„Szabad kezet adtak a lopásnak” – Utcára vonul az ellenzék a hivatali visszaélésről szóló törvény miatt

Öt évvel ezelőtt országszerte tiltakoztak az emberek a Dragnea-féle kormányrendelet ellen

Öt évvel ezelőtt országszerte tiltakoztak az emberek a Dragnea-féle kormányrendelet ellen

A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) elnöke azzal vádolta meg szerdán a két nagyobbik román kormánypárt vezetőit, Nicolae Ciucát és Marcel Ciolacut, hogy „szabad kezet adtak a 250 ezer lej alatti lopásnak”.

Krónika

2023. március 29., 16:342023. március 29., 16:34

2023. március 29., 17:032023. március 29., 17:03

Közösségi oldalán posztolt bejegyzésében Cătălin Drulă a szenátusban aznap elfogadott törvénymódosításra reagált, amely szerint csak 250 ezer lejt meghaladó kár esetén számít bűncselekménynek a hivatali visszaélés. Az ellenzéki politikus emlékeztetett arra, hogy 2017-ben egy hasonló Btk-módosítás miatt százezrek vonultak utcára Romániában, és az elfogadását akkor sikerült is megakadályozni.

Közlése szerint az USR mindent elkövet majd a tervezetet döntéshozó kamaraként megvitató képviselőházban, hogy a törvényhozók utasítsák el a kormány javaslatát.

Dragoş Pîslaru, a REPER társelnöke a törvénymódosításra reagálva Facebook-oldalán bejelentette, hogy pártja tiltakozó tüntetést szervez a kormánypalota előtti téren. Az ellenzéki politikus bejegyzésében megállapította, hogy szerdán a szenátus voltaképp a 2017-ben hatalmas demonstrációkat kiváltó, hírhedt 13-as sürgősségi rendeletet fogadta el.

Magyarok, székelyek is utcára vonultak 2017-ben a végül visszavont rendelkezés ellen •  Fotó: Barabás Ákos Galéria

Magyarok, székelyek is utcára vonultak 2017-ben a végül visszavont rendelkezés ellen

Fotó: Barabás Ákos

„Dragnea, túlszárnyaltak téged a tanítványaid. Ami neked nem sikerült 2017-ben, az sikerült most az örököseidnek” – írta Pîslaru arra utalva, hogy a 13-as számú sürgősségi rendeletet elfogadása esetén Liviu Dragnea, a Szociáldemokrata Párt (PSD) korábbi elnöke megúszta volna a börtönbüntetést.

A szenátusban szerdán elfogadott törvénymódosítás szerint 2-től 7 évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető az a köztisztviselő, aki hivatali kötelességei teljesítése során tudatosan elmulasztja egy törvényi előírás végrehajtását, vagy pedig az előírást egy másik jogszabály megsértésével hajtja végre, és ezzel legalább 250 ezer lejes kárt okoz vagy súlyosan károsítja egy természetes vagy jogi személy jogait vagy jogos érdekeit. A tervezetet a képviselőház vitatja meg döntéshozó kamaraként.

korábban írtuk

Megszavazta a szenátus, hogy csupán 250 000 lejes okozott kár fölött járjon börtön a hivatali visszaélésért
Megszavazta a szenátus, hogy csupán 250 000 lejes okozott kár fölött járjon börtön a hivatali visszaélésért

A hírhedt, 2017-es 13-as sürgősségi kormányrendelethez hasonló törvénymódosítást fogadott el szerdán a román szenátus, amely alsó határt szab annak, mekkora összegig nem tekinthető börtönbüntetéssel sújtandó bűncselekménynek a hivatali visszaélés.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. február 09., vasárnap

Még mindig keresik a dél-romániai tömegverekedésben meghalt két személy gyilkosait

A bukaresti táblabítósági ügyészsége vette át a két halottat és három sebesültet követelő urziceni-i utcai összecsapás nyomán indított büntetőeljárást – közölte vasárnap a Ialomita megyei rendőr-főkapitányság.

