A kolozsvári törvényszék közzétette a többnyelvű helységnévtáblák kihelyezési kötelezettségére vonatkozó ítéletének indoklását, így a helyi polgármesteri hivatalnak 15 napja maradt arra, hogy eldöntse, benyújtja-e az óvást az alapfokú döntés ellen.
Nyilvánosságra hozta a szerdai londoni merénylet elkövetőjének kilétét csütörtök délután a Scotland Yard. Khalid Masood többször állt bíróság előtt, de terrorizmus vádjával soha nem vonták felelősségre.
Deák Bill Gyula és Földes László „Hobo” újra közösen koncertezik a 8. Kolozsvári Magyar Napokon. A Transylvanicum jelszóval augusztus 13–20. között megrendezendő eseménysorozat a kincses város Sétaterét is „belakja” – derült ki csütörtökön.
Négynapos gyalogos zarándoklat indul Gyomaendrődről Nagyváradra Szent László király tiszteletére májusban – hangzott el a programot beharangozó sajtótájékoztatón csütörtökön, Budapesten.
Soós Sándort, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) Kolozs megyei elnökét is megbírságolta a csendőrség a március 15-ei kolozsvári Erdély-zászlós incidens kapcsán. Az alakulat megóvja a jegyzőkönyvet, ugyanakkor az ügy tisztázására szólította az RMDSZ-t.
Lemondatta tisztségéből Balogh Oszkárt, a kárpátaljai Csap alpolgármesterét az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU), miután bebizonyosodott, hogy magyar állampolgársága is van – adták hírül csütörtökön kárpátaljai hírportálok.
Folytatódik a romániai magyarság identitásának megőrzését és az oktatásfejlesztést segítő programok megvalósítása – állapodott meg egymással Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke és Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke Budapesten.
Járókelők közé hajtott egy autós az észak-belgiumi Antwerpen egyik belvárosi sétálóutcájában, de sikeresen megállították, senki sem sérült meg – közölte a La Libre Belgique című belga napilap csütörtökön.
A magyar kormány és a magyar parlamenti képviselők kötelessége, hogy megvédjenek minden magyar vállalkozást egy nagy multinacionális vállalkozástól, amely a hatalmát fitogtatja – jelentette ki Lázár János az Igazi Csíki Sör-ügyében.
Nem feltétlenül örülnek a helyi kereskedők annak, hogy újabb plázával gyarapodik Marosvásárhely, illetve újabb épületszárnnyal bővül a Maros Mall.
Jogerősen a feddhetetlenségi ügynökség (ANI) javára ítélt a román legfelsőbb bíróság csütörtökön abban perben, amelyet Petre Roman volt miniszterelnök indított az ANI ellen, amiért 2015 februárjában a politikust megfosztották képviselői mandátumától.
Kifizetődő lehet a turisztikai célpontok régión belüli népszerűsítése, egyre többen szerveznek elérhető távolságban szabadidős programokat, kirándulást vagy éppen wellnesshétvégét.
Több mint kilencezer nézőt vonzott a megnyitása óta eltelt két hónap alatt a sepsiszentgyörgyi Művészmozi by Cityplex.
Nagy-Britanniában született a szerdai londoni merénylet elkövetője, aki ellen néhány éve a brit elhárítás (MI5) vizsgálatot folytatott a szélsőséges nézeteivel kapcsolatban felmerült aggályok miatt – mondta csütörtökön Theresa May brit miniszterelnök.
Agyonlőttek egy volt orosz parlamenti képviselőt csütörtökön Kijevben egy fegyveres összetűzésben – közölte Andrij Kriscsenko, az ukrán főváros rendőrfőnöke. Kijev szerint Oroszország áll a gyilkosság mögött.
Az erdélyi magyar teátrumok gazdag programokkal, előadásokkal, kiállításokkal, koncertekkel, irodalmi és improvizációs esttel ünneplik meg a március 27-ei színházi világnapot. Váta Lóránd színművész szerint nemcsak a világnap, hanem minden nap a színházé.
Jócskán kifutottak a marosvásárhelyi pályaudvar korszerűsítésének eredeti, tavaly augusztusi határidejéből, úgy tűnik azonban, már csak napok kérdése, hogy az utasok használatba vehessék a megújult létesítményt.
Sokan csak akkor tudják meg, hogy külföldi munkáltatóik nem fizették utánuk a különböző hozzájárulásokat, amikor készülnek a nyugdíjba vonulásra.