Ismét rátették a kezüket: újabb visszaszolgáltatott Bánffy-vagyonokat perelt vissza a román állam

Dănuț Emil Hălălai •  Fotó: Facebook/Hălălai Dănuț-Emil

Dănuț Emil Hălălai

Fotó: Facebook/Hălălai Dănuț-Emil

Újabb, korábban már visszaszolgáltatott Bánffy-vagyonokat perelt vissza a román állam olyan perekben, amelyeket a kormány Fehér megyei területi képviselője, Dănuț Emil Hălălai prefektus indított, arra hivatkozva, hogy egykori tulajdonosukat, Bánffy Dániel volt mezőgazdasági minisztert 1952-ben vagyonelkobzásra ítélte egy román népbíróság emberiesség elleni bűncselekményekre való uszítás vádjával – írja az MTI.

Krónika

2019. március 05., 12:102019. március 05., 12:10

2019. március 05., 16:122019. március 05., 16:12

A perek helyzetéről az Agerpres hírügynökség adott hírt kedden a Fehér megyei prefektusi hivataltól szerzett információkra hivatkozva. Mint közölte: a prefektusi hivatal keresete nyomán négy birtoklevelet jogerősen megsemmisítettek a bíróságok, három esetében első fokon megnyerték a pert, de az örökösöknek még van fellebbezési lehetőségük.

Frissítés

Európai jogorvoslatban bíznak a Bánffy-örökösök

A Bánffy-örökösök abban bíznak, hogy az Emberi Jogok Európai Bírósága rendezi a román állammal fennálló vagyonvitájukat. Erről Bánffy Farkas, Bánffy Dániel egyik örököse nyilatkozott az MTI-nek azt követően, hogy a Maros megyei erdőik után több Fehér megyei birtokukat is visszaperelte a román állam. „Jelenleg a strasbourgi bíróságon vagyunk a Maros megyei tízezer hektár erdő ügyében, és a nemzetközi eredmények alapján felújítjuk a Fehér megyei pereket is” – fogalmazott kedden Bánffy Farkas. 

Hozzátette: a Fehér megyei perek egyértelműen bukaresti nyomásra indultak. Ezeket ugyanazokra az okokra hivatkozva újították fel, mint a Maros megyeit. „A perújítási beadványokban még a vesszőhibák is ugyanott vannak, tehát egyértelmű, hogy központosított támadás folyik ellenünk” – jelentette ki az örökös. Úgy vélte: Maros megyében politikai és gazdasági kérdés is volt, hogy a román állam nem engedte meg a közel tízezer hektáros erdő visszaszolgáltatását. És miután ott a román állam sikerrel járt a restitúció megakadályozásában, „bután nézne ki”, ha a visszaszerzett más, apróbb birtokok megmaradnának a Bánffy család tulajdonában – értelmezte a helyzetet Bánffy Farkas. „A családunk hozzá van szokva az ilyen támadásokhoz. Mi nem években, hanem évszázadokban gondolkozunk. A vagyon hol van, hol nincs, de előbb utóbb újra lesz” – tette hozzá.

Amint az Agerpres részletezte: a gyulafehérvári táblabíróság jogerősen megsemmisítette egy a Nagyenyed melletti Háporton faluban visszaszolgáltatott 45 hektár legelő és 23,75 hektár erdő 2009-ben kiállított birtoklevelét. A Fehér Megyei Törvényszék jogerősen megsemmisített egy Háporton határában fekvő 9 hektáros szántó, és egy Magyarlapád határában fekvő 40 hektáros szántóföld visszaszolgáltatása nyomán 2007-ben, illetve 2010-ben kiállított birtoklevelet.

A beszámoló szerint a nagyenyedi bíróság első fokon elfogadta a prefektus keresetét három magyarlapádi erdőparcella visszaszolgáltatásának az érvénytelenítésére. Ezek együttes területe 35 hektár.

