7,9 százalékkal nőtt tavaly a légi utasforgalom 2017-hez viszonyítva – olvasható az Országos Statisztikai Intézet (INS) kimutatásában. A dokumentum szerint a romániai 16 repülőtéren (valamennyi nemzetközi) 21,815 millió utas fordult meg egy év alatt.
Az országos átlagot meghaladó ütemben nőttek a fizetések a Székelyföldön, de – a partiumi és észak-erdélyi bérekkel egyetemben – még mindig elmaradnak az országos és a közép-erdélyi átlagtól egyaránt.
Az Európai Unió tagállamai több mint 825 ezer, más uniós országból, vagy unión kívüli országokból érkező ember számra adtak állampolgárságot. Magyarország mintegy 2800 embernek, 35 százalékkal kevesebbet, mint egy évvel korábban.
Romániában a legrosszabbul továbbra is a vendéglátásban dolgozók keresnek, akik átlagosan havi 1657 lejt kapnak. Az IT-szektor átlagfizetése ennek több mint négyszerese.
Történelmi mélypontra esett tavaly Romániában a születések száma, első ízben maradt 200 ezer alatt.
Valamelyest javultak a népesedési mutatók Erdélyben a halálozások számának csökkenése miatt, a magyarlakta régiókban azonban gyorsult a népességfogyás – közölte lapunkkal az Erdélystat erdélyi statisztikai szolgálat, amely népmozgalmi adatokat összesített 2018 első tizenegy hónapjában.
Hatvanöt személy halt meg 2018-ban közlekedési balesetben Maros megyében; ez huszoneggyel, azaz 47 százalékkal több a 2017-ben jegyzettnél – közölte hétfőn a Maros megyei rendőr-főkapitányság.
Az uniós csatlakozás utáni időszakban Románia összterméke nominális lej értéken megduplázódott – mutat rá az Erdélystat statisztikai elemzése. Számítások szerint az egy főre jutó román GDP 6159-ről 9565 euróra emelkedett 2007–2017 között.
Tavaly GDP-arányosan 2,88 százalék volt a román államháztartási hiány, a 2017-essel megegyezően – közölte hétfőn a román pénzügyminisztérium.
Az állam intézményei szerint ma Romániában havi 2600 lejből meg tud élni egy átlagos négytagú városi család, és még 236 lejt meg is tudnak takarítani.
Novemberben 4658 lej volt a bruttó átlagkereset Romániában, 2,8%-kal több, mint októberben. A nettó átlagkereset 2792 lej volt, 72 lejjel (2,6%-kal) több, mint előző hónapban, illetve 13,3 százalékkal több, mint 2017 novemberében – derül ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) adataiból.
Ötéves mélypontra süllyedt tavaly az illegálisan Európába érkező bevándorlók száma, mintegy 150 ezer embert regisztráltak a tagállamok külső határain – írta pénteken közzétett jelentésében az EU part- és határvédelmi ügynöksége (Frontex).
A román gazdaság továbbra is jól teljesít, ezt egyértelműen bizonyítják a román és az európai statisztikai intézet (INS és Eurostat) adatai – jelentette ki a csütörtöki kormányülés elején Viorica Dăncilă miniszterelnök.
Bár az előző évekhez hasonlóan tavaly is némileg csökkent, de továbbra is óriási a különbség az Európai Unió leggazdagabb és legszegényebb országa, Luxemburg és Bulgária között - derült ki az Európai Unió statisztikai hivatala (Eurostat) által csütörtökön kiadott jelentésből.
Az idei első tíz hónapban a nyers adatok szerint 4 százalékkal nőtt a román ipari termelés a tavalyi év azonos időszakához képest – közölte szerdán a román országos statisztikai intézet.
Miközben európai uniós viszonylatban a lakosság alig 7 százaléka nem tudja megengedni magának, hogy saját autója legyen, addig Romániában ez az arány több mint négyszer magasabb, eléri a 29,8 százalékot – derül ki az EU statisztikai hivatala, az Eurostat legfrissebb adataiból.
A második negyedévben a nyers adatok szerint 4,1 százalékkal nőtt a román gazdaság a tavalyi év azonos időszakához mérten – közölte kedden az Országos Statisztikai Intézet (INS). A szezonális és naptárhatással kiigazított érték szerint a bővülés 4,2 százalék volt.
Nem számottevő mértékben, de csökkent az országos átlagbér májusban, amikor 2704 lejt, vagyis mintegy 580 eurót vittek haza a romániai dolgozók. A 700 eurónál többet keresők aránya még mindig alig 16 százalékos az országban.