A végeredmények alapján a pedagógusok 47,6 százaléka szerzett 7-es vagy annál nagyobb jegyet a két héttel ezelőtt megtartott tanári és tanítói versenyvizsgán, ez 3 százalékkal jobb arány a tavalyinál – közölte kedden az oktatási minisztérium.
A pedagógusoknak kevesebb mint fele, 45 százalékuk szerzett 7-es vagy annál nagyobb jegyet a múlt héten tartott tanári és tanítói versenyvizsgán, ez 1,3 százalékkal jobb arány a tavalyinál – közölte az oktatási minisztérium.
Az egységes bérezésre vonatkozó törvénytervezet ellentmond a parlament által elfogadott kormányprogramnak a tanügyi szakszervezetek szerint, amelyek nagyszabású tüntetéssorozatot helyeztek kilátásba, amennyiben nem oldják meg sürgősen a helyzetet.
A Csíkszeredában és a környező településeken tanító pedagógusok nagy része úgy véli: nem tud lépést tartani a korszerű technológiával. A diákok e téren szerzett tapasztalatai ugyanakkor a pedagógusi szerepkör megváltozásával is járnak egy kutatás szerint.