Fejtörést okoz a korszerű technológia a pedagógusok számára

Képünk illusztráció

Képünk illusztráció

A Csíkszeredában és a környező településeken tanító pedagógusok nagy része úgy véli: nem tud lépést tartani a korszerű technológiával. A diákok e téren szerzett tapasztalatai ugyanakkor a pedagógusi szerepkör megváltozásával is járnak a Sapientia oktatója és hallgatója által végzett kutatás szerint.

2017. május 03., 09:112017. május 03., 09:11

A csíkszéki pedagógusok többsége elmaradottnak érzi magát diákjaival szemben a korszerű digitális eszközök, technológia használata terén – többek között ez derült ki a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) csíkszeredai oktatója, Bíró A. Zoltán, valamint Páll Zelinda magiszteri hallgató által tavaly készített tanulmányból.

A szakértők mintegy félszáz Csíkszeredában, valamint a környező települések általános, illetve középiskoláiban tanító pedagógussal készítettek interjút. Az oktatók életkor szerinti megoszlása vegyes volt, elsősorban pedig arra kellett választ adniuk, hogy milyen mértékben vonják be a digitális technológiát a tanítási folyamatba.

A kutatók kíváncsiak voltak például arra, hogy használják-e a tanórákon az internetet, hogyan vélekednek a diákokról mint „digitális bennszülöttekről”, ilyen szempontból mi a véleményük az oktatási rendszerről, illetve milyen mértékben érzik magukat „digitális bevándorlónak”.

Gyors megoldást nyújt az internet

A tanulmányból kiderült, hogy egyetlen pedagógus sem zárkózik el teljes mértékben az online információszerzés alkalmazásától. Az oktatók egy része szerint a digitális technológia bevonása nagyobb interaktivitást eredményez, és sokat segíthet a nyelvtanulásban is. Többen megemlítették:

az okostelefonok használata alkalmas a tanórán felmerülő problémák gyors megoldására, például kifejezések lefordítására, és váratlan helyzetre is az internet jelenthet megoldást.

Olyan pedagógus is van, aki használja a diákok által kedvelt Facebookot, illetve tagja a tanulók által létrehozott közösségimédia-csoportoknak, ahol akár az aznapi tananyagot is megbeszélhetik. A pedagógusok egy része ugyanakkor szeretne még fejlődni, mert úgy érzi, utol kell érnie tanítványait, és érdekesebbé teheti a tananyagokat az iskolások számára, ha azokat az általuk kedvelt eszközökkel tanítja.

A fiatalok nem célszerűen használják az okoseszközöket

A kutatásban részt vevő oktatók arról is beszéltek, hogy szerintük a mai gyerekek kevésbé tudnak lelkesedni az új dolgok, a tanulás iránt, mert leköti őket a technológia. Mivel hozzászoktak a gyors információszerzéshez, órán a figyelmük könnyen másfelé terelődik. A pedagógusok úgy vélik: a fiatalok kiválóan, viszont nem célszerűen használják okoseszközeiket, például nem tudnak szöveget szerkeszteni és értelmezni, viszont filmeket, zenét vagy játékokat letölteni annál egyszerűbben.

Fontos szempont az is, hogy az online kommunikációban használt rövidítéseket az oktatási nyelvezetbe is belekeverik, ezért nem alakul ki egyfajta igényesség a saját anyanyelvükkel szemben. A tanulmányból az is kiderült, hogy a tanárok szerint a közoktatási rendszer átfogó reformjára lenne szükség, a mai kor elvárásainak ugyanis már nem tud megfelelni, például nem használja ki, hogy a gyerekek értenek a számítógéphez.

Problémás az is, hogy sok iskolában egyszerűen nincs internet-hozzáférés, illetve a költségvetés nem elég a korszerű eszközök beszerzésére.

Olyan tanintézetek is vannak viszont, ahol rendelkezésre állnak a modern készülékek, de a pedagógusok nem tudják használni ezeket. Néhány oktató ugyanakkor úgy véli, a tananyag leadása mellett nincs elég idő arra, hogy még a technológiai újításokkal is foglalkozzanak.

Nem tudnak lépést tartani a korral

A tanulmány utolsó témakörének elemzéséből az tűnik ki, hogy a pedagógusok nagy része úgy gondolja, nem tud lépést tartani a korral. Mások véleménye szerint már nem a tanár az információ egyetlen birtokosa, mint régen, akit a gyerekek tiszteltek tudásáért. Vannak azonban olyan pedagógusok is, akik a házi feladatot az interneten keresztül küldik el a gyermekeknek.

A kutatók szerint a viszonyulások mögött három magatartási modell húzódik meg.

Első az úgynevezett distanciatermelés, azaz a pedagógusok azon meglátása, miszerint a digitális világ nem az ő területük, ezért távol tartják magukat tőle, maradnak a számukra hagyományos oktatási módszerek mellett.

