszeresen, csoportosan hallgatják a Szabad Európa rádió magyar nyelvű adásait, a magyar sajtóban megjelent cikkeket olvasnak a „csövesek” életéről, pornográf anyagokat terjesztenek.

Idézet
Ugyanakkor ellenséges megjegyzéseket tesznek hazánk helyzetéről, nacionalista-irredenta megnyilvánulásokba bocsátkoznak.

Hasonlóképpen támogatták azt az elképzelést, hogy hazánkban is létre kellene hozni egy fórumot, egy ifjúsági parlamentet, ahol a fiatalok nyíltan kifejezhetnék véleményüket az életről és a szabadságról” – részletezi a dokumentum.

A Piramis Őszintén akarok élni című dalát is hibáztatja a Szekuritáté

A titkosszolgálati irat kitér a Piramis zenekarra is: az együttes könnyűzenei szövegeiből átvéve néhány ötletet, komponáltak egy himnuszt a kolozsvári „csövesek”: kifejezik az iskolával, a tanárokkal és a családdal szembeni ellenséges hozzáállásukat, valamint azt a vágyukat, hogy „csöves” életet éljenek. „Az ellenőrzések folyamatban vannak, azok befejezése után egy átfogóbb jegyzőkönyv készül, mellékletekkel és dokumentációs anyagokkal” – jegyzi az ezredes.
Azt is leírja, hogy a Magyar Népköztársaságbeli Piramis együttes Őszintén akarok élni című dala a csövesek himnusza.

„A Piramis zenekar 1981 májusában turnéra indul Romániába, ami káros hatással lehet a magyar nemzetiségű fiatalokra, véleményünk szerint a helyi hatóságoknak be kell avatkozniuk,

hogy megakadályozzák a turnét. A helyi pártvezetés is tájékoztatást kapott ezekről a kérdésekről” – szerepel a dokumentumban. A Piramis ennek megfelelően nem lépett fel Erdélyben, hanem csak Bukarestben. Amint korábban arról írtunk, a Szekuritáté jelentéseiből az is kiderült, hogy kamaszokat szerveztek be Romániában, a fiataloknak családtagjaikról, barátaikról kellett jelenteniük.

korábban írtuk

Erdélyi magyaRock: Zilahi Csaba újabb kötete is mély főhajtás a zenészek előtt
Erdélyi magyaRock: Zilahi Csaba újabb kötete is mély főhajtás a zenészek előtt

Újabb kötete jelent meg Zilahi Csaba kolozsvári rádiós újságírónak az erdélyi magyar beat-, rock-, folk-, pop-, jazz-zene történetéről, a 2022-ben napvilágot látott Erdélyi magyaRock című könyv folyatásaként.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 10., csütörtök

Füst- és szénmonoxid-érzékelőket oszt szét ingyen a katasztrófavédelem

Az Országos Katasztrófavédelmi Felügyelőség (IGSU) kampánya keretében 10 ezer füst- és szénmonoxid-érzékelőt osztanak szét ingyen az ország majdnem kéttucat megyéjében, alacsony jövedelmű családok keretében.

Füst- és szénmonoxid-érzékelőket oszt szét ingyen a katasztrófavédelem
2025. július 10., csütörtök

„Feljelentette” az áramszolgáltatót a partiumi kisváros polgármester a késlekedő hibajavítás miatt

Bepanaszolta a prefektusnál és a fogyasztóvédelmi felügyelőségnél az áramszolgáltatót Antal Péter pécskai polgármester, mert elfogadhatatlannak tartja, hogy a hétfő esti vihar okozta meghibásodások egy részét csak szerda reggelre javították meg.

„Feljelentette” az áramszolgáltatót a partiumi kisváros polgármester a késlekedő hibajavítás miatt
2025. július 10., csütörtök

Közúti fellélegzés Erdélyben: megnyitották a rekorddrága tordatúri gyorsforgalmit

Nincs többé hosszas várakozás, araszolgatás a Bukarest vagy Székelyföld és Kolozsvár között közlekedő sofőrök körében egyik legutáltabbá vált erdélyi városban, Tordán: csütörtökön délután megnyílt a DEx4-es számú gyorsforgalmi út.

Közúti fellélegzés Erdélyben: megnyitották a rekorddrága tordatúri gyorsforgalmit
2025. július 10., csütörtök

Tíz tábla csokoládét lopott egy nagyváradi üzletből, rablásért kell felelnie a bíróság előtt

Rablás vádjával vettek őrizetbe egy 15 éves nagyváradi fiút, aki egy nagyváradi belvárosi üzlet polcairól csokoládét lopott: menekülés közben dulakodott a biztonsági őrrel, aki sérüléseket szenvedett.

Tíz tábla csokoládét lopott egy nagyváradi üzletből, rablásért kell felelnie a bíróság előtt
2025. július 10., csütörtök

Új székházba költözik, klubot indít Kolozsváron az Erdélyi Magyar Írók Ligája (E-MIL)

A legnagyobb határon túli magyar írószervezet, az Erdélyi Magyar Írók Ligája új kolozsvári székházból folytatja az erdélyi és magyar irodalom terjesztését és népszerűsítését.

Új székházba költözik, klubot indít Kolozsváron az Erdélyi Magyar Írók Ligája (E-MIL)
2025. július 09., szerda

Szigorítanák az utak mentén élelemért kolduló medvék etetéséért kiszabható bírságokat

Az utak mentén élelemért kolduló medvék etetéséért kiszabható bírságok szigorítását ígérte szerdán Diana Buzoianu környezetvédelmi miniszter, miután részt vett a Transzfogarasi út környékén élő medvék kezeléséről szóló tanácskozáson.

Szigorítanák az utak mentén élelemért kolduló medvék etetéséért kiszabható bírságokat
2025. július 09., szerda

Adományokat vitt a háromszéki árvízkárosultaknak a Katolikus Karitász

Átadta szerdán a Kovászna megyei Kökösbácsteleken az újabb, adománygyűjtő akcióból származó 16 millió forintos (mintegy 200 ezer lej) támogatását a háromszéki árvízkárosultaknak a Katolikus Karitász.

Adományokat vitt a háromszéki árvízkárosultaknak a Katolikus Karitász
2025. július 09., szerda

„Ránk számíthatsz!” mottóval zajlik, erős nemzetközi részvételt ígér az idei Tusványos

„Ránk számíthatsz!” az idei tusványosi nyári szabadegyetem és diáktábor mottója – jelentette be Németh Zsolt, az Országgyűlés Külügyi Bizottságának elnöke.

„Ránk számíthatsz!” mottóval zajlik, erős nemzetközi részvételt ígér az idei Tusványos
2025. július 09., szerda

A Maros megyei rendőrség öt nap után reagált egy romák közötti szászrégeni tömegverekedésre

Két szászrégeni banda tagjai verekedtek össze szombaton a szászrégeni strandon. Az eseményről nem számolt be a Maros megyei rendőr-főkapitányság, ám miután egy helyi román lap részletesen írt a történtekről, kedden több személyt őrizetbe vettek.

A Maros megyei rendőrség öt nap után reagált egy romák közötti szászrégeni tömegverekedésre
2025. július 09., szerda

Több száz rendőr folytat hajtóvadászatot a barátnőjét felgyújtó férfi ellen a Mezőségen

Mintegy 400 rendőr és csendőr keresi a 37 éves Emil Gânj Maros megyei férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy rágyújtotta a házat barátnőjére, aki a tűzvészben életét vesztette. A férfi felkutatása egész éjjel folytatódott.

Több száz rendőr folytat hajtóvadászatot a barátnőjét felgyújtó férfi ellen a Mezőségen