Közel hárommillió eurós kártérítésre kötelezték Romániát kommunista államosítás miatt

Közel hárommillió eurós kártérítésre kötelezték Romániát kommunista államosítás miatt

Több mint 2,7 millió eurónyi kártérítést kell fizetnie Romániának az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) döntése nyomán egy perben, amelyet Ana Ionescu és mások indítottak a román állam ellen.

2019. február 19., kedd

FRISSÍTVE – „Politikai felügyelet alá vont igazságszolgáltatás” – Módosult az ügyészségi vezetők kiválasztásának szabálya

Sürgősségi rendelettel módosította a bukaresti kormány kedden az új igazságügyi törvénycsomag azon rendelkezéseit, amelyek az ügyészségi vezetők – köztük a legfőbb ügyész és a korrupcióellenes főügyész – kiválasztására vonatkoznak.

FRISSÍTVE – „Politikai felügyelet alá vont igazságszolgáltatás” – Módosult az ügyészségi vezetők kiválasztásának szabálya
2019. január 22., kedd

Az Európai Bizottság és Johannis is bírálja a bukaresti kormány perújítási rendeletének tervét

Az Európai Bizottság (EB) és Klaus Johannis államfő is bírálta kedden a román kormányt, amiért sürgősségi rendelettel akar jogalapot teremteni a legfelsőbb bíróság öttagú tanácsai által az utóbbi öt évben lezárt perek újratárgyalására.

Az Európai Bizottság és Johannis is bírálja a bukaresti kormány perújítási rendeletének tervét
2019. január 03., csütörtök

Igazságszolgáltatás sorsolással: kijelölte a legfelsőbb bíróság az öttagú bírói testületeket

Sorshúzással jelölte ki az legfelsőbb bíróság csütörtökön a 2019-es évre érvényes öttagú bírói testületeit.

Igazságszolgáltatás sorsolással: kijelölte a legfelsőbb bíróság az öttagú bírói testületeket
2018. december 17., hétfő

A bírák fóruma szerint Liviu Dragnea kijelentései fenyegetést jelentenek az igazságszolgáltatás függetlenségére

A Romániai Bírók Fóruma (FJR) azt kéri a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanácstól (CSM), hogy védje meg az igazságszolgáltatási rendszert Liviu Dragnea, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnökének kijelentéseivel szemben.

A bírák fóruma szerint Liviu Dragnea kijelentései fenyegetést jelentenek az igazságszolgáltatás függetlenségére
2018. november 24., szombat

Unitáriusok: a többi erdélyi magyar felekezet számára is megalázó üzenet a Mikó-per ítélete

Jogtipró újraállamosításnak, a többi erdélyi magyar felekezet számára is megalázó üzenetnek tartja a Magyar Unitárius Egyház (MUE), hogy a legfelsőbb bíróság elutasította a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium épületének visszaszolgáltatását.

Unitáriusok: a többi erdélyi magyar felekezet számára is megalázó üzenet a Mikó-per ítélete
2018. november 22., csütörtök

Elutasította a reformátusok keresetét a bukaresti legfelsőbb bíróság a Székely Mikó-perben

A bukaresti legfelsőbb bíróság megalapozatlannak nyilvánította és elutasította az Erdélyi Református Egyházkerületnek a sepsiszentgyörgyi Református Székely Mikó Kollégium újraállamosítása ellen benyújtott fellebbezését.

Elutasította a reformátusok keresetét a bukaresti legfelsőbb bíróság a Székely Mikó-perben
2018. november 20., kedd

„Huncut” visszaállamosítás – veszélyes precedenst teremthet az ozsdolai közbirtokosság ellen indított eljárás

Szemet vetett a bukaresti pénzügyminisztérium az ozsdolai közbirtokosság 2900 hektár erdejére, amelyet 16 éve visszaszolgáltattak a háromszékieknek. Az ügy sokak szerint rendkívül veszélyes precedenst teremthet a visszaállamosításra.

„Huncut” visszaállamosítás – veszélyes precedenst teremthet az ozsdolai közbirtokosság ellen indított eljárás
2018. október 25., csütörtök

Mikó-ügy: november 8-ra halasztotta az ítélethirdetést a legfelsőbb bíróság

November 8-ra halasztotta az ítélethirdetést a legfelsőbb bíróság a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium épületeinek a visszaszolgáltatási perében – tájékoztatta csütörtökön az MTI-t a bíróság szóvivője.

