Allen Coliban, Brassó polgármestere szerint „a szennyezést állampolitikai szintre emelték” Romániában. Az elöljáró a Cenk alatti városban érezhető bűz ügyében fakadt ki, mely miatt a helyi önkormányzat kész beperelni a román államot, ugyanis a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) politikusa szerint az ellenőrző hatóságok nem végzik dolgukat.
A Brassói Rádiónak nyilatkozó Allen Coliban a környezetvédelmi ügynökség (ANPM) által hétfőn ismertetett jelentésre reagált, melyben a város északkeleti részén mobil laborral végzett mérések eredményeit ismertetik. Ezek szerint
egy héten belül öt nap során 14-szer lépte át a levegőben megengedett értéket a kén-hidrogén (hidrogén-szulfid) koncentráció, amely bizonyos időszakokban a még elfogadható maximális szint háromszorosa is volt.
Allen Coliban szerint a mérések azt igazolják, hogy veszélyben a brassóiak egészsége. „A kén-hidrogén hatása az egészségre jól dokumentált. Fejfájást, szédülést, légzőszervi panaszokat okozhat. Az eredményeknek aggodalomra kellene okot adniuk és riadót kellene fújniuk a közegészségügyi igazgatóságnál” – jelentette ki a polgármester, aki szerint a mérések megkérdőjelezik a város hulladékkezelő központjának működtetője által közölt adatokat is, amelyeket az engedélyeztetési eljárás során közölt.
– fogalmazott rádiós nyilatkozatában a bukaresti parlamentben ellenzékben politizáló USR helyi elöljárója. Kifejtette: jelenleg az a probléma, hogy egy éve és kilenc hónapja nem az előírásoknak megfelelően zárták le a hulladékkezelő központ hármas tárolóját, ahová már nem visznek szemetet: nincs megoldva a szennyvízgyűjtés. Elmondása szerint hasonló kellemetlenségeket kellett elszenvedniük tíz éven keresztül a brassóiaknak a szintén rosszul lezárt egyes számú tároló miatt is. Erre és a kettes cellára 2018–2020 között „tették ki” a megtelt táblát, jelenleg a 4-es tározóba viszik a lakossági szemetet.
„A mobil labor megerősíti, amit eddig is tudtunk: a bűzt a kén-hidrogén okozza, ám az állami hatóságok még mindig azon tanakodnak, mi okozhatja, honnan ered. Pedig létezik egy hivatalos válasz a környezetvédelmi minisztériumtól, amely a legvalószínűbb forrásként a Fin Eco hulladékkezelőjét nevezi meg” – közölte a városvezető.
Aki szerint elsősorban a brassóiak érdekeit fogják képviselni az állam ellen indított perben, hiszen a hulladékkezelő esetében nincs sem engedélyeztetési, sem ellenőrzési jogkörük, a szeméttározó a szomszédos Négyfalu város területén található.
Ugyanakkor támogatják a polgárok fellépéseit is: társult félként bekapcsolódhatnak a magánszemélyek által kezdeményezett eljárásokba, bírósági perekbe, melyeket „az évek óta semmit nem tevő” állami hatóságok ellen indítanak. Egyébként a polgármesteri hivatal már korábban perbe hívta a céget, amely nem zárta le megfelelőképpen az egyik hulladéklerakót, illetve a környezetőrséget is, mert nem tett semmit az ügy rendezése érdekében.
Közben a Brassó megyei prefektúra a környezetvédelmi jelentés hétfői közlése után a Rador hírügynökség szerint bejelentette, szakbizottságot hoz létre, melynek terepellenőrzéseket kell végeznie. Egyébként Allen Coliban arra is emlékeztetett, hogy a Brassó megyei önkormányzatok összefogásával létrejött, a közös hulladékmenedzsmentet irányító-felügyelő ADI ISO Mediu nevű szövetségnek el kell költöztetnie a hulladékkezelő központot, ugyanis ez csupán 200 méterre fekszik a legközelebbi lakóháztól, miközben a minimális távolság egy kilométer az előírások szerint.
A városban érezhető bűz évek óta téma Brassóban, akárcsak manapság Kolozsváron. A kincses városban szintén „forr” a bűzvita, hetek óta nem akar csillapodni.
