Aszálybiztosítási mechanizmust kíván életbe léptetni a 6,7 millió hektárnyi őszi és tavaszi vetésű területre a mezőgazdasági miniszter, aki tárgyalásokat folytat a Pénzügyi Felügyelet és a biztosítótársaságok képviselőivel a részletek véglegesítéséről.
Csak azokért a korábbi ingatlanjaikért kérhetnek pénzbeli kárpótlást az államtól egyházak, amelyek 1989. december 22. után törvényes körülmények között váltottak tulajdonost – döntötte el hétfőn a bukaresti legfelsőbb bíróság.
Több mint 63,3 millió lejt, azaz mintegy 13 millió eurót fizettek ki a lakástüzek okozta károk fedezésére tavaly a Romániai Biztosítók és Viszontbiztosítók Országos Szövetségébe (UNSAR) tömörült biztosítótársaságok – közölte kedden a szervezet.
Több mint 169 millió lej kártérítést fizettek ki tavaly a biztosítótársaságok különféle lakáskárok miatt, 63 százalékkal nagyobb összeget, mint egy évvel korábban – közölte szerdán a Romániai Biztosítók és Viszontbiztosítók Országos Szövetsége (UNSAR).
Bírósági ítélet kötelezi kártérítés kifizetésére az országos közútkezelőt (CNAIR) azon sofőr családja számára, aki meghalt, miután autójával a 79-es főúton, Nagyvárad és Arad között nekiütközött egy forgalomlassító szigetnek.
Több mint 175 ezer lejes fájdalomdíjat ítélt meg a bíróság Nagykároly kétszáz lakosának a 2014 telén bekövetkezett háromnapos áramszünet során elszenvedett károkért.
Összesen 6,7 milliárd dollár kártérítést kér a Gabriel Resources Ltd. és a Gabriel Resources (Jersey) vállalat a román államtól a verespataki bányaprojekt meghiúsulása miatt – közölte csütörtökön a kormány sajtóosztálya.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) szerint a nemzetgazdaság aláásásával vádolható Dacian Cioloş korábbi miniszterelnök a felelős azért, hogy Románia „kritikus helyzetbe” került a verespataki bányaprojekt meghiúsulása miatti jogvitában.
Dacian Cioloş európai parlamenti képviselő vasárnap felszólította Marcel Ciolacu miniszterelnököt, hogy teljes egészében hozza majd nyilvánosságra a Verespatak-perben születő jogerős ítéletet.
A román kormány arra készül, hogy elveszíti a washingtoni pert, amelyben a kanadai Gabriel Resources vállalat többmilliárd dolláros kártérítést követel a gigaberuházást nagy nehezen megakadályozó román államtól.
A bírósághoz fordulva 20 000 eurós kártérítést ítéltek meg egy kolozsvári nőnek, aki súlyos sérüléseket szenvedett a Dedeman barkácsáruház kolozsvári parkolójában.
Két választási alkalmazott megrágalmazása miatt több mint 148 millió dollár megfizetésére kötelezték Rudy Giulianit, Donald Trump korábbi amerikai elnök volt személyi ügyvédjét.
A romániai biztosítók által tavaly a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb/RCA) szerződések alapján kifizetett legnagyobb kártérítés meghaladta a 7,1 millió lejt, az összeget egy közúti baleset okozta súlyos sérülés után kellett lepengetni.
Újabb régiókat vesz birtokba a túlszaporodott medveállomány Erdélyben, kalotaszegi falvak környékén is láttak már ragadozót. Magyarfenes egyik állattartó gazdája a Krónikának elmondta, a környezetvédelmi hatóság nem hajlandó megtéríteni a vadkárt.
Egymillió eurós kártérítést követel a 32 éves aradi férfi családja, aki azután halt meg, hogy a gyanú szerint megverték a helyi rendőrség székhelyén. A pénzt az aradi városházától kérik, amelynek alárendeltségébe a helyi rendőrség tartozik.
A crevediai LPG-állomás tulajdonosai vizsgálati fogságának meghosszabbítását kérik az ügyészek; indítványukról a bukaresti ötödik kerületi bíróság fog dönteni – közölte szerda este a legfőbb ügyészség.
A Beruházási Viták Rendezésének Nemzetközi Központja lezárta a verespataki bányaprojekt ügyében évekkel ezelőtt kezdeményezett bírósági eljárást.
Románia kártérítést igényel az Európai Bizottságtól a fuvarozók által elszenvedett veszteségek miatt, melyeket a schengeni övezetbe való felvétel elutasítása okozott, sőt az ukrán kamionok okozta forgalomnövekedés nyomán is ellentételezést vár.