Gyakori vendég. A 2019 tavaszán készített állománybecslés szerint az országban 6450 és 7200 közötti a vadon élő medvék száma.
Fotó: Beliczay László
Villanypásztorok felszereléséről szóló programot bocsátott közvitára a román környezetvédelmi minisztérium, amelynek vezetője, Costel Alexe miniszter szerint így oldható meg a romániai medveprobléma.
2020. július 22., 20:332020. július 22., 20:33
2020. július 22., 20:342020. július 22., 20:34
A program közvitára bocsátását a szaktárca jelentette be szerdán közleményben. E szerint a román állam támogatná mintegy ezer villanypásztor felszerelését házak, juhistállók, mezőgazdasági területek, gyümölcsösök köré.
Egy pályázó maximum 2000 lejre nyújthat be támogatási igénylést. Azon megyék lakosai jelentkezhetnek, ahol a nagyvadak rendszeresen károkat okoznak. A közlemény szerint Kovászna, Hargita és Maros megyék is szerepelnek a listán.
Costel Alexe miniszter szerint ez a program összebékíti az állam mindkét nagy felelősségét, egyrészt a biodiverzitás megőrzését, másrészt az ember és a nagyvadak közötti incidensek elkerülését. Az idén a kormány 1,5 millió lejt költ a villanypásztorokra – mondta.
Európában Románia területén él a legtöbb barnamedve. Az elmúlt években egyre több medvetámadásról érkezett jelentés, a nagyvadak hegyvidéken bejárnak a lakott területekre élelemért.
Korábban a környezetvédelmi minisztérium évente 400-450 medve kilövésére adott engedélyt. A környezetvédelmi tárca megrendelésére 2019 tavaszán készített állománybecslés szerint az országban 6450 és 7200 közötti a vadon élő medvék száma. A medvepopuláció megőrzésére vonatkozó, tavaly kibocsátott akcióterv szerint a nagyragadozók romániai élőhelyén ökológiai, társadalmi és gazdasági szempontból az optimális egyedszám négyezer lenne.
Elkezdtek együttműködni a nyomozó hatóságokkal a mezőméhesi nő meggyilkolásával gyanúsított Emil Gânjhez közel álló személyek – nyilatkozták szombaton rendőrségi források. A férfit továbbra is nagy erőkkel keresi a rendőrség.
Kaszáló Kalákát tartottak Csíkszentkirályon – közölte Facebook-oldalán Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes.
Egy 32 éves motoros meghalt, egy 15 éves kiskorú pedig megsérült egy péntekről szombatra virradó éjszaka történt közlekedési balesetben a Kolozs megyei Magyarkapuson. A motoros egy szabályosan közlekedő személygépkocsiba futott bele hátulról.
Harmincnapos előzetes letartóztatásba került egy 30 éves Brassó megyei férfi, aki ellen a sepsiszentgyörgyi rendőrség indított nyomozást csalás vádjával. A gyanúsított 9 ezer lejt csalt ki cégektől.
A Romániai Magyar Középiskolások Szövetsége (MAKOSZ) közölte, feladatának érzi, hogy hangot adjon a diákoknak és pedagógusoknak.
Augusztus 27–31. között rendezik meg a 12. Vásárhelyi Forgatagot Marosvásárhelyen. A rendezvénysorozattal idén a „vásárhelyiséget” ünneplik, valamint Bolyai Farkas születésének 250. évfordulója alkalmából a világhírű matematikus előtt is tisztelegnek.
A Székely Nemzeti Tanács szerint az európai parlamenti képviselők számos elégedetlenségének és az Európai Bizottsággal (EB) szemben megfogalmazott kritikáinak nincsen más elvi kerete, mint éppen a nemzeti régiókért indított polgári kezdeményezés.
Kétnapos kényszerszünet után pénteken újraindultak Parajdon a Korond-patak elterelési munkálatai – számolt be a helyszínen tartott sajtótájékoztatóján a Salrom vállalat beruházási igazgatója.
Új parkolási díjakat vezettek be a kolozsvári repülőtér melletti Park & Ride parkoló hatékonyabb kihasználtságáért – közölte Oláh Emese, a kincses város RMDSZ-es alpolgármestere.
Egymást érik a medvetámadásokról szóló hírek. Nyolc évbe telt, amíg több tucat ember halála révén sikerült irányt szabni a romániai vadgazdálkodásnak, de a Krónikának nyilatkozó szakember szerint egyik napról a másikra nem lesz látványos változás.
1 hozzászólás