Ez esetben bonyolítja a helyzetet, hogy a hivatalosságok véleménye megoszlik a város főleg déli és keleti negyedeiben sűrűn terjengő, sokszor elviselhetetlen szag forrását illetően. Miközben Emil Boc polgármester inkább arra hajlott, hogy a pataréti új integrált hulladékkezelő központ, illetve annak működtetője lesz a ludas, Alin Tișe megyei tanácselnök minden követ megmozgat annak érdekében, hogy a megyei önkormányzathoz tartozó szemétlerakó helyett egy Kolozsvár közeli falu területén működő tyúkfarmra „kenje” a dolgot, amely ebben az időszakban trágyázza földjeit „természetes módon”, baromfiürülékkel.
A kolozsvári bűz ügye idén először augusztus végén „robbant”, amikor a kánikula miatt tényleg elviselhetetlenné vált a leírhatatlan szag: az emberek bezárkózva izzadtak munkahelyükön, este lakásukban a hőségben, mert ha ablakot nyitottak, még inkább a rosszullét környékezte őket a beáramló dög- és ürülékszag fojtogató keveréke miatt.
Környezetvédők azonnal a hírhedt régi pataréti szemétlerakó közelében megépített új integrált hulladékkezelő központot (CMID) nevezték meg a bűz forrásaként, ugyanis állításuk szerint
a Kolozs Megyei Tanács által – uniós források lehívásával – 70 millió euróból megépített létesítmény új üzemeltetője, a Supercom vállalat nem kezeli megfelelőképpen, nem válogatja szét az előírások szerint a lakosságtól begyűjtött szemetet.
Eleinte Emil Boc is azt nyilatkozta, valószínűleg onnan ered a szag, azonban az első hatósági vizsgálatok nem mutattak ki látványos légszennyezést a helyszín közelében.
Az ügy pikantériája, hogy éppen ebben az időszakban szintén elviselhetetlen bűzzel szembesültek a Kolozsvártól délkeletre fekvő Rőd és környéke, a községközpont Ajton, illetve Erdőfelek és a hozzá tartozó települések, többek között a magyar többségű Györgyfalva lakosai is. Azonban tudni kell, hogy itt hosszú évek óta az esztendő ugyanezen időszakában terjengeni kezd a bűz, változó intenzitással, megszakításokkal hetekig érezhető, széljárástól is függően. A szag a Rőd településen működő Transavia baromfifarmnak „köszönhető”, amely termőfölddel is rendelkezik a falu területén, a gabona betakarítása után pedig tyúkürülékkel trágyázzák a földet – a természetes megoldás „ára” a szörnyű bűz.
Tudomást szerzett minderről Alin Tișe is, aki azon nyomban Rődre rendelte a környezetvédelmi hatóságok képviselőit, és azóta is a tyúkfarmot tartja felelősnek a Kolozsváron (is) érezhető orrfacsaró szagért.
Mivel a napokban ismét terjengeni kezdett a bűz a kincses városban is, a megyei tanácselnök – amint arról beszámoltunk – hétfőn ismételten felszólította az illetékes intézményeket, hogy oldják meg a megye több településén hetek óta terjedő bűz problémáját.
Tișe fotókkal illusztrált közleményében jelezte: a Transavia csirkefarm hétfőre virradóra is földjeire szállította a tevékenységéből származó szerves trágyát, és „ez okozta” azokat a kellemetlen szagokat, amit a nap első felében még a kolozsváriak is éreztek. Az önkormányzat elnöke a hatóságok félrevezetésével vádolta a vállalatot, amelyik „az éj leple alatt” próbál megszabadulni a trágyától. „Amíg a bűz forrásának tényleges azonosítása nem történik meg, hanem a hatóságok a könnyebbik utat választva más okokat neveznek meg, addig nem lehet intézkedni a tényleges okok megszüntetéséről” – állapította meg közleményében Alin Tişe.
A Transavia vállalat egyébként már korábban tagadta, hogy létesítményüktől Kolozsvárig ered a kellemetlen szag. A cég még augusztusban kibocsátott állásfoglalásában leszögezte:
a bűzre már azelőtt panaszkodtak a kincses város bizonyos lakónegyedeiben élők, hogy a Transavia augusztus 28-án nekilátott az Ajton község területén lévő földterületei trágyázásának.
