Fotó: Wikipédia
A kurszki atomerőmű elfoglalásában a tervek szerint az ukrán hadsereg 20 ezer katonájának kellett volna részt vennie – jelentette ki Igor Kirillov altábornagy, az orosz fegyveres erők sugár-, vegyi- és biológiai védelmi csapatainak parancsnoka keddi sajtótájékoztatóján.
2024. november 05., 20:092024. november 05., 20:09
Az ukrán dokumentumokra hivatkozó tábornok szerint a műveletben 27 harckocsit, 50 páncélozott járművet, 30 tüzérségi löveget és öt amerikai HIMARS sorozatvetőt vetettek volna be.
Kirillov pénteken azt is mondta Ukrajna Állami Vészhelyzeti Szolgálatának jelentésére hivatkozva, hogy Kijevben kiszámolták: egy Kurcsatovban történő nukleáris baleset után a nukleáris szennyeződés kizárólag Oroszország területét érintené. Arra figyelmeztetett, hogy a kiemelt fontosságú orosz infrastrukturális létesítmények támadása – beleértve a kurszki erőművet is – a csernobilihez vagy a fukusimaihoz fogható forgatókönyvhöz vezethet.
Egy ilyen akció a tárca szerint a nukleáris terrorcselekmények elleni küzdelemről szóló ENSZ-egyezmény megsértésének tekintendő, és azonnali kemény katonai válaszlépéseket von maga után.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök október végén azt hangoztatta, hogy az ukrán hadsereg nem tervezte a kurszki erőmű elfoglalását, de ha akarta volna, bevehette volna.
A Kirillov által bemutatott dokumentumok értelmében az ukrán fegyveres erők október 11-én Rövidzárlat kódnéven műveletet terveztek indítani a zaporizzsjai atomerőmű elfoglalására. A tábornok hangot adott álláspontjának, hogy Ukrajna jelenleg nem képes nukleáris fegyver, csak „piszkos bomba” előállítására.
Moszkva szerint a kurszki régióba augusztus 6-án betört ukrán erők több mint 29 800 embert, 184 páncélost, 107 gyalogsági harcjárművet, 107 személyszállító járművet, 1082 páncélozott harcjárművet, 809 gépkocsit, 259 tüzérségi löveget és 40 sorozatvetőt veszítettek, köztük 11 amerikai gyártmányú HIMARS és hat MRLS-típusút.
Az orosz hadsereg fel fogja szabadítani a kurszki régió ukrán megszállás alá került területeit – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök, amikor hétfőn a moszkvai Vörös téren az ifjúsági szervezetek képviselőivel találkozott.
Sok helyszín szerepel a lehetőségek között Vlagyimir Putyin orosz és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök tervezett találkozójának megtartására – jelentette ki Karoline Leavitt, a Fehér Ház sajtótitkára kedden az elnöki hivatal napi sajtótájékoztatóján.
Katonai tiszteletadás mellett, Sulyok Tamás köztársasági elnök jelenlétében felvonták Magyarország nemzeti lobogóját az augusztus 20-i állami ünnepen, szerda reggel a Parlament előtti Kossuth Lajos téren.
Izrael az összes, Gázában fogva tartott 50 túsz szabadon bocsátását követeli – jelentette be egy izraeli tisztségviselő, ami kétségessé teszi, hogy Izrael elfogadja-e a Hamász által hétfőn elfogadott, 60 napos tűzszünetre vonatkozó új javaslatot.
Donald Trump szerint Ukrajna számára a Krím visszaszerzése és a NATO-tagság lehetetlen, de biztonsági garanciákra számíthat – az amerikai elnök erről kedden beszélt az ukrán elnökkel és európai vezetőkkel tartott csúcstalálkozóját értékelve.
Magyarország üdvözli a Trump-Putyin tárgyaláson megtett lépéseket és támogatja a további tárgyalási folyamatot, ugyanakkor egy Európa-Oroszország csúcstalálkozót is szorgalmaz.
Moszkva nem utasít el egyetlen tárgyalási formátumot sem az ukrajnaikonfliktus megoldására, beleértve a kétoldalú és háromoldalú formátumokat is – jelentette ki Szergej Lavrov külügyminiszter kedden.
Akár Magyarország is helyszínül szolgálhat a Vlagyimir Putyin orosz és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök közötti közvetlen béketárgyalásoknak.
A Hamász palesztin iszlamista terrorszervezet elfogadta a regionális közvetítők legújabb javaslatát a gázai tűzszünetről és a túszok szabadon bocsátásáról Izraellel, közölte a BBC-vel a palesztin fegyveres csoport egyik forrása.
Elérhetővé vált egy békemegállapodás az ukrajnai háború lezárására – közölte hétfőn Donald Trump amerikai elnök európai vezetőkkel és a NATO főtitkárával tartott megbeszélésének sajtónyilvános részén.
Oroszországot csak erővel lehet békére kényszeríteni, és Donald Trumpnak megvan ehhez az ereje – hangoztatta Volodimir Zelenszkij ukrán elnök az X-en, miután a hétfői nap folyamán Washingtonban találkozott Keith Kellog tábornokkal.
szóljon hozzá!