A kolozsvári törvényszék közzétette a többnyelvű helységnévtáblák kihelyezési kötelezettségére vonatkozó ítéletének indoklását, így a helyi polgármesteri hivatalnak 15 napja maradt arra, hogy eldöntse, benyújtja-e az óvást az alapfokú döntés ellen.
2017. március 23., 18:212017. március 23., 18:21
2017. március 23., 19:202017. március 23., 19:20
A Musai–Muszáj és a Minority Rights Egyesület csütörtökön közleményben hívta fel a figyelmet arra, hogy Emil Boc polgármester félrevezette a választóit akkor, amikor korábban azzal érvelt, törvény írja elő, hogy a városháza minden esetben óvást nyújtson be. A civilek szerint az érvényben levő törvények nem írnak elő semmiféle fellebbezési kötelezettséget.
„A polgármester abbéli döntése, hogy megfellebbezi-e a döntést, egyértelművé fogja tenni Emil Boc polgármester úr elkötelezettségét a polgárok jogainak tiszteletben tartása, valamint az európai értékek mellett” – mutat rá a közlemény. A civilek továbbá felkérték Kolozsvár polgármesterét, hogy tegyen eleget abbéli, 2017. március 15-én írásban tett ígéretének, mely szerint az indoklás kiközlése után találkozni fog a Musai–Muszáj képviselőivel – olvasható továbbá a közleményben. Amint arról beszámoltunk, Emil Boc polgármester korábban azt nyilatkozta, akkor dönti el, hogy benyújtja-e a fellebbezést, amikor kézhez kapja az ítélet indoklását.
A konklávé május 8-án Robert Francis Prevost amerikai bíborost választotta meg a katolikus egyház vezetőjének, aki XIV. Leó pápa néven kezdi meg szolgálatát. A pápaválasztásról Oláh Zoltán nagyprépost, kanonok beszélt a Krónikának.
Országos premierként jóváhagyta a környezetvédelmi minisztérium 2000 hektárnyi erdőterület parkerdővé alakítását Brassó környékén.
A 33,6 köbméter illegálisan szállított faáru mellett egy Suceava megyében bejegyzett utánfutós tehergépkocsit is lefoglalták a Bihar megyei rendőr-főkapitányság egyenruhásai egy ellenőrzés során Nagyürödgdön.
Előbb 24 órára, majd bírósági döntés alapján 30 napra őrizetbe vettek két szatmárnémeti férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy kiskorúaknak árult drogot.
Két ember meghalt, ketten pedig súlyosan megsérültek egy pénteki balesetben a Kolozs megyei Nádasszentmihályon.
Természetbarátokat és környezetvédelem iránt érdeklődőket várnak szombaton a kolozsvári Keleti parkba, ahol egy különleges vezetett túra keretében szakértők mutatják be a terület értékeit, biodiverzitását.
A kolozsvári Műszaki Egyetem (UTCN) automatizálási és számítástechnika kara két eseménnyel várja szombaton a középiskolás diákokat és szüleiket: matematika felvételi szimulálásával, valamint nyílt nappal.
Országos tüntetéssorozatot szervez május 9-én, este a Declic szervezet a szélsőségesek hatalomátvétele ellen. Erdélyben Kolozsváron, Nagyváradon, Aradon, Temesváron és Brassóban várják a résztvevőket.
Közös felhívást tettek közzé az államelnök-választás tárgyában a romániai magyar egyházak főpásztorai. Az egyházfők arra kérik a romániai magyar választópolgárokat, azt a jelöltet támogassák, aki alkalmas a szélsőséges politikai erők ellensúlyozására.
Május 12. és 15. között forgalomkorlátozásra kell számítani a Temes megyei Marzsinán a vasúti átkelő felújítási munkálatai miatt. A regionális vasúti igazgatóság ideiglenes átkelőhelyet alakít ki a gépjárművek számára.