Ezek a bírósági határozatok azonban még nem váltak jogerősekké.

•  Fotó: Kristó Róbert Galéria

Fotó: Kristó Róbert

A Bánffy Dániel báró leszármazottjai által visszaigényelt vagyon tényleges visszaszolgáltatása ellen korábban a Maros megyei prefektus indított pert a volt román kommunista politikai rendőrség, a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS) által kibocsátott dokumentumra hivatkozva. A dokumentum szerint Bánffy Dániel vagyonát nem a kommunista rezsim államosította jogtalanul, hanem egy bírói döntés eredménye a vagyonelkobzás.

A CNSAS dokumentuma a bukaresti törvényszék 1952. december 3-án hozott ítéletét tartalmazza, amely szerint Bánffy Dánielt 8 év kényszermunkára és 10 év polgári jogvesztésre, valamint teljes vagyonelkobzásra ítélik 1940 és 1944 között elkövetett emberiesség elleni bűncselekmények miatt. A Maros megyei prefektus által indított perben 2018 júliusában Giurgiuban kimondott ítélet visszajuttatta a román állam tulajdonába azt a több mint 9300 hektárnyi erdőt az erdélyi Ratosnya, Gödemesterháza és Palotailva környékén, amelyeket 2007-ben jogerősen visszaszolgáltattak Bánffy Dániel örököseinek, azonban ténylegesen soha nem adtak át nekik.

Frissítés

A Bánffy-leszármazottak tavaly közleményben fejezték ki csalódottságukat amiatt, hogy nem kaphatják vissza a Maros megyében államosított erdőiket. Amint akkor rávilágítottak: Bánffy Dániel vagyonát 1947–1948-ban államosították, így az 1952-es ítélet kimondásakor már nem volt vagyon, amit elkobozhatott volna tőle a román állam. Azt is hozzátették, hogy a volt miniszter ellen 1952-ben a kommunista koncepciós perben született elmarasztaló ítélet egy olyan ügyben, amiben 1946-ban a kommunista befolyástól még független kolozsvári táblabíróság már jogerősen felmentő ítéletet mondott. Az örökösök szerint a perújítási kérelem bírósági befogadása is törvénytelen volt, hiszen erre a törvény csak akkor ad lehetőséget, ha olyan bizonyítékok kerülnek elő, amelyek a visszaszolgáltatás kinyilvánításakor nem voltak ismertek. Szerintük a Bánffy Dániel elleni 1952-es ítélet a visszaszolgáltatás kinyilvánításakor is ismert volt.

Báró Bánffy Dániel (1893-1955) erdélyi földbirtokos 1940-ben lett képviselő a magyar országgyűlésben, az Erdélyi Párt színeiben. 1940. december 30. és 1944. március 22. között földművelésügyi miniszter volt a Teleki-, a Bárdossy-, és végül a Kállay-kormányokban. A német biztonsági szervek 1944. októberében elfogták, mert bekapcsolódott a „kiugrási kísérlet” előkészületeibe, a fogságból decemberben sikerült megszöknie. A kommunisták 1951-ben kitelepítették rózsadombi házából, 1952-ben pedig a bukaresti népbíróság távollétében vagyonelkobzásra és nyolcévi kényszermunkára ítélte.

3 hozzászólás Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 09., péntek

A szélsőségek térnyerése ellen tüntetnek péntek este Románia nagyvárosaiban

Országos tüntetéssorozatot szervez május 9-én, este a Declic szervezet a szélsőségesek hatalomátvétele ellen. Erdélyben Kolozsváron, Nagyváradon, Aradon, Temesváron és Brassóban várják a résztvevőket.

A szélsőségek térnyerése ellen tüntetnek péntek este Románia nagyvárosaiban
2025. május 09., péntek

Romániai magyar egyházfők: teljes létszámban vegyünk részt az államelnök-választáson

Közös felhívást tettek közzé az államelnök-választás tárgyában a romániai magyar egyházak főpásztorai. Az egyházfők arra kérik a romániai magyar választópolgárokat, azt a jelöltet támogassák, aki alkalmas a szélsőséges politikai erők ellensúlyozására.

