Romániának a rendelkezésére álló kohéziós alap 38,9 százalékát sikerült lehívnia

•  Fotó: Pixabay

Fotó: Pixabay

Románia mostanáig 8,8 milliárd eurót hívott le a 2014–2021-es költségvetési időszakban kohéziós politikára rendelkezésre álló európai uniós alapból, ami 38,9 százalékos lehívási arányt jelent – vont mérleget Marcel Boloş uniós pénzekért felelős miniszter.

Krónika

2020. november 10., 10:532020. november 10., 10:53

2020. november 10., 10:572020. november 10., 10:57

Mint hétfői sajtótájékoztatóján emlékeztetett, összesen 22,5 milliárd euró áll rendelkezésre.

Idézet
Amikor kormányra kerültünk, 25,2 százalékos volt a lehívási arány, ami 5,6 milliárd euró.

Ma 8,8 milliárd, ami 38,9 százalékos rátát jelent, vagyis 13,7 százalék és 3,2 milliárd euró pluszban” – idézte fel a szaktárcavezető.

korábban írtuk

Nekiugrottak a hatóságok az uniós pénzeknek, több száz millió euró a tét
Nekiugrottak a hatóságok az uniós pénzeknek, több száz millió euró a tét

Korai lenne még pezsgőt bontani Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester szerint amiatt, hogy úgy tűnik, kivételesen igyekeznek a romániai hatóságok felkészülni a következő költségvetési ciklusban az ország rendelkezésére álló európai uniós pénzalapok lehívására.

Hozzátette: az elmúlt egy év leforgása alatt több mint 2100 finanszírozási szerződést írtak alá.

„Fontos megjegyezni, hogy idén 2185 szerződést kötöttünk meg, 10 milliárd euró értékben” – ecsetelte Boloş.

korábban írtuk

Városok harca az európai uniós pénzekért
Városok harca az európai uniós pénzekért

Miután az európai uniós tagállamok miniszterelnökei és államfői Brüsszelben „megvívták a szívek harcát”, és megszületett a megállapodás a hétéves keretköltségvetésről, illetve a helyreállítási pénzügyi csomagról, központi és helyi szinteken is elkezdődött a tervezés.

Mint ismeretes, a kohéziós alap azokat az országokat támogatja, amelyekben az egy lakosra jutó bruttó nemzeti jövedelem (GNI) nem éri el az Európai Unió átlagának 90 százalékát. Célja a gazdasági és társadalmi egyenlőtlenségek enyhítése, valamint a fenntartható fejlődés előmozdítása.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 09., péntek

Jólétmérés: Magyarország továbbra is megelőzi Romániát az emberi fejlettségi index szerint

Megjelent az ENSZ idei jelentése az emberi fejlettségi szintről, mely a hagyományos statisztikai mutatóknál komplexebb, pontosabb módon hivatott számszerűsíteni az emberi jólét mértékét egy index segítségével.

Jólétmérés: Magyarország továbbra is megelőzi Romániát az emberi fejlettségi index szerint
2025. május 08., csütörtök

Az európai autóipar megsegítésére irányuló módosítást fogadott el az EP

Az Európai Parlament csütörtökön elfogadta az új autók és kishaszongépjárművek szén-dioxid-kibocsátási teljesítményszabványaira vonatkozó célzott módosítást.

Az európai autóipar megsegítésére irányuló módosítást fogadott el az EP
2025. május 08., csütörtök

Románia nem szorul az IMF „fájdalmas” reformjaira a miniszter szerint

Marcel Boloș európai beruházásokért és projektekért felelős miniszter úgy véli, szóba se jöhet egy hitelmegállapodás a Nemzetközi Valutaalappal (IMF), ami szerinte az országos helyreállítási tervben foglaltaknál „fájdalmasabb” reformokat vonna maga után.

Románia nem szorul az IMF „fájdalmas” reformjaira a miniszter szerint
2025. május 08., csütörtök

Továbbra is Bukarest vonzza a legtöbb turistát, erdélyi megye a második helyen

Az év első három hónapjában 2,496 millió vendéget fogadtak a romániai kereskedelmi szálláshelyeken (beleértve a kiadó apartmanokat és szobákat is), alig 1 százalékkal többet a 2024 januárja és márciusa között jegyzettnél.

Továbbra is Bukarest vonzza a legtöbb turistát, erdélyi megye a második helyen
2025. május 08., csütörtök

Napról napra kevesebbet ér a pénzünk: drágul az euró, rohamléptekben nő a kamat

Csütörtökön is folytatta lejtmenetét a román fizetőeszköz: a Román Nemzeti Bank (BNR) által 13 órakor kiközölt referencia-árfolyam 5,12 lej/euró volt a szerdai 5,0991 után, ami 0,0231 százalékos növekedést jelent.

Napról napra kevesebbet ér a pénzünk: drágul az euró, rohamléptekben nő a kamat
2025. május 08., csütörtök

Elemző a gazdaság alakulásáról: nincs pozitív forgatókönyv az idei évre

Nincs pozitív szcenárió, gazdasági szempontból az idei egy sötét év lesz – vetítette elő derűlátásra nem túl sok okot adóan a Krónika megkeresésére Rácz Béla Gergely, a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Karának docense.

Elemző a gazdaság alakulásáról: nincs pozitív forgatókönyv az idei évre
2025. május 07., szerda

Magyarországon terjeszkedik egy romániai fogászati cég

Magyarországon és Horvátországban terjeszkedik a román fogászati vállalat, a Dental Holding – írja az economedia.ro a cég közleménye alapján.

Magyarországon terjeszkedik egy romániai fogászati cég
2025. május 07., szerda

Nem tetszik az Európai Bizottságnak, hogy kevesebbet fizetünk a gázért, az ársapka kivezetését követeli

Indoklással ellátott véleményt küldött az Európai Bizottság (EB) Romániának, amiért korlátozza a gáztermelők szabadságát a földgáz nagykereskedelmi árának megállapításában.

Nem tetszik az Európai Bizottságnak, hogy kevesebbet fizetünk a gázért, az ársapka kivezetését követeli
2025. május 07., szerda

Borús kilátások: 5,09 lejre nőtt az euró árfolyama, gyors tempóban emelkedik a ROBOR szintje is

Miután kétévnyi viszonylagos stabilitás után az elmúlt 5 évben tapasztalt legnagyobb, 2,5 százalékos ugrással kedden az árfolyam átlépte az 5 lej/eurós lélektani határt, szerdán is tovább gyengült a román deviza az európai fizetőeszközzel szemben.

Borús kilátások: 5,09 lejre nőtt az euró árfolyama, gyors tempóban emelkedik a ROBOR szintje is
2025. május 06., kedd

Átlagbérek Európában: Luxemburg és Svájc a jövedelmi lista élén, Románia az uniós átlag alatt

Bár Románia továbbra is az Európai Unió alacsonyabb átlagbéreket kínáló országai közé tartozik, a vásárlóerő-paritás (PPS) alapján már nem szerepel a sereghajtók között – derül ki az Euronews elemzéséből.

Átlagbérek Európában: Luxemburg és Svájc a jövedelmi lista élén, Románia az uniós átlag alatt