Deák Bill Gyula és Földes László „Hobo” – hivatalosan 1985 óta először – újra közösen koncertezik a 8. Kolozsvári Magyar Napokon. A Transylvanicum jelszóval augusztus 13–20. között megrendezendő nagyszabású eseménysorozat zárónapján a Budapesti Operettszínház Kálmán Imre Csárdáskirálynő című népszerű operettjét adja elő – jelentették be a szervezők és Hobo csütörtöki sajtótájékoztatójukon.
2017. március 23., 17:512017. március 23., 17:51
Az immár nyolcadik kiadásához érkező KMN első beharangozó sajtótájékoztatójának meglepetésvendége ugyanis maga Földes László „Hobo” volt, aki elmondta: az utóbbi években ugyan előfordult, hogy egymás koncertjén felléptek vendégelőadóként Deák Bill Gyulával, ezúttal azonban Bill és Hobo újra együtt címen lépnek fel augusztus 18-án, pénteken a kincses város főterén.
A várható műsort firtató újságírói kérdésre leszögezte: azt a közönségnek nem is kell előre tudnia. Hobo mesélt jelenlegi munkáiról is, így elárulta, hogy lefordított 16 Bob Dylan-dalt, most pedig azt várja, hogy megkapja az engedélyt a szerzői jog tulajdonosától. Deák Bill Gyuláról is mesélt, akinek különleges humorát méltatta. Elmesélte: egy ízben Deák Bill azt mondta neki, hogy „úgy nézel ki, mint egy fáradt ponty”. Évtizedekkel később, amikor Hobo telefonon megkérdezte tőle, hogy mitől fáradt a ponty, Deák Bill kapásból rávágta: „a tudattól, hogy bármikor kifoghatják”.
Gergely Balázs, a rendezvénysorozat főszervezője, a Kincses Kolozsvár Egyesület elnöke ugyanakkor bejelentette: idén új helyszínnel bővül a fesztivál, a korábban a Farkas utcában megtartott könnyűzenei koncertek ugyanis a Sétatérre költöznek, ahol a színpad mellett sörteraszok is lesznek. A Sétatér egy részét pedig bekerítik a gyerekek számára, hogy biztonságban tudjanak játszani, amíg a szülők részt vesznek a KMN rendezvényein. Mint indokolta: a bővítésre szükség volt, mert tavaly óriási volt a zsúfoltság a Farkas utcában és a Főtéren, ez pedig lassan kezdte „szétfeszíteni” a rendezvény kereteit.
Gergely Balázs kifejtette: a rendezvénysorozatot a Transylvanicum „virtuális védjeggyel” szervezik meg idén, ugyanis hisznek abban, hogy a fesztivál egy csepp Erdélyben, amelyben minden benne van, amit Erdély jelent. Hangsúlyozta: nem kívánják kisajátítani a Transilvanicum védjegyet, azt más rendezvények is használhatják, inkább csak elöl járnak a jó példával. A főszervező ugyanakkor elmondta: az eddig megszokott helyszínek megmaradnak, kisebb változtatások lesznek csak. A Farkas utcai színpad például a folk-, operett- és nótaelőadások helyszíne lesz ezentúl. A borutcát a Fogoly (Potaissa) utcába költöztetik, ahol a Hagyományok Háza bevonásával hagyományőrző programokra kerül sor, itt áll majd a Folkszínpad is.
A gyalui Várkert Fesztivállal melegítenek a KMN szervezői
A Kincses Kolozsvár Egyesület idén május 27–28-án rendezi meg a gyalui kastély mellett a Várkert Fesztivált – jelentette be Gergely Balázs. Mint részletezte, másfél évvel ezelőtt a fesztivál próbakiadását tartották, annak októberi időpontját a feketetói vásárhoz igazították. A helyszín kiválónak bizonyult, az időpontválasztás azonban nem. Az idei Várkert Fesztivált a ballagások hétvégéjén tartják, és a családok mellett számítanak a ballagókra is, akik a gyalui kastélykertben „ereszthetik ki a gőzt” – fogalmazott Gergely Balázs. Hozzátette: arra is lehetőséget biztosítanak, hogy a fesztiválozók megismerkedjenek a kastély melletti régészeti ásatások világával. Bár a fesztivál hivatalosan vasárnap kezdődik, pénteken és szombaton ezúttal is nyílnak tárlatok, amelyek a rendezvénysorozat részét képezik. Vasárnap a Kolozsvári Magyar Napok „kiköltözik” Magyarfenesre Bartha Ernő Arkhai-szoborparkjába, ahol az Európa Kiadó koncertezik.