Arra is emlékeztettek, hogy a környezetőrség első mérései szerint farmjukon nem haladta meg a megengedett értéket a kén-hidrogén-koncentráció, az ammóniáé viszont igen, igaz, csak kis mértékben.
Egyébként sokan azért nem hisznek Tișe „forráselméletében”, mert Rőd távol, 19 kilométerre található Kolozsvártól – közúton, a megyeszékhely központjából mérve, de a kincses város széle légvonalban azért jóval közelebb található. Ugyanakkor hitelteleníti a megyei tanácselnök szavát, hogy miközben hétfői kifakadásában azt írta, a farm az „éj leple alatt” szórta a tyúkganét, „megtévesztve a hatóságokat”, a hír alátámasztásaként csatolt fotók nappal készültek, ráadásul az egyik fénykép bizonyíthatóan jóval korábbi.
Minden esetre tény, hogy a Transavia trágyaszórása valóban rendkívül zavaró bűzzel jár. Ezt györgyfalvi olvasók is megerősítették a Krónikának – a magyarlakta falu légvonalban éppen Rőd és Kolozsvár között terül el –, hozzátéve, hogy sajnos ez minden évben tapasztalható augusztus-szeptemberben. Maga a Transavia is jelezte, hogy 11 éve így járnak el, de eddig „senkit sem zavart”. Ám bizony a kolozsvári „kiakadás” ráébresztette a rődieket is arra, hogy hangot kell adniuk elégedetlenségüknek: ők is panaszt emeltek a hatóságoknál a bűz miatt.
Eközben Kolozsvár határában az első mérések nem igazolták, hogy egyértelműen az integrált hulladékkezelő központból ered a bűz: „lehet, de nem bizonyított”. Ugyanakkor a környezetőrség munkatársai megállapították, hogy a működtető nem a szerződésben foglaltaknak megfelelően kezeli a szemetet, és ezért 80 ezer lejes pénzbírságot róttak ki a cégre.
Amely nem más, mint az immár Kolozs megyében is hírhedtté vált Supercom: a bukaresti sajtóban a „szemét lordjaként” emlegetett Ilie Ciuclea fővárosi üzletember, volt szociáldemokrata szenátor vállalkozása, amely tíz évre monopolhelyzetbe került a szemétszállítás terén egész Kolozs megyében, mégpedig nem kis összegért: 84 millió euróért. A szerződést természetesen a megyei tanács kötötte, Alin Tișe rajongó nyilatkozatai közepette. A cég a teljes megyét kiszolgáló hulladékkezelő működtetését is átvette idén áprilisban.
Mint ismeretes, a Supercom már januári bemutatkozásakor leszerepelt: kaotikusan gyűjtötték a lakossági szemetet, sok helyen hulladékhegyek tornyosultak. A begyűjtési folyamat azóta nagyjából helyreállt, ám a nyugati mintára beígért országos premier, az „annyit fizetsz, amennyit szemetelsz” elv bevezetése késlekedik.
Közben a számlákat a lakosok számára érthetetlen módon, „hasra ütve” állítják ki, ráadásul egyre nagyobb összegekről. Az önkormányzatok képviselői egyes helyeken azt tanácsolják, ne is fizessék ki a lakosok a számlákat, inkább pereljék be a szolgáltatót a szerződés be nem tartása miatt.
Egyébként a kolozsvári és a brassói bűzprobléma nemcsak az elviselhetetlen szag miatt kínos: romániai viszonylatban rendkívül fejlett, élen járó városokról van szó, melyek felvállaltan Románia leginkább környezetbarát, legzöldebb, legmodernebb, „legokosabb” nagyvárosaivá válnának a közeljövőben, és ennek érdekében rengeteg pénzt is költenek hasonló jellegű projektekre.
Szükség van a hozzájárulásához!
Az alábbi listából kiválaszthatja, hogy mely süticsoportok elhelyezéséhez járul hozzá böngészőjében. Mindegyik kategóriához tartozik egy leírás, amelyben részletezzük, hogy mi és partnereink mire használják az Ön adatait. Nagyra értékeljük, ha elfogadja a sütiket, és garantáljuk, hogy adatai biztonságban lesznek.
A Príma Press Kft. által üzemeltetett kronikaonline.ro domainen keresztül elérhető weboldalakon sütiket (angolul: cookie-kat) használ.
