A tűzszünet jelenleg nem jelentene megoldást az orosz-ukrán háborúban, mert nem garantálná, hogy Ukrajna szuverenitása, függetlensége visszaállhat – mondta az ukrán elnök az Európai Politikai Közösség (EPC) budapesti csúcstalálkozója után.
A Biden-kormányzat azt tervezi, hogy a megválasztott elnök, Donald Trump 2025. januári beiktatása előtt sietteti a fennmaradó 6 milliárd dolláros katonai segély Ukrajnának történő átadását – jelentette a Politico szerdán.
Oroszország 702 900 katonát vesztett Ukrajnában a 2022. február 24-i teljes körű invázió kezdete óta – jelentette az ukrán fegyveres erők vezérkara szerdán.
A kurszki atomerőmű elfoglalásában a tervek szerint az ukrán hadsereg 20 ezer katonájának kellett volna részt vennie – jelentette ki Igor Kirillov altábornagy.
Az ukrán védelmi miniszter közlése szerint már történt egy kisebb ütközet az ukrán hadsereg és az Oroszország oldalán harcoló észak-koreai katonák között az ukrajnai háborúban.
Ukrán menekülteket lakoltattak ki hétfőn a Bukaresti Műszaki Egyetem egyik kollégiumából, az akcióhoz a rendőrség és a csendőrség egységeinek támogatását is kérték.
Tulcea megye északi részén ismét légiriadót adtak ki, miután vasárnap este drónok csoportjait észlelték, amelyek az ukrán légtér felé tartottak a román légtér közelében.
Elutasította az illetékes román bíróság Ukrajna azon kérelmét, hogy kényszer-végrehajtás útján foglalják le a Romániában lévő orosz vagyonelemeket.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a közösségi médiában közzétett hosszas bejegyzésben sürgette a nyugati szövetségeseket csütörtökön, hogy dolgozzanak ki „konkrét megoldásokat” Ukrajna további támogatására.
Az ukrán elnök szerdán a kárpátaljai kistérségek (területi közösségek) és járások vezetőivel folytatott megbeszélésen kijelentette, hogy olyan kétoldalú dokumentum készül Ukrajna és Magyarország között.
Lezárják az orosz ostrom által fenyegetett donyecki Pokrovszk városának egyes részeit a védelmi előkészületek miatt – mondta Szerhij Dobrjak, a pokrovszki katonai közigazgatás vezetője a Szuszpilne közszolgálati médiumnak szerdán.
Bizalmas volt Kijev és a Fehér Ház között az a sajtóban megjelent információ, hogy Ukrajna Tomahawk rakétákat is kérne az Egyesült Államoktól – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerdán.
Több mint tízezer ukrán állampolgár lépte át idén illegálisan Románia északi határát, ami nagyságrendileg háromszorosa a tavalyi év azonos időszakában feljegyzett adatnak.
Moszkva és Kijev az értesülések szerint előzetes megbeszéléseket folytat az egymás energetikai infrastruktúrája elleni támadások leállításáról – jelentette a Financial Times kedden.
Az orosz védelmi minisztérium kedden azt állította, hogy erői elfoglalták a Donyecki területen található Szelidove városát, amely a kulcsfontosságú logisztikai központ, Pokrovszk közelében fekszik.
Oroszország a szükséges és elégséges szinten fogja fenntartani nukleáris erőit, nem megy bele új fegyverkezési versenybe – jelentette ki Vlagyimir Putyin.
Oroszország keddre virradó éjjel megtámadta Harkiv Osnovjanszkij kerületét, és legalább négy embert megölt – jelentették a helyi hatóságok.
Földrajzi közelsége miatt Románia Ukrajna újjáépítésének tökéletes logisztikai csomópontja lehetne – jelentette ki Radu Oprea gazdasági miniszter egy hétfői vállalkozói rendezvényen.