A könnyűzenei koncertek nagy részére egyébként a Sétatéren kerül sor. A program itt 15-én, kedden kezdődik, amikor fellép a Kolompos, a Pál utcai Fiúk, Kowalsky meg a Vega. Szerdán az Anna and the Barbies, csütörtökön a Matiné, pénteken Katáng zenekar valamint a Magashegyi Underground és a Loose Neckties Society közös koncertjére kerül sor. Szombaton fellép az 50 éves Oldboys zenekar, vasárnap pedig az Ocho Macho zárja a sétatéri programot.
A főtéri koncertek ugyanakkor szerdán kezdődnek, a hagyományoknak megfelelően idén is a Szent István Napi Néptánctalálkozó zárógálájával, ami után fellép a Ghymes együttes. Másnap este Szikora Robi és az R-Go koncertje zárja az estét, majd pénteken kerül sor Deák Bill Gyula és Hobo közös koncertjére. Szombaton Charlie, azaz Horváth Károly zenél a Főtéren. Vasárnap pedig a Csárdáskirálynő zárja a rendezvénysorozatot.
Szabó Lilla, a rendezvény programigazgatója elmondta: miközben a Sétatérre oda illő rendezvényeket szerveznek, továbbra is a Farkas utca marad a fesztiválutca, a partnerszervezetektől május 10-ig várják a programfelajánlásokat. A különböző eseményeket egyébként folyamatosan töltik fel a KMN honlapjára, amint azok biztossá válnak. A végleges program július végére alakul ki. Szabó Lilla ugyanakkor elmondta: igyekeznek minél több programot elérhetővé tenni a román ajkú érdeklődők számára is, sőt angol nyelvű idegenvezetéssel is készülnek a külföldi turisták számára.
A konklávé május 8-án Robert Francis Prevost amerikai bíborost választotta meg a katolikus egyház vezetőjének, aki XIV. Leó pápa néven kezdi meg szolgálatát. A pápaválasztásról Oláh Zoltán nagyprépost, kanonok beszélt a Krónikának.
Országos premierként jóváhagyta a környezetvédelmi minisztérium 2000 hektárnyi erdőterület parkerdővé alakítását Brassó környékén.
A 33,6 köbméter illegálisan szállított faáru mellett egy Suceava megyében bejegyzett utánfutós tehergépkocsit is lefoglalták a Bihar megyei rendőr-főkapitányság egyenruhásai egy ellenőrzés során Nagyürödgdön.
Előbb 24 órára, majd bírósági döntés alapján 30 napra őrizetbe vettek két szatmárnémeti férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy kiskorúaknak árult drogot.
Két ember meghalt, ketten pedig súlyosan megsérültek egy pénteki balesetben a Kolozs megyei Nádasszentmihályon.
Természetbarátokat és környezetvédelem iránt érdeklődőket várnak szombaton a kolozsvári Keleti parkba, ahol egy különleges vezetett túra keretében szakértők mutatják be a terület értékeit, biodiverzitását.
A kolozsvári Műszaki Egyetem (UTCN) automatizálási és számítástechnika kara két eseménnyel várja szombaton a középiskolás diákokat és szüleiket: matematika felvételi szimulálásával, valamint nyílt nappal.
Országos tüntetéssorozatot szervez május 9-én, este a Declic szervezet a szélsőségesek hatalomátvétele ellen. Erdélyben Kolozsváron, Nagyváradon, Aradon, Temesváron és Brassóban várják a résztvevőket.
Közös felhívást tettek közzé az államelnök-választás tárgyában a romániai magyar egyházak főpásztorai. Az egyházfők arra kérik a romániai magyar választópolgárokat, azt a jelöltet támogassák, aki alkalmas a szélsőséges politikai erők ellensúlyozására.
Május 12. és 15. között forgalomkorlátozásra kell számítani a Temes megyei Marzsinán a vasúti átkelő felújítási munkálatai miatt. A regionális vasúti igazgatóság ideiglenes átkelőhelyet alakít ki a gépjárművek számára.