Több mint hatvanmillió lejes kárt okoztak a háromszéki önkormányzatok 2015-ben – állítja a Számvevőszék. Az elöljárók szerint csupán formai hibákról van szó, ezeket már kijavították vagy az intézmény jelentését megfellebbezték.
2017. február 02., 23:562017. február 02., 23:56
A Számvevőszék jelentése szerint Kovászna megyében különböző szabálytalanságok révén 61,8 millió lejes kárt okoztak az önkormányzatok 2015-ben. Az intézmény honlapján közzétett, az Agerpres által idézett jelentés szerint tavaly Kovászna megyében 34 esetben ellenőrizték a tavalyelőtti költségvetéssel kapcsolatos kiadásokat.
Henning László, a Kovászna Megyei Tanács alelnöke megkeresésünkre elmondta, többnyire formai hibákat találtak a Számvevőszék munkatársai, például a múzeum épülete nem az önkormányzat, hanem a múzeum könyvelésében szerepelt, vagy egyes tételeket máshova kellett elkönyvelni, de ezzel nem okoztak kárt a költségvetésben. A hibák korrigálására határidőt kaptak a Számvevőszéktől, s a legtöbb esetben megtalálták a jogi alapot annak bizonyítására, hogy az érintett önkormányzat helyesen járt el. A hibákat határidőre kijavították, és arról jelentést küldtek az intézménynek – nyilatkozta. Hozzátette, 34 ezer lejes kárt állapított meg a Számvevőszék a gyerekvédelmi igazgatóság könyvelésében, de azt is megfellebbezték.
A Számvevőszék jelentése kitér arra, hogy az önkormányzatok gyakran „nem gazdaságosan\" költötték el a közpénzeket, mert a beruházások esetében a kivitelezők nem tartották be a határidőket, a szerződésben módosították az árakat, vagy más technikai megoldásokat javasoltak. Az ellenőrök szerint előfordult, hogy az önkormányzatok tévesen jelentettek a minisztériumoknak, hogy több pénzt kaphassanak a központi költségvetésből. Arra is rámutatnak, hogy az év elején kisebb büdzsét fogadtak el, így a költségvetés-kiegészítéskor nagyobb összeget kaptak. A Kovászna Megyei Tanács az alárendelt intézményeknek „bújtatva\" utalta a fenntartásra és a működésre szánt pénzt: 987 ezer lejt a művelődési központnak, 424 ezer lejt a Székely Nemzeti Múzeumnak, és 31 ezer lejt a Művészeti Népiskolának – olvasható továbbá a jelentésben.
Sepsiszentgyörgyön az ipari park létesítése kapcsán azt kifogásolták, hogy 923 ezer lejért 128 ezer munkaórát szerződtek. Ez egy hónapig naponta 145,6 munkás foglalkoztatását jelenti, ám kiderült, hogy csak 13-an dolgoztak. Sztakics Éva alpolgármester megkeresésünkre elmondta, a jelentést megfellebbezték, az ipari parkot a leszerződött összegnél kevesebbért építette meg a kivitelező, a projektet egy tanácsadó cég koordinálta. „Minket a leszerződött összeg, és a kész munka érdekelt, nem számolhattuk, hogy hányan dolgoztak az építőtelepen\" – jegyezte meg az alpolgármester.
A 2020. óta Szilágy, Maros és főként Szatmár megyében megszervezett eddigi hét, Picnic in the Vineyard nevet viselő borpiknik idei első kiadására Avasújvárosban kerül sor május 11-én 11 órától.
Lassan eléri a 2600 eurós átlagárat a kolozsvári lakások négyzetmétere, a Compariimobiliare.ro statisztikája szerint idén áprilisban 2594 euróba került egy négyzetméter, ami 28 euróval volt már több, mint februárban.
Többször támadt lövétei jószágokra az a medve, amelyet hétfőn hajnalban már nem is tudtak elkergetni a hatóságok, így kénytelenek voltak kiadni a kilövéshez szükséges parancsot. Felsősófalván egy súlyosan sérült bocsot kellett elaltatni.
Az ukrán–román határon a Máramarosi-havasokban átszökött két ukrán állampolgárt keresnek hétfőn a hegyimentők és a határrendészek.
„Újuljatok meg!” – ezzel a mottóval szervezik meg idén a csíksomlyói pünkösdi búcsút, amelynek programját a hétvégén közölték a szervezők.
Naponta több tíz turistát vonz a verespataki Bányászati Múzeum. A múzeum működtetője, Valentin Rus bányamérnök a Krónikának elmondta: nagy hibának tartja a romániai bányászat felszámolását.
Kigyulladt több garázs Csíkszentmártonban vasárnap, a tűzoltók a lángok elterjedésének megakadályozásán dolgoznak – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
Leégett egy fatemplom a Fehér megyei Havasgáld községhez tartozó Ghioncani faluban vasárnapra virradóan. A tűz oka feltehetően egy égve hagyott gyertya volt.
Meghalt egy furgon sofőrje vasárnap reggel, miután elütötte egy vonat a 14-es főúton, a vasúti átjárónál, mert figyelmen kívül hagyta a jelzőlámpa tilos jelzését – közölte a Szeben megyei rendőr-főkapitányság.
Egy 47 éves, akut iszkémiás stroke-ot elszenvedett beteget szombaton SMURD-helikopterrel szállítottak a kolozsvári megyei sürgősségi kórházból Suceavába, hogy eltávolítsák a vérrögöt az érintett agyi érből.
szóljon hozzá!