Mikó-ügy: november 8-ra halasztotta az ítélethirdetést a legfelsőbb bíróság
2018. október 23., kedd

Elutasították a gyulafehérvári római katolikus gimnázium épületének visszaszolgáltatását

A Gyulafehérvári Táblabíróság első fokon elutasította a gyulafehérvári egykori Gróf Majláth Gusztáv Károly Gimnázium épületének visszaszolgáltatását a római katolikus egyháznak – tájékoztatta az MTI-t a táblabíróság szóvivője kedden.

Elutasították a gyulafehérvári római katolikus gimnázium épületének visszaszolgáltatását
2018. október 22., hétfő

„Már az emlékekről sem szabad beszélni” – csütörtökön várható jogerős ítélet a Székely Mikó Kollégium restitúciós perében

Jogerős ítélet születhet csütörtökön a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium restitúciós perében. A vita alapját képező eredeti dokumentumokat, bizonyítékokat Kató Béla püspök, Ballai Zoltán gazdasági tanácsos és Veress Emőd ügyvéd ismertette hétfőn Kolozsváron.

„Már az emlékekről sem szabad beszélni” – csütörtökön várható jogerős ítélet a Székely Mikó Kollégium restitúciós perében
2018. október 18., csütörtök

Befolyással való üzérkedés vádjával 6 év letöltendő börtönre ítélték Sorin Blejnart, az ANAF volt elnökét

Hat év letöltendő börtönbüntetésre ítélte csütörtökön a bukaresti törvényszék Sorin Blejnart, az adóhatóság (ANAF) volt vezetőjét befolyással való üzérkedés miatt. Az ítélet nem jogerős, megfellebbezhető.

Befolyással való üzérkedés vádjával 6 év letöltendő börtönre ítélték Sorin Blejnart, az ANAF volt elnökét
2018. október 17., szerda

Ha semmi nem változik, még hosszú évekig elhúzódik a restitúció

Havi 308 rendezett iratcsomóval számolva az Országos Vagyon-visszaszolgáltatási Hatóságnak (ANRP) további 9,5 évre lesz szüksége ahhoz, hogy dönteni tudjon a mostanáig regisztrált 63 107 igénylés ügyében – hívja fel a figyelmet a Magántulajdonért Egyesület közleménye.

Ha semmi nem változik, még hosszú évekig elhúzódik a restitúció
2018. október 12., péntek

A jog és nyilvánosság eszközeivel próbálják kiszabadítani Beke Istvánt és Szőcs Zoltánt

Magyarország kolozsvári főkonzulátusán tartott sajtótájékoztatón jelentette be Lomnici Zoltán korábbi legfelsőbb bírósági elnök és Bajkai István fideszes országgyűlési képviselő, hogy a jog és a nyilvánosság eszközeivel próbálnak tenni Beke István és Szőcs Zoltán szabadon bocsátásáért.<

A jog és nyilvánosság eszközeivel próbálják kiszabadítani Beke Istvánt és Szőcs Zoltánt
2018. október 11., csütörtök

Mikó-ügy: imával az igazságért – Kató Béla püspök szerint kevés a remény a legfelsőbb bíróság pénteki tárgyalása előtt

Pénteken tárgyalja a legfelsőbb bíróság a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium épületének visszaszolgáltatására vonatkozó kérést. Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke szerint „csak az Úristenben bízhatunk”.

Mikó-ügy: imával az igazságért – Kató Béla püspök szerint kevés a remény a legfelsőbb bíróság pénteki tárgyalása előtt
2018. október 09., kedd

Nyilvánosságra hozta a SRI-vel kötött megállapodást az Igazságügyi Felügyelet

Nyilvánosságra hozta kedden az Igazságügyi Felügyelet (IJ) a Román Hírszerző Szolgálattal (SRI) 2016-ban kötött együttműködési megállapodást.

Nyilvánosságra hozta a SRI-vel kötött megállapodást az Igazságügyi Felügyelet
2018. október 08., hétfő

Negatívan véleményezte a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács Adina Florea kinevezését a DNA főügyészi tisztségére

A Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) ügyészi részlege negatívan véleményezte Tudorel Toader javaslatát, amelyben az igazságügyi miniszter Adina Floreát nevesítette az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) főügyészi tisztségére.

Negatívan véleményezte a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács Adina Florea kinevezését a DNA főügyészi tisztségére
2018. október 08., hétfő

Elutasították a Szacsvay Imre-iskola épületének visszaszolgáltatását

Jogerős ítéletben elutasította a Bihar megyei törvényszék a nagyvárad-olaszi római katolikus plébánia keresetét, amelyben visszaigényelte a római katolikus egyház által épített ingatlant, amelyben ma a Szacsvay Imre Általános Iskola működik.

Elutasították a Szacsvay Imre-iskola épületének visszaszolgáltatását