A sütik feladata
Információkat gyűjtenek a látogatókról és eszközeikről; megjegyzik a látogatók egyéni beállításait, amelyek felhasználásra kerül(het)nek például online tranzakciók igénybevételekor, ezáltal nem kell újra begépelni az adatokat; megkönnyítik a weboldal használatát; célzott hirdetések jelennek meg a weboldalon; minőségi felhasználói élményt biztosítanak.
Mi a süti?
A sütik olyan kisméretű adatcsomagok, szöveges fájlok, amelyek a weboldalon történt látogatás alkalmával kerülnek elhelyezésre a böngészőjében. A sütik lehetővé teszik, hogy a felhasználót a következő látogatásakor felismerje, ezáltal a sütit kezelő szolgáltatónak lehetősége van összekapcsolni a felhasználó aktuális látogatását a korábbiakkal, de kizárólag a saját tartalma tekintetében.
A sütiket megkülönböztethetjük funkciójuk, tárolási időtartamuk alapján, de vannak olyan sütik, amelyeket a weboldal üzemeltetője helyez el közvetlenül, míg másokat harmadik felek helyeznek el.
A kronikaonline.ro által alkalmazott sütik leírása
A weboldalon alkalmazott sütik funkciójuk alapján lehetnek: alapműködést biztosító sütik; preferenciális sütik; statisztikai célú sütik; hirdetési célú sütik és közösségimédia-sütik.
A tárolási időtartamuk alapján megkülönböztetünk munkamenet sütiket, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt, és állandó sütiket, amelyeket a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató nem törli.
Alapműködést biztosító sütik
Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható.
A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).
Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.
Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.
Alapműködést biztosító sütik listája:
Süti neve | Szolgáltató / Funkció | Süti lejárata | |
PHPSESSID | kronikaonline.ro Feladata a munkamenetek állapotának lekérése, a munkamenetek között. |
munkamenet | saját |
cookieControll | kronikaonline.ro Feladata a süti beállítások megjegyzése |
365 nap | saját |
cookieControlPrefs | kronikaonline.ro Feladata a süti beállítások megjegyzése |
365 nap | saját |
_ga | google.com | 2 év | Harmadik fél |
_gat | google.com | 1 nap | Harmadik fél |
_gid | google.com | 1 nap | Harmadik fél |
cX_G | brat.ro/sati | 365 nap | Harmadik fél |
cX_P | brat.ro/sati | 365 nap | Harmadik fél |
cX_S | brat.ro/sati | munkamenet | Harmadik fél |
evid_{customer_id} | brat.ro/sati | 90 nap | Harmadik fél |
evid_v_{customer_id} | brat.ro/sati | 90 nap | Harmadik fél |
evid_set_{customer_id} | brat.ro/sati | 1 nap | Harmadik fél |
Preferenciális sütik:
A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a cikk alatti Jó hír/Rossz hír-funkció (szekelyhon.ro; kronikaonline.ro) használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.
Preferenciális sütik listája:
Süti neve | Szolgáltató / Funkció | Süti lejárata | |
newsvote_ | kronikaonline.ro Cikkre való szavazás rögzítése |
30 nap | saját |
Hirdetési célú sütik
A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha a beállításoknál anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetések fognak megjelenni.
Hirdetési célú sütik listája:
Süti neve | Szolgáltató | Süti lejárata | |
__gads | google.com | 2 év | harmadik fél |
_fbp | facebook.com | 3 hónap | harmadik fél |
ads/ga-audiences | google.com | munkamenet | harmadik fél |
DSID | google.com | 1 nap | harmadik fél |
fr | facebook.com | 100 nap | harmadik fél |
IDE | google.com | 1 év | harmadik fél |
pcs/activeview | google.com | munkamenet | harmadik fél |
test_cookie | google.com | 1 nap | harmadik fél |
tr | facebook.com | munkamenet | harmadik fél |
Közösségimédia-sütik
A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.
