Cîmpeanu: gondok lehetnek a tanügyben dolgozók bérének kifizetésével

Cîmpeanu: gondok lehetnek a tanügyben dolgozók bérének kifizetésével

Költségvetés-kiegészítés nélkül decemberben gondok lehetnek a tanügyben dolgozók bérének kifizetésével – jelentette be kedd este Sorin Cîmpeanu oktatási miniszter.

2021. augusztus 20., péntek

Nem taníthatnak az iskolákban a háromnaponkénti tesztelést megtagadó oltatlan pedagógusok 6 ezrelékes fertőzöttség esetén

Azok az oltatlan pedagógusok, akik megtagadják a rendszeres, azaz 72 óránkénti koronavírus-tesztelést, 6 ezrelék fölötti fertőzöttségi ráta esetén nem taníthatnak fizikai jelenléttel, nekik „pihenniük kell majd egy kicsit” 

Nem taníthatnak az iskolákban a háromnaponkénti tesztelést megtagadó oltatlan pedagógusok 6 ezrelékes fertőzöttség esetén
2021. július 28., szerda

A jelentkezők immár több mint háromnegyede átment a tanári hivatás gyakorlására feljogosító véglegesítő vizsgán

Az óvások elbírálása után 76,06 százalékos az átmenési arány a tanárok idei véglegesítő vizsgáján. Az óvások előtti eredményhez képest (72,90 százalék) ez 3,16 százalékpontos növekedést jelent – közölte a tanügyminisztérium.

A jelentkezők immár több mint háromnegyede átment a tanári hivatás gyakorlására feljogosító véglegesítő vizsgán
2021. július 12., hétfő

A gyermeklapok segítettek túlélni az online időket

A járvány időszakának pszichés és szociális hozadékairól, a Napsugár és Szivárvány gyermeklapok szerepéről, szerkesztési elveiről is tanácskoztak azok a pedagógusok, akik Erdély számos szögletéből érkeztek a Kolozs megyei Válaszútra. A hétvégén zárult, immár 27. alkalommal tartott pedagógusfórumot a&

A gyermeklapok segítettek túlélni az online időket
2021. április 15., csütörtök

Cîmpeanu: az oktatásban dolgozók közül több mint 150 ezren megkapták a koronavírus elleni oltást, a szám azonban stagnál

Stagnál azoknak az aránya a tanügyben dolgozók körében, akik megkapták már a koronavírus elleni oltást – nyilatkozta Sorin Cîmpeanu oktatási miniszter. Mint mondta, eddig valamivel több mint 150 ezer tanügyi alkalmazottat oltottak be.

Cîmpeanu: az oktatásban dolgozók közül több mint 150 ezren megkapták a koronavírus elleni oltást, a szám azonban stagnál
2021. március 11., csütörtök

A feketén magánórákat adó tanárok szankcionálását kérik a diákok a kormánytól

Az Országos Diáktanács (CNE) azt kéri a pénzügyi, az oktatási, a belügy- és az igazságügyi minisztériumtól, hozzanak meg minden szükséges intézkedést annak érdekében, hogy garantálják, a tanárok minden magánóra után adóznak, a mulasztókat pedig szankcionálják.

A feketén magánórákat adó tanárok szankcionálását kérik a diákok a kormánytól
2021. március 09., kedd

A romániai pedagógusok fele már megkapta a koronavírus elleni oltás első adagját

Az oktatók fele megkapta a koronavírus elleni védőoltást – közölte hétfő késő este a Digi 24 televízió műsorában az oktatási miniszter.

A romániai pedagógusok fele már megkapta a koronavírus elleni oltás első adagját
2021. március 05., péntek

Meghaladta a 100 ezret a koronavírus ellen beoltott tanügyi alkalmazottak száma

Meghaladta a 100 ezret a koronavírus ellen beoltott tanügyi alkalmazottak száma – jelentette be Sorin Cîmpeanu oktatási miniszter.

Meghaladta a 100 ezret a koronavírus ellen beoltott tanügyi alkalmazottak száma
2021. február 25., csütörtök

Közel négyezer pedagógus kapta meg a koronavírus elleni oltást a tanügyi dolgozók immunizálását célzó akció első napján

Mintegy 3800 személyt oltottak be a pedagógusok immunizálását elősegítő oltáskampány első napján – közölték szerda este a koronavírus elleni védőoltásokról szóló országos platform hivatalos honlapján.

