A hatóságok fokozott ellenőrzése közepette zajlott a gyergyószéki Borzonton az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) egyesület által szervezett, vasárnap zárult 9. EMI-tábor. Soós Sándor, a tábor főszervezője (képünkön) elmondta, a rendőrség megannyi csoportja ellenőrizte a tábort.
2013. augusztus 11., 15:372013. augusztus 11., 15:37
2013. augusztus 12., 17:232013. augusztus 12., 17:23
Némelyik csoport fegyvereket és robbanószereket keresett, mások a szervezők számítógépein futtatott programok törvényes használatát ellenőrizték, de kiszállt a táborba a gazdasági rendőrség, a pénzügyőrség, a tisztiorvosi szolgálat, az állategészségügyi és élelmiszerbiztonsági hatóság és a hírszerző szolgálat is.
\"A szervezésben semmi kivetnivalót nem találtak, a hivatalos jegyzőkönyvek kiállítása után el is mondták, hogy kínosnak érzik a fellépésüket, de ez a parancs\" – említette meg Soós Sándor. A főszervező büszkén említette, hogy a hatósági ellenőrzésekből a tábor résztvevői ma már alig vesznek észre valamit. Legfeljebb a szokatlanul sok vasalt inges, és többnyire románul beszélő személyre figyelhetnek fel – mondta el Soós.
Soós Sándor hozzátette, idén kevésbé foglalkozott a román sajtó a táborral, mint tavaly, amikor az interneten ismeretlenek egy éleslövészet képeit tették közzé azzal a szöveggel, hogy az EMI-táborban fegyveres harcra készítik fel a résztvevőket. A főszervező szerint az internetes rémhírkeltők ellen tett feljelentésükre azóta sem kaptak választ.
Soós Sándor a tábor jellegzetességének tartotta, hogy egyre többen jönnek családdal, kisgyermekekkel. A szervezők ugyanis egyre nagyobb hangsúlyt fektetnek arra, hogy a gyerekeknek is hasznos elfoglaltságot biztosítsanak. Megállapítása szerint a Kárpátia péntek esti koncertje vonzotta eddig a legtöbb érdeklődőt. Ezen mintegy 3500-an vettek részt. Elmondta, az EMI-tábornak az elmúlt években csak magyar előadói voltak, még az esti koncerteken is magyar együttesek zenéltek, magyarul, a vasárnapi autonómia-napra azonban dél-tiroli, katalán és baszk előadókat is meghívtak. \"Az autonómia olyan ügy, amelynek kivívásához szükség van a külföldi partnerekre\" – magyarázta az újdonságot Soós Sándor.
A kolozsvári BBTE Szenátusa a Református Tanárképző és Zeneművészeti Kar felterjesztésére Socius Excellentia Meritorum díjjal köszönte meg Főtiszteletű Kató Bélának az egyetemért folytatott tevékenységét.
Nem készül el határidőre a Kolozsvár és a román–magyar határ közötti vasúti pálya korszerűsítése és villamosítása, a teljes munkálat befejezése 2027 végére várható – ismerte el a Román Vasúttársaság (CFR) illetékese.
Tudor Giurgiu filmrendező, a kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) igazgatója Facebook-oldalán számolt be kedden egy váratlan találkozásról.
UNESCO-busz néven indított szászföldi látnivalókat érintő turistajáratot Erdélyben egy utazási iroda, ellensúlyozandó, hogy a középkori erődtemplomairól híres térség kisebb települései tömegközlekedéssel nehezen megközelíthetők.
A heves esőzések okozta vízszivárgás miatt kedden ideiglenesen bezárták a parajdi sóbányát – tájékoztatott a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség sajtóirodája.
Kis háromszéki unitárius közösség templomának építését támogatja fellépésével Szabó Balázs magyarországi dalszerző, énekes, a Szabó Balázs Bandája alapítója, aki szerdán este lép fel önálló estjével Sepsiszentgyörgyön.
Az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) hétfő délután újabb elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendelt el négy megyére.
Változékony időre számíthatunk a következő két hétben, hűvösebb és melegebb időszakokkal és szinte napi rendszerességű záporokkal – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) május 5. és 18. közötti időszakra vonatkozó előrejelzéséből.
A május 4-i megismételt elnökválasztáson az ország polgárai világos és egyértelmű üzenetet küldtek: elég volt a múlt embereiből – változásra van szükség! – fogalmazta meg hétfői közleményében az Erdélyi Magyar Szövetség.
A szavazók csaknem 90 százaléka elutasítja a Marosvásárhellyel szomszédos Koronka községben felmerült lakóparképítési terveket az ügyben vasárnap, a megismételt elnökválasztás első fordulójával egy időben szervezett népszavazás eredményei szerint.
szóljon hozzá!