Közösségimédia-sütik listája:
Süti neve | Szolgáltató | Süti lejárata | |
act | facebook.com | munkamenet | harmadik fél |
c_user | facebook.com | 1 nap | harmadik fél |
datr | facebook.com | 1 nap | harmadik fél |
fr | facebook.com | 1 nap | harmadik fél |
locale | facebook.com | 1 nap | harmadik fél |
presence | facebook.com | munkamenet | harmadik fél |
sb | facebook.com | 1 nap | harmadik fél |
spin | facebook.com | 1 nap | harmadik fél |
wd | facebook.com | 1 nap | harmadik fél |
x-src | facebook.com | 1 nap | harmadik fél |
xs | facebook.com | 1 nap | harmadik fél |
urlgen | instagram.com | munkamenet | harmadik fél |
csrftoken | instagram.com | 1 év | harmadik fél |
ds_user_id | instagram.com | 1 hónap | harmadik fél |
ig_cb | instagram.com | 1 nap | harmadik fél |
ig_did | instagram.com | 10 év | harmadik fél |
mid | instagram.com | 10 év | harmadik fél |
rur | instagram.com | munkamenet | harmadik fél |
sessionid | instagram.com | 1 év | harmadik fél |
shbid | instagram.com | 7 nap | harmadik fél |
shbts | instagram.com | 7 nap | harmadik fél |
VISITOR_INFO1_LIVE | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
SSID | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
SID | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
SIDCC | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
SAPISID | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
PREF | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
LOGIN_INFO | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
HSID | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
GPS | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
YSC | youtube.com | munkamenet | harmadik fél |
CONSENT | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
APISID | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
__Secure-xxx | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
A Príma Press Kft-vel szerződött partnerek által alkalmazott sütik leírása
A weboldalon más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket. A partnerek által alkalmazott sütikről a felhasználók a szolgáltatók saját honlapján tájékozódhatnak:
Google Analytics: https://developers.google.com/analytics/devguides/collection/gtagjs/cookie-usage
Google Adwords: https://www.google.com/intl/en/policies/privacy
Google Adsense: https://policies.google.com/privacy?hl=hu
Facebook: https://www.facebook.com/policy/cookies/
Twitter: https://help.twitter.com/en/rules-and-policies/twitter-cookies
A Príma Press Kft-vel szerződéses kapcsolatban nem álló, harmadik felek által elhelyezett sütik
A fent leírtakkal ellentétben a Príma Press Kft. szerződéses kapcsolatban nem álló más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket a weboldalon, a cégünktől függetlenül, saját működésük érdekében. Az ilyen, harmadik felek által használt sütik elhelyezése ill. az azt elhelyezők által esetlegesen folytatott adatkezelések tekintetében a Príma Press Kft. semmilyen felelősségen nem vállal, e téren felelősségüket kizárja.
Hogyan módosíthatók a sütibeállítások?
A korábban eszközölt sütibeállításokat desktopon a láblécében található Sütibeállítások menüre kattintva bármikor megváltoztathatja. Mobilon pedig a menü gombra, majd a Sütibeállítások menüre bökve éri el.
Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható.
A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).
Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.
Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.
Alapműködést biztosító sütik listája: PHPSESSID, cookieControll, cookieControlPrefs, _ga, _gat, _gid, cX_G, cX_P, cX_S, enr_cxense_throrrle, evid_{customer_id}, evid_v_{customer_id}, evid_set_{customer_id}.
A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a cikk alatti Jó hír / Rossz hír funkció használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.
A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:
ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni
NEM FOGADOM EL – ebben az esetben bizonyos funkciók nem lesznek aktívak
Preferenciális sütik listája: newsvote_
A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetései lesznek.
A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:
NORMÁL – az Ön profilja szerint, személyre szabott hirdetések jelennek meg
ANONIM – a hirdetés az Ön profiljától függetlenül jelenik meg
Hirdetési célú sütik listája: __gads, _fbp, ads/ga-audiences, DSID, fr, IDE, pcs/activeview, test_cookie, tr.
A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.
A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:
ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni
NEM FOGADOM EL – ebben az esetben a közösségi média funkciói nem lesznek aktívak
Közösségimédia-sütik listája: act, c_user, datr, fr, locale, presence, sb, spin, wd, x-src, xs, urlgen, csrftoken, ds_user_id, ig_cb, ig_did, mid, rur, sessionid, shbid, shbts, VISITOR_INFO1_LIVE, SSID, SID, SIDCC, SAPISID, PREF, LOGIN_INFO, HSID, GPS, YSC, CONSENT, APISID, __Secure-xxx.
A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.