Romániai magyar egyházfők: teljes létszámban vegyünk részt az államelnök-választáson
2025. május 08., csütörtök

Sokkoló kisfilm világít rá újra a George Simion vezette AUR magyarellenességére

A Mikó Imre Jogvédő Szolgálat újból közzétette közösségi oldalán az AUR megalakulásáról és a szélsőséges nacionalista politikai párt programjáról szóló, sokkoló dokumentumfilmjét.

Sokkoló kisfilm világít rá újra a George Simion vezette AUR magyarellenességére
2025. május 08., csütörtök

Vasúti munkálatok miatt dugók várhatók az egyik forgalmas dél-erdélyi útszakaszon

Május 12. és 15. között forgalomkorlátozásra kell számítani a Temes megyei Marzsinán a vasúti átkelő felújítási munkálatai miatt. A regionális vasúti igazgatóság ideiglenes átkelőhelyet alakít ki a gépjárművek számára.

Vasúti munkálatok miatt dugók várhatók az egyik forgalmas dél-erdélyi útszakaszon
2025. május 08., csütörtök

Vészhelyzet: két hétig biztosan nem látogatható a parajdi sóbánya

A parajdi vészhelyzeti bizottság (CLSU) 15 napra helyi szintű veszélyhelyzetet hirdetett a parajdi sóbányában történt vízszivárgások miatt. Ez idő alatt nem látogatható a népszerű idegenforgalmi pontnak számító parajdi sóbánya.

Vészhelyzet: két hétig biztosan nem látogatható a parajdi sóbánya
2025. május 08., csütörtök

Kutyafalka támadt egy férfira és kislányára Szászfenesen

Kutyák támadtak egy férfira és hatéves kislányára a Kolozs megyei Szászfenesen. Az 52 éves férfinak sikerült megmentenie kislányát, őt azonban több harapással és sérüléssel kórházba szállították.

Kutyafalka támadt egy férfira és kislányára Szászfenesen
2025. május 08., csütörtök

Három erdélyi magyar tudóst is külső tagjai közé választott a Magyar Tudományos Akadémia

Három erdélyi magyar tudóst is külső tagjai közé választott a Magyar Tudományos Akadémia – közölte a Kolozsvári Akadémiai Bizottság (KAB).

Három erdélyi magyar tudóst is külső tagjai közé választott a Magyar Tudományos Akadémia
2025. május 08., csütörtök

Kelemen Hunor a Krónikának: Simion magyargyűlöletből táplálkozik, Nicușor Dan sosem volt ellenséges a magyarokkal

Az emberek sok év alatt felhalmozódott mérge csapódott le a megismételt elnökválasztás első fordulójában – értékelte a múlt vasárnapi szavazás eredményét Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke a Krónikának adott interjúban.

Kelemen Hunor a Krónikának: Simion magyargyűlöletből táplálkozik, Nicușor Dan sosem volt ellenséges a magyarokkal
2025. május 08., csütörtök

Beindult az élet a nagyváradi repülőtér cargo-termináljában

A héten elindultak a rakományszállítási szolgáltatások a nagyváradi repülőtéren.

Beindult az élet a nagyváradi repülőtér cargo-termináljában
2025. május 08., csütörtök

Kutyagyilkosság miatt keres a rendőrség egy férfit

Egy feltehetően lelőtt kutya miatt indított bűnügyi nyomozást a Temes Megyei Rendőr-főkapitányság. Az állatot a Temesvárral határos Újmosnicán valószínűleg lelőtte az elkövető, majd a kutya tetemét a személygépkocsija csomagtartójába tette és elhajtott.

Kutyagyilkosság miatt keres a rendőrség egy férfit