Még mindig keresik a dél-romániai tömegverekedésben meghalt két személy gyilkosait
2025. február 08., szombat

Két ember meghalt egy dél-romániai tömegverekedésben

Több mint 25 ember keveredett utcai verekedésbe a Ialomiţa megyei Urziceni városában szombat délután – adta hírül a News.ro hírügynökség.

Két ember meghalt egy dél-romániai tömegverekedésben
2025. február 08., szombat

Megrótta az ortodox egyház a renitenskedő konstancai érseket Georgescu magasztalása miatt

Írásos megrovásban részesítette szombaton a román ortodox egyház szent szinódusa a szélsőséges megnyilvánulásairól hírhedt Teodosie konstancai érseket.

Megrótta az ortodox egyház a renitenskedő konstancai érseket Georgescu magasztalása miatt
2025. február 08., szombat

Áll a bál az USR-ben, miután Elena Lasconi pártelnök Georgescuhoz hasonlította Nicușor Dant

Jókora felzúdulást okozott párttársai körében Elena Lasconi, a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) elnöke, miután a szélsőjobboldali Călin Georgescuhoz hasonlította a párt korábbi elnökét, Nicușor Dan független bukaresti főpolgármestert.

Áll a bál az USR-ben, miután Elena Lasconi pártelnök Georgescuhoz hasonlította Nicușor Dant
2025. február 08., szombat

Kelemen: Georgescu követői olyanok, mint egy szekta

Călin Georgescu hívei olyanok, mint egy szekta – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke szombaton.

Kelemen: Georgescu követői olyanok, mint egy szekta
2025. február 08., szombat

Bukarest még nem tud arról, hogy több millió eurós kártérítést kaphat Hollandiától a dák műkincsekért

A román hatóságok nem kaptak semmilyen információt Hollandiától arról, hogy Románia milyen kártérítést kaphat az asseni Drents Múzeumból ellopott dák műkincsek után – jelentette ki Natalia Intotero művelődési miniszter pénteken.

Bukarest még nem tud arról, hogy több millió eurós kártérítést kaphat Hollandiától a dák műkincsekért
2025. február 08., szombat

Bolojan: a parlament házbizottságai napirendre tűzhetik a Iohannis felfüggesztéséről szóló beadványt

Lehetséges, hogy a jövő héten a parlament két kamarájának házbizottságai megvitatják a Klaus Iohannis elnök hivatalából való felfüggesztését célzó újabb indítványt – jelentette ki Ilie Bolojan, a szenátus elnöke péntek este.

Bolojan: a parlament házbizottságai napirendre tűzhetik a Iohannis felfüggesztéséről szóló beadványt
2025. február 07., péntek

Négy új hidat építenek a Pruton

A közúti infrastruktúrát kezelő országos társaság képviselői pénteken aláírták Chișinăuban a Prut folyó felett átívelő négy új híd tervezésére vonatkozó, összesen 4,4 millió lej értékű szerződéseket – jelentette be Cristian Pistol, CNAIR vezérigazgatója.

Négy új hidat építenek a Pruton
Négy új hidat építenek a Pruton
2025. február 07., péntek

Négy új hidat építenek a Pruton

2025. február 07., péntek

Hűvös napok után tavasziasra fordul az időjárás

Február 10–17. között az időjárás hidegebb lesz a szokásosnál, de ezt követően három hétig a szokásosnál melegebb időjárás következik – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) által pénteken közzétett előrejelzésből.

Hűvös napok után tavasziasra fordul az időjárás
2025. február 07., péntek

Elnökválasztás: Elena Lasconi odaszúrt potenciális ellenfeleinek

Elena Lasconi, a Mentsétek meg Románia Szövetség (USR) elnöke csütörtök este megerősítette, hogy indulni készül a májusi elnökválasztáson, és cáfolta azokat a sajtóinformációkat, miszerint pártja egy része kihátrált mögüle.

Elnökválasztás: Elena Lasconi odaszúrt potenciális ellenfeleinek