A kánikula lett úrrá hétfőn Románia dél-nyugati megyéiben, ahol a hőmérők higanyszála a legtöbb településen nem sokkal maradt a negyven Celsius fokos sáv alatt. A legmelegebbet Herkulesfürdőn mérték, ahol a hőmérséklet elérte a 40 Celsius fokot.
2013. július 29., 18:332013. július 29., 18:33
2013. július 29., 18:352013. július 29., 18:35
Nem sokkal maradt el Temesvár és Nagyvárad sem, mindkét városban a csúcshőmérséklet 38 fok volt, miközben Erdélyben is az előző hetekben regisztráltnál lényegesen melegebb volt, Nagyszebenben 35, míg Brassóban 33 fokot regisztráltak. A magas hőmérséklet mellett ugyanakkor a levegő nedvességtartalma tovább rontotta a komfortérzetet, így a legtöbb helyen folyamatosan szóltak a mentőszolgálat telefonjai, országszerte több ezer riasztást jegyeztek fel, amelyek a hőséggel hozhatóak összefüggésbe.
Segítenek az önkormányzatok
A hatóságok már a hét végén jelezték egyébként, hogy a hét első napjaiban, akinek nem muszáj, a déli-délutáni órákban ne hagyja el otthonát, azoknak pedig, akik kénytelenek ilyenkor is utcára menni, különböző intézkedésekkel próbálják enyhíteni a hőség hatását. Nagyváradon például öt légkondicionált, friss ivóvízzel ellátott, kánikulaelleni konténert helyeztek el, ahol a szociális ügyek hivatalának orvosi asszisztensei vérnyomás-mérést és szükség esetén elsősegélynyújtást is biztosítanak. Az illetékesek tegnap a Krónika megkeresésére elmondták, a nagy melegben többnyire ivóvízért tértek be az emberek ezekbe a helyiségekbe, orvosi ellátást igénylő rosszullétet eddig nem okozott a kánikula.
Rendkívüli intézkedéseket vezetett be a kánikula ellen a kolozsvári önkormányzat is, a kincses városban hétfőtől kezdődően az eddigiekhez képest több helyszínen juthatnak ivóvízhez a járókelők, továbbá három új nyílt sátrat is felállítottak belvárosban. A pihenésre és elsősegély nyújtásra is alkalmas helyiségeket Kolozsvár legforgalmasabb pontjain állította fel a városháza. A sátrak mellett ugyanakkor számos – a városházával együttműködő – gyógyszertárban is hideg ivóvízhez lehet jutni.
Sepsiszentgyörgyön szintén vizet osztogatnak, hogy a járókelők ne szenvedjenek a kánikula miatt. Itt elsősegélynyújtó sátrakat nem állítanak fel, mert – mint Sztakics Éva alpolgármester elmondta – Sepsiszentgyörgyön nincsenek nagy nyílt terek, a központban az Erzsébet park több mint háromszáz fája nyújt menedéket a tűző napsütés elől. Ugyanakkor a sátrakban általában sokkal melegebb van, mint a szabadban. Háromszéken ugyanakkor ritkán van igazi kánikula, a mostani nagy melegben azonban a megye polgármesteri hivatalainak kapui nyitva állnak, a betérőket friss vízzel kínálják. Sepsiszentgyörgyön emellett gyakrabban locsolják a város utcáit, és a szemetet is gyakrabban szállítják el.
Késnek a vonatok a hőség miatt
A kánikula nem csak az emberek egészségére hat ki ugyanakkor nagymértékben, hanem a vasúti közlekedést is befolyásolja. Hétfőn egyes szerelvények akár 180 perces késést is szenvedtek amiatt, hogy a Román Vasúttársaság (CFR) sebességkorlátozást vezetett be az ország legnagyobb részén a kánikula miatt, s ezt csak akkor fogja feloldani, amikor enyhül a hőmérséklet. Mint a vállalat közleményéből kiderül, a következő időszakban átlagosan 15-20 perces késésekre kell számítani.
Minimális enyhülés
A hőmérséklet enyhülésére kedden sem számíthatunk, az ország nyugati részére az esti órákban érkezhet meg az a hidegfront, amely akár tíz Celsius fokos enyhülést is hozhat, azonban hatalmas szélviharokra, esőre, illetve jégesőre is számítani lehet. Bár az elkövetkező órákban így nem lesznek éppen 38-40 fokok, a hőmérők higanyszálai csak a hét második felében süllyednek majd 30 fok környékére, az Országos Meteorológiai Szolgálat által hétfőn köpzzétett előrejelzés szerint jövő hét elején már ismét az év ezen időszakában megszokottnál magasabb hőmérsékletek várhatóak, a hőség pedig a hónap közepéig biztosan eltart.
Riasztási eltérések
Miközben hétfőn Románia dél-nyugati megyéiben narancssárga színű meteorológiai riasztás volt érvényben, és Bihar megyében, ahol a hőmérséklet elérte a 38 Celsius fokot, csak sárga riasztást adtak ki, Magyarország teljes területére piros riasztás volt érvényben. A különbség oka nem a hőségben van, hanem a két ország más hőmérsékleti szinteknél léptet érvénybe egy-egy színt. Magyarországon már piros hőségriasztást adnak ki, ha a 24 órás átlaghőmérséklet meghaladja a 27 Celsius fokot, míg Romániában a sárga szín 36-38 fokos, a narancssárga 39-40 fokos napi csúcshőmérsékletet feltételez, ahhoz pedig, hogy piros riasztás lépjen érvénybe, a hőmérsékletnek meg kell haladnia a 43 Celsius fokot.
Kis háromszéki unitárius közösség templomának építését támogatja fellépésével Szabó Balázs magyarországi dalszerző, énekes, a Szabó Balázs Bandája alapítója, aki szerdán este lép fel önálló estjével Sepsiszentgyörgyön.
Az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) hétfő délután újabb elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendelt el négy megyére.
Változékony időre számíthatunk a következő két hétben, hűvösebb és melegebb időszakokkal és szinte napi rendszerességű záporokkal – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) május 5. és 18. közötti időszakra vonatkozó előrejelzéséből.
A május 4-i megismételt elnökválasztáson az ország polgárai világos és egyértelmű üzenetet küldtek: elég volt a múlt embereiből – változásra van szükség! – fogalmazta meg hétfői közleményében az Erdélyi Magyar Szövetség.
A szavazók csaknem 90 százaléka elutasítja a Marosvásárhellyel szomszédos Koronka községben felmerült lakóparképítési terveket az ügyben vasárnap, a megismételt elnökválasztás első fordulójával egy időben szervezett népszavazás eredményei szerint.
Florin Florian, a Szociáldemokrata Párt (PSD) jelöltje nyerte a vasárnapi időközi polgármester-választást Zilahon.
Mircea Mălan, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) jelöltje nyerte a Bihar Megyei Tanács elnöki tisztségéért kiírt időközi választást, melyet vasárnap, az államfőválasztással egy időben tartottak.
Viharos időjárásra figyelmeztető előrejelzést bocsátott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Románia 25 megyéjére.
Megsérült vasárnap egy turista a Torockó melletti Székelykő Nagyárok nevű részén, ugyanazon a túraútvonalon, ahol egy nappal korábban egy másik kiránduló sérülést szenvedett.
Huszonnégy órára őrizetbe vették vasárnap reggel az egyik temesvári szavazókör elnökét, a gyanú szerint kiskorút környékezett meg szexuális együttlét céljával – közölte a Temes megyei rendőrség.
szóljon hozzá!