Oroszország vasárnapra virradóra nagyszabású rakéta- és dróntámadást indított Ukrajna ellen.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök mindent meg akar tenni annak érdekében, hogy diplomáciai eszközökkel 2025-ben le lehessen zárni az Oroszország által Ukrajna ellen indított háborút.
Josep Borrell, az EU külügyi főképviselője állítólagos „meggyőző” bizonyítékokról tájékoztatta az európai nemzeteket Oroszországnak szánt „halálos segédeszköz” kínai gyártásáról, az uniós külügyminiszterek közelgő találkozója előtt – jelentette a német <a href="https://www.faz.net/akt
Donald Trump megválasztott elnök csütörtökön kijelentette, hogy kormánya az orosz-ukrán háborúra fog összpontosítani.
Moszkva szerint rosszabb lenne a minszki megállapodásoknál az ukrajnai konfliktusnak a jelenlegi frontvonal mentén való befagyasztása – ezt Szergej Lavrov orosz külügyminiszter jelentette ki a Novij Mir projektnek adott nyilatkozatában.
Csütörtök hajnalban újabb két ukrán állampolgárt hoztak le a Máramarosi-havasokból a hegyimentők – tájékoztatott Dan Benga, a Máramaros megyei Salvamont igazgatója.
Ukrajna külügyminisztériuma cáfolta azokat a médiajelentéseket, amelyek szerint Kijev tömegpusztító fegyverek kifejlesztését tervezné.
Többet kell tennünk annak érdekében, hogy Ukrajna továbbra is harcban maradhasson, képes legyen a lehető legnagyobb mértékben visszaverni a háborúban az orosz támadást és megakadályozni, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök sikerrel járjon.
A Máramaros megyei hegyimentő szolgálat (Salvamont) munkatársai szerda hajnalban megtaláltak a Máramarosi-havasokban egy ukrán állampolgárt, aki öt napot töltött a hegyekben a Romániába jutása után.
Kétszáz harckocsit veszített az ukrán hadsereg a kurszki régióban az ott augusztus elején elindított támadásának kezdete óta – közölte kedden az orosz védelmi minisztérium.
A határrendészet és a Salvamont egy ukrán állampolgárságú fiatal férfit keres, aki a Máramarosi-havasokon keresztül érkezett Romániába, de egy napja nyoma veszett.
Az orosz erők hétfőn megrongálták a Donyecki területen lévő kurahovei víztározót tartó gátját – jelentette Vadim Filaskin kormányzó.
Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője tagadta, hogy Donald Trump megválasztott amerikai elnök beszélt volna Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, ezzel cáfolva a Washington Post beszámolóját a két vezető múlt heti telefonbeszélgetéséről.
A Biden-adminisztráció minden rendelkezésére álló, a Kongresszus által Ukrajna számára korábban megszavazott összeget eljuttat Kijevnek a hivatali ideje január 20-i lezárása előtt.
Donald Trump megválasztott elnök közvetlenül beszélt Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, ami az első telefonbeszélgetésük volt Trump választási győzelme óta – mondták az ügyet ismerő források a Washington Postnak.
Az ukrán elnök megvitatta a NATO-főtitkárral az észak-koreai hadsereg részvételét a háborúban
A budapesti informális EU-csúcs keretében Volodimir Zelenszkij ukrán elnök Mark Rutte NATO-főtitkárral folytatott megbeszélést.
Donald Trump megválasztott amerikai elnök csapatának egyik elképzelése az ukrajnai háború befejezésére az, hogy Kijev NATO-tagságát legalább 20 évvel elhalasztják a folyamatos fegyverletételért cserébe – jelentette a Kyiv Independent.
Európa legnagyobb problémája, hogy nem beszél azokkal, akikkel beszélni kell – jelentette ki a miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.