Közel négyezer pedagógus kapta meg a koronavírus elleni oltást a tanügyi dolgozók immunizálását célzó akció első napján
2021. február 23., kedd

Tömeges oltás indul a tanügyben – Elkerülhető lesz a gócpontok kialakulása az iskolákban a szerdán kezdődő akció révén

A számos ígéret után immár valóban prioritássá vált a pedagógusok és a kisegítő személyzet koronavírus elleni immunizálása, a következő két hét során 60 ezer tanügyi alkalmazottat oltanak be az országban. A lapunknak nyilatkozó tisztifőorvos szerint minél több pedagógus jelentkezik az immunizálásra, annál ink&a

Tömeges oltás indul a tanügyben – Elkerülhető lesz a gócpontok kialakulása az iskolákban a szerdán kezdődő akció révén
2021. február 19., péntek

Kifogásolják az aránytalan tanévszerkezetet: hatékonyabb a kiegyensúlyozott struktúra, két egyforma hosszúságú félév

Elsősorban a kerettantervet, a tananyagot kellene gyerekközpontúvá tenni, majd ehhez rendelni a tanítási napokat – véli Ferencz S. Alpár oktatási szakember. Az RMPSZ alelnöke szerint a következő tanév szerkezetének negatívuma a két félév közötti aránytalanság, ami befolyásolja a tanítás terjedelmének rendszerét.

Kifogásolják az aránytalan tanévszerkezetet: hatékonyabb a kiegyensúlyozott struktúra, két egyforma hosszúságú félév
2021. február 12., péntek

Mobil csapatokat szervezne a pedagógusok immunizálására az oltáskampány koordinátora

Elemzik annak lehetőségét, hogy a tanárokat, tanítókat mobil csapatok oltsák be koronavírus ellen – nyilatkozta pénteken az Agerpres hírügynökségnek Valeriu Gheorghiţă a COVID-19 elleni oltáskampányt koordináló országos bizottság (CNCAV) elnöke.

Mobil csapatokat szervezne a pedagógusok immunizálására az oltáskampány koordinátora
2021. január 29., péntek

Több mint százezer pedagógus foglalt már oltási időpontot az online platformon

Több mint 112 ezer tanügyi alkalmazott kért előjegyzést a koronavírus elleni oltásra, és közülük 19 ezren már megkapták a vakcinát – jelentette be pénteken az oktatási miniszter.

Több mint százezer pedagógus foglalt már oltási időpontot az online platformon
2020. december 09., szerda

Mégsem kaphatnak járványpótlékot a tanárok, alkotmányellenes a tervezet

Alaptörvénybe ütközőnek nyilvánította az alkotmánybíróság azt a bukaresti parlament által októberben megszavazott törvénytervezetet, amely pótlékot biztosított volna a koronavírus-járvány idejére a tanároknak.

Mégsem kaphatnak járványpótlékot a tanárok, alkotmányellenes a tervezet
2020. november 04., szerda

Menet közben tanulják a távoktatást a pedagógusok

A tanfelügyelőségek ellenőrzik az online órákat, értékelhetik a tevékenységet, rámutatnak a pozitívumokra és a hiányosságokra, tanácsokat adnak, megoldásokat javasolnak – mondta el a Krónikának Kéry Hajnal Bihar megyei főtanfelügyelő-helyettes. 

Menet közben tanulják a távoktatást a pedagógusok
2020. október 06., kedd

Gyors ütemben nőttek a tanári fizetések Romániában, de még mindig a legalacsonyabbak az Európai Unióban

Románia egyike azoknak az európai országoknak, ahol a legalacsonyabb a pedagógusok fizetése, holott az elmúlt években itt nőtt az egyik legnagyobb mértékben a tanügyi bérek szintje – derül ki az Eurydice elemzéséből.

Gyors ütemben nőttek a tanári fizetések Romániában, de még mindig a legalacsonyabbak az Európai Unióban
2020. szeptember 21., hétfő

Havi 2000 lejes veszélyességi pótlékot szavazott meg a pedagógusoknak a szenátus

A szenátus hétfőn első kamaraként elfogadott egy jogszabályjavaslatot, amely előírja, hogy szükségállapot és veszélyhelyzet idején havi 2000 lejes kockázati pótlékot kapnak a pedagógusok és egyetemi tanárok, az oktatásban dolgozó kisegítő személyzet tagjai pedig 1500 lejes juttatásban részesülnek.

Havi 2000 lejes veszélyességi pótlékot szavazott meg a pedagógusoknak a szenátus
2020. szeptember 12., szombat

Székelyudvarhelyi pedagógus kapta az Év külhoni tanára címet

A pedagógus pálya művészet, értékeket közvetítő hivatás – erről beszélt Szilágyi Péter nemzetpolitikáért felelős miniszteri biztos az Év tanára díjak átadóünnepségén, Budapesten szombaton.

Székelyudvarhelyi pedagógus kapta az Év külhoni tanára címet