Ima és hála vezet a csíksomlyói búcsúba

a budapesti Nyugati pályaudvarról. A több mint ezer zarándokot Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára búcsúztatta, és a zarándoklat lelki vezetője, Székely János esztergom-budapesti segédpüspök áldotta meg. Soltész Miklós kiemelte: a zarándokok között 350 fiatal van, akik az anyaország mellett szerte a világból érkeztek, a Kárpát-medence minden részéből, Észak- és Dél-Amerikából, Ausztráliából és a nyugat-európai szórványból.

„A zarándoklat és a fiatalok részvétele üzenet az egész magyarságnak és kereszténységnek. A fiataloknak óriási küldetése van, és abban, hogy ezt felismerjék és megtalálják a helyes utat, fontos szerepe van a kereszténységnek és szerepe lehet benne a mostani zarándoklatnak is” – mondta az államtitkár.

Mise Nagyváradon, rövid megálló Kolozsváron

A zarándokok első állomása Nagyvárad volt, ahol immár hagyományosan helyi lakosok várták őket. De idén első alkalommal

hanem a zarándokok és a váradi hívek Székely János esztergom-budapesti segédpüspök vezetésével átvonultak a közelben található székesegyházba, ahol szentmisén vettek részt, amelynek főcelebránsa a házigazda, Böcskei László nagyváradi megyés püspök volt.

Ezt követően Kolozsvárra vették az irányt, ahol szintén lelkes tömeg fogadta a Csíksomlyóra igyekvőket.

amikor csaknem két óra késéssel begördült a zarándokvonat.

Kovács Sándor főesperes köszöntőbeszédében úgy fogalmazott, a zarándoklat 450 éves évfordulója nemcsak ösztönöz, hanem kötelez hitünk megtartására. Leszögezte: ideje felismerni, hogy hit- és tudásalapú társadalmat kell építeni, amelynek keresztények a gyökerei. Mile Lajos kolozsvári főkonzul ugyanakkor felbecsülhetetlen értékűnek nevezte a találkozást, amit a zarándokok minden eddiginél nagyobb száma is bizonyít.

– hangsúlyozta Mile Lajos.

Tímár Asztrik ferences szerzetes ugyanakkor elmondta, imával és hálával érkeztek Kolozsvárra, és úgy is mennek tovább. A kolozsváriakat Budai László, a zarándoklat főszervezője is köszöntötte, Székely János püspök pedig arról számolt be az egybegyűlteknek, hogy a több mint ezer zarándokkal együtt 350 fiatal is érkezett, közülük többen a tengeren túlról, ők először látnak egy helyen ilyen szép számú magyar közösséget.

Éreztem az ütést, levegőt sem kaptam egy ideig, de aztán amikor felálltam kiderült, hogy nem sérültem meg, pedig csak egy ing volt rajtam. Éles kő volt, de lapjával talált. Ha egyujjnyival odébb üt meg, akkor a gerincem eltörik, ha egy tenyérnyivel fennebb, akkor a tarkómat találja, és ott helyben halok meg. Épen megúsztam” – idézi fel a történteket Balázs József.

Azt mondja, az esetből nemcsak ő, de a közösség is azt olvasta ki, hogy mivel a kő a vezetőt találta el, ez nemcsak személyének, hanem az egész zarándokcsoportnak szólt. A jenőfalviak is máig beszélnek róla, csodaként tekintenek erre.”

Ekkor dőlt el, hogy a tervezett emlékjelet itt kell felállítani. Amikor az emlékmű talapzatát felállították, újabb érdekes véletlenekkel szembesültek, a hely pontosan hat kilométerre van a templomtól, és két forrástól is 3-3 kilométerre. „Gyönyörű hely, egy völgykebel, ahol egy domb is áll, mintha éppen egy szobor alapzata volna. Mintha Mária választotta volna ki erre” – fogalmaz Balázs.