Gyász. A mentőegységek már csak a helikopter utasainak holttesteit találták meg
Fotó: X/Videófelvétel
Huszonnégy órán belül a második rendkívüli ülését tartotta az iráni kabinet hétfőn, miután Ebrahim Raiszi államfő helikopter-balesetben életét vesztette.
2024. május 20., 12:482024. május 20., 12:48
Az ülést – akárcsak az első, a baleset hírére vasárnap este összehívott megbeszélést – Mohszen Mokber első alelnök vezette, aki az iráni törvények értelmében – az ország legfelsőbb vallási és politikai vezetője, Ali Hamenei ajatollah jóváhagyása után – Raiszit követi hivatalában.
Mindeközben Pírhoszein Kulivand, az iráni Vörös Félhold vezetője bejelentette, hogy a zuhanást senki sem élte túl, a holttesteket a környéken lévő Tabríz városába szállítják, a keresőalakulatokat pedig visszahívják.
Raiszi és a helikopter nyolc másik utasa – köztük Hoszein Amirabdollahián külügyminiszter – vasárnap délután vesztette életét, mert lezuhant az őket szállító helikopter Irán északnyugati részén.
– szögezte le a kabinet hétfőn.
Hétfő reggel a török hatóságok nyilvánosságra hozták azt a drónfelvételt, mely, vélhetően a szerencsétlenség helyszínén tűz látható. A koordináták szerint a felvétel mintegy 20 kilométerre az azeri-iráni határtól délre készült.
Az al-Dzsazíra pánarab hírtelevízió Kyle Bailey légiközlekedést elemző biztonsági szakértőre hivatkozva azt közölte,
A halálhír nyomán Pakisztánban Sehbaz Sarif miniszterelnök egynapos nemzeti gyászt rendelt el, a libanoni kormány pedig bejelentette, hogy háromnapos nemzeti gyászt tart.
Részvétét fejezte ki Mohammed asz-Szudáni iraki és Narendra Modi indiai miniszterelnök, továbbá Mohamed bin Zájid Ál Nahajan, az Egyesült Arab Emírségek, Bassár el-Aszad, Szíria, illetve Nicolás Maduro, Venezuela elnöke, továbbá Tamím bin Hamad Ál Száni katari emír, valamint
Az Európai Tanács elnöke, Charles Michel részvétét fejezte ki az áldozatok családja felé. A Gázai övezetet ellenőrző Hamász iszlamista terrorszervezet, a jemeni húszi lázadók, valamint a libanoni síita Hezbollah „együttérzését” fejezték ki az iráni nép felé és támogatásukról biztosították Teheránt.
Putyin: Oroszország igaz barátja volt az iráni elnök
Oroszország igaz barátja volt Ebrahim Raiszi iráni elnök – írta Vlagyimir Putyin orosz elnök az iráni vezetéshez intézett részvéttáviratában, amelyet hétfő délelőtt tettek közzé a Kreml honlapján.
Putyin a részvétnyilvánításában emlékeztetett rá, hogy több ízben találkozott hivatali partnerével, akinek örökre meg fogja „őrizni legfényesebb emlékét”. Raiszit kiváló politikusként jellemezte, aki egész életét a haza szolgálatának szentelte és joggal élvezett jelentős tekintélyt otthon és külföldön egyaránt.
„Oroszország igaz barátjaként felbecsülhetetlen értékű személyes hozzájárulást tett az országaink közötti jószomszédi kapcsolatok fejlesztéséhez, és nagy erőfeszítéseket tett annak érdekében, hogy azokat a stratégiai partnerség szintjére emelje” – állt a táviratban.
Kazem Dzsalali, Irán moszkvai nagykövete az IRNA hírügynökségnek elmondta, hogy Putyin fogadta őt vasárnap éjjel. A rendkívüli találkozón részt vett Andrej Belouszov orosz védelmi miniszter, Szergej Sojgu, az orosz biztonsági tanács titkára, Valerij Geraszimov vezérkari főnök és Alekszandr Kurenkov, a rendkívüli helyzetek minisztériumának vezetője, valamint Igor Levityin elnöki tanácsadó.
A tanácskozást követően a rendkívüli helyzetek minisztériuma két IL-76-os repülőgépet küldött Moszkvából Tebrizbe, a fedélzetén egy 47 főnyi mentőalakulattal, beleértve három kutyás egységet is, valamint négy műszakit, köztük egy helikoptert. A különgépek kedden visszatértek a zsukovszkiji reptérre.
Részvétét fejezte ki a tragédia miatt hétfőn Szergej Lavrov orosz külügyminiszter is, aki Raiszit és Amirabdollahiánt egyaránt Oroszország megbízható barátának nevezte.
Ebrahim Raiszi iráni elnök minden bizonnyal meghalt, miután iráni ügynökségek arról számoltak be, hogy „nem találtak túlélőket” az állami vezetőt, Hoszein Amir Abdollahian külügyminisztert és hét másik embert szállító helikopter lezuhanásának helyszínén.
Kormányforrások szerint az amerikai egyesült államokbeli hatóságok várhatóan október 15-én jelentik be a román állampolgárok számára a jövő évtől alkalmazandó vízummentességről szóló határozatot.
Ukrajna pénteken közölte, hogy az Egyesült Államok által szállított precíziós siklóbombákat vetett be a Kurszki terület elleni légicsapásokban, és azt állította, hogy visszafoglalt „bizonyos területet” a kelet-ukrajnai Harkiv megyében.
Lemondott európai parlamenti képviselői, valamint a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöki tisztségéről Győrffy Balázs, és a Fideszből is kilépett, miután előző éjjel tettlegességig fajuló vitába keveredett egy nővel.
Hadgyakorlat közben egy közeli falut találtak el egy Lengyelországba vezényelt román katonai egység tagjai – tudatta pénteken a román védelmi minisztérium.
Újabb fegyverek eladását hagyta jóvá Románia számára az Egyesült Államok: a tranzakció keretében Bukarest AIM-120 AMRAAM levegő-levegő rakétákat vásárol, hogy a román légierő számára fejlett levegő-levegő képességeket biztosítson.
Kamala Harris „új és előrevivő utat” ajánlott amerikai elnökké választása esetére Chicagóban csütörtökön, amikor a demokraták elnökjelölő konvenciót lezáró beszédében hivatalosan elfogadta pártja jelöltségét csütörtökön.
Az ukrán 3. különleges rohamdandár ellentámadást indított a Harkivi területen, és közel 2 négyzetkilométer mélyen előre nyomult a frontvonal területére – közölte a dandár csütörtökön.
Megkísérelt csapást mérni az ukrán hadsereg a kurszki atomerőműre az éjszaka folyamán – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök egy, az Ukrajnával szomszédos kurszki, belgorodi és brjanszki régióban kialakult helyzetről tartott tanácskozáson.
Nem zárják ki a budapesti hatóságok, hogy Brüsszelbe szállítják a Magyarország határára érkező migránsokat, ha nem sikerül megegyezniük az Európai Bizottsággal az országot a migrációval összefüggésben sújtó bírósági ítélet teljesítéséről.
Száznál is több, az alapos gyanú szerint lopott mobiltelefont találtak az olasz hatóságok egy román férfinél – számoltak be az olasz illetékesek.
szóljon hozzá!