A második a pedagógusi szerep autoritásával kapcsolatos kételyek, feltevődik ugyanis a kérdés, hogy tulajdonképpen ki tanít kicsodát? Ennek kapcsán felvetődik a hagyományos pedagógusi szerepről való lemondás kérdése. A harmadik viszonyulási mód az egyéni kezdeményezéseket és megoldásokat helyezi előtérbe, tehát akkor is tenni kell valamit, ha a személyes képességek, tudás nem elegendő, illetve az intézményi feltételek nem megfelelőek.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 09., péntek

A szélsőségek térnyerése ellen tüntetnek péntek este Románia nagyvárosaiban

Országos tüntetéssorozatot szervez május 9-én, este a Declic szervezet a szélsőségesek hatalomátvétele ellen. Erdélyben Kolozsváron, Nagyváradon, Aradon, Temesváron és Brassóban várják a résztvevőket.

A szélsőségek térnyerése ellen tüntetnek péntek este Románia nagyvárosaiban
2025. május 09., péntek

Romániai magyar egyházfők: teljes létszámban vegyünk részt az államelnök-választáson

Közös felhívást tettek közzé az államelnök-választás tárgyában a romániai magyar egyházak főpásztorai. Az egyházfők arra kérik a romániai magyar választópolgárokat, azt a jelöltet támogassák, aki alkalmas a szélsőséges politikai erők ellensúlyozására.

Romániai magyar egyházfők: teljes létszámban vegyünk részt az államelnök-választáson
2025. május 08., csütörtök

Sokkoló kisfilm világít rá újra a George Simion vezette AUR magyarellenességére

A Mikó Imre Jogvédő Szolgálat újból közzétette közösségi oldalán az AUR megalakulásáról és a szélsőséges nacionalista politikai párt programjáról szóló, sokkoló dokumentumfilmjét.

Sokkoló kisfilm világít rá újra a George Simion vezette AUR magyarellenességére
2025. május 08., csütörtök

Vasúti munkálatok miatt dugók várhatók az egyik forgalmas dél-erdélyi útszakaszon

Május 12. és 15. között forgalomkorlátozásra kell számítani a Temes megyei Marzsinán a vasúti átkelő felújítási munkálatai miatt. A regionális vasúti igazgatóság ideiglenes átkelőhelyet alakít ki a gépjárművek számára.

Vasúti munkálatok miatt dugók várhatók az egyik forgalmas dél-erdélyi útszakaszon
2025. május 08., csütörtök

Vészhelyzet: két hétig biztosan nem látogatható a parajdi sóbánya

A parajdi vészhelyzeti bizottság (CLSU) 15 napra helyi szintű veszélyhelyzetet hirdetett a parajdi sóbányában történt vízszivárgások miatt. Ez idő alatt nem látogatható a népszerű idegenforgalmi pontnak számító parajdi sóbánya.

Vészhelyzet: két hétig biztosan nem látogatható a parajdi sóbánya
2025. május 08., csütörtök

Kutyafalka támadt egy férfira és kislányára Szászfenesen

Kutyák támadtak egy férfira és hatéves kislányára a Kolozs megyei Szászfenesen. Az 52 éves férfinak sikerült megmentenie kislányát, őt azonban több harapással és sérüléssel kórházba szállították.

Kutyafalka támadt egy férfira és kislányára Szászfenesen
2025. május 08., csütörtök

Három erdélyi magyar tudóst is külső tagjai közé választott a Magyar Tudományos Akadémia

Három erdélyi magyar tudóst is külső tagjai közé választott a Magyar Tudományos Akadémia – közölte a Kolozsvári Akadémiai Bizottság (KAB).

Három erdélyi magyar tudóst is külső tagjai közé választott a Magyar Tudományos Akadémia
2025. május 08., csütörtök

Kelemen Hunor a Krónikának: Simion magyargyűlöletből táplálkozik, Nicușor Dan sosem volt ellenséges a magyarokkal

Az emberek sok év alatt felhalmozódott mérge csapódott le a megismételt elnökválasztás első fordulójában – értékelte a múlt vasárnapi szavazás eredményét Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke a Krónikának adott interjúban.

Kelemen Hunor a Krónikának: Simion magyargyűlöletből táplálkozik, Nicușor Dan sosem volt ellenséges a magyarokkal
2025. május 08., csütörtök

Beindult az élet a nagyváradi repülőtér cargo-termináljában

A héten elindultak a rakományszállítási szolgáltatások a nagyváradi repülőtéren.

Beindult az élet a nagyváradi repülőtér cargo-termináljában
2025. május 08., csütörtök

Kutyagyilkosság miatt keres a rendőrség egy férfit

Egy feltehetően lelőtt kutya miatt indított bűnügyi nyomozást a Temes Megyei Rendőr-főkapitányság. Az állatot a Temesvárral határos Újmosnicán valószínűleg lelőtte az elkövető, majd a kutya tetemét a személygépkocsija csomagtartójába tette és elhajtott.

Kutyagyilkosság miatt keres a rendőrség egy férfit