Őrizetbe vettek a román hatóságok két brit-amerikai állampolgárságú milliomost, Andrew és Tristan Tate testvérpárt, akik Romániában élnek.
Öt nő tett ellene feljelentést, de az ügyészség szerint sokkal több áldozata lehet annak a férfinak, aki a félixfürdői rehabilitációs klinikai kórház gyógymasszőreként szexuálisan zaklatta áldozatait.
Szexuális erőszak gyanújával őrizetbe vettek szombaton Bukarestben egy 46 éves férfit.
Az alapfokon 30 év börtönbüntetésre ítélt volt nevelő tagadja, hogy szexuálisan bántalmazta a Böjte Csaba ferences szerzetes által irányított Szent Ferenc Alapítvány két gyerekotthonának kiskorú lakóit.
Belső vizsgálatot indított az Erdélyi Ferences Rendtartomány a Szent Ferenc Alapítvány két székelyföldi gyermekotthonában történt szexuális és fizikai bántalmazások ügyében.
„A történtekben nekünk is van felelősségünk, azon vagyunk, hogy ilyesmi ne történhessen meg még egyszer” – nyilatkozta Böjte Csaba, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány két gyermekotthonában történt gyermekbántalmazásos ügy kapcsán.
Közleményben cáfolta a máramarosi és szatmári ortodox püspökség, hogy szexuálisan zaklatott volna egy ukrán menekültet a petrovai kolostor apátja. Az egyházi elöljáróság szerint le akarják járatni a menekülteket aktívan segítő kolostort.
Embercsempészet és szexuális kizsákmányolás vádjával állították elő egy román bűnözői csoport tagjait a román és a brit hatóságok – közölte a hágai székhelyű uniós ügynökség (Eurojust) szerdán.
A spanyol főügyész vizsgálja a vallási intézményekben gyerekek ellen elkövetett feltételezett szexuális visszaéléseket – jelentette a spanyol közszolgálati televízió (TVE) kedden.
A Michigani Egyetem szerdán bejelentette, hogy 490 millió dollár kárpótlást fizet egy peren kívüli egyezség alapján az egyetem néhai sportorvosához kapcsolódó szexuális zaklatási botrány több száz áldozatának – számolt be a The Washington Post.
Vizsgálatot indít a Suceava megyei tanfelügyelőség a megye két települése, Costâna és Bosanci iskolájában, miután több kiskorú szexuális bántalmazásának gyanújával letartóztatták a két tanintézet egy-egy pedagógusát.
Azonnali hatállyal megvonták csütörtökön András yorki hercegtől a brit királyi családban betöltött pozíciójából, illetve katonai múltjából eredő titulusait.
Nemi erőszak, illetve kiskorú terhessége miatt indult rendőrségi vizsgálat a Brassó megyei gyermekvédelmi igazgatóság alkalmazottai ellen.
Emberkereskedelem, rablás és kiskorúval való szexuális kapcsolat létesítése gyanújával indított bűnvádi eljárást négy Kolozs megyei férfi ellen a kolozsvári rendőrség szervezett bűnözés elleni ügyosztálya.
Több mint hatvan évet ölel át a sorozatos szexuális visszaélések miatt a papi szolgálatból 2019-ben távozott Theodore Edgar McCarrick volt washingtoni bíborost érintő egyházi dosszié, melyet a Vatikán kedd délután hoz nyilvánosságra.