A jövő évi költségvetés tervezete 2,8 százalékos gazdasági növekedéssel számol – derül ki a pénzügyminisztérium honlapján kedd este közzétett jogszabályjavaslatból.
Nicolae Ciucă miniszterelnök hétfőn a Facebook-oldalán közölte, hogy a jövő évi költségvetésben az idei összegnél jelentősen több pénzt fordít a kormány beruházásokra.
Ady életművének legfontosabb témáit, Nagykárolyhoz való kötődését is felvillantja a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum vándorkiállítása, amely a költő születésének 145. évfordulóján, kedden nyílt meg a nagykárolyi Károlyi-kastélyban.
November végén megérkeznek Romániába a Covid-19 elleni vakcina omikron BA.4-es és BA.5-ös alvariánsához igazított első adagjai – jelentette be vasárnap Alexandru Rafila egészségügyi miniszter.
Noha a művészetek mindig vonzották, mégsem volt annyira magától értetődő, hogy éppen a fényképezőgépre esett a választása: vargabetűk nyomán jutott odáig. A tehenészetbe sem született bele, mégis a két világ találkozása kiapadhatatlan ihletforrása.
Speciális ösztöndíjprogram indul, támogatandó a diaszpóra fiataljainak magyarországi felsőoktatási tanulmányait – jelentette be Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes a Magyar Diaszpóra Tanács XI. ülésén csütörtökön Budapesten.
Elfogadta csütörtöki ülésén a kormány az idei második költségvetés-kiigazítást. E szerint a konszolidált költségvetés bevételei 521,1 millió lejjel, a kiadásai pedig 522,1 millió lejjel nőnek.
A jelenlegi 2550 lejről 3000 lejre tervezi emelni januártól a bruttó minimálbért a bukaresti kormány, az összegből pedig 200 lej után a munkáltatónak nem kellene adót és járulékot is fizetnie.
Abban állapodtak meg a koalíció vezetői, hogy jövőre legkevesebb 15 milliárd lejt biztosítanak a költségvetésben a nyugdíjak kifizetésére – számolt be kedd este Marcel Ciolacu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke.
A konszolidált költségvetés bevételei 521,1 millió lejjel, a kiadások 522,1 millió lejjel nőnek, az államháztartás hiánya pedig 80,154 milliárd lej marad az őszi költségvetés-kiigazítás kedd este közzétett tervezete szerint.
Az új koronavírus-variánsok ellen kifejlesztett oltóanyag november végén érkezik Romániába – jelentette ki keddi sajtótájékoztatóján az egészségügyi miniszter.
Az egészségügyi minisztérium kedden bejelentette, hogy megkezdte a pneumococcus elleni vakcinák szétosztását, és péntekig 178 ezer dózist szállítanak ki a közegészségügyi igazgatóságoknak.
A magyarság megmaradásához nyújt példát és egyfajta modellt a Kolozsvár közeli Ajtonban egyházi és magyar állami támogatásból megvalósult projekt, amelynek keretében 21 család lelt otthonra a nemrég felépült lakóházakban.
Egyezkedések folynak az Európai Bizottság képviselőivel és a Covid-elleni vakcinák gyártóival annak érdekében, hogy Romániának kevesebb oltóanyagot kelljen átvennie, mint amennyiről eredetileg megállapodtak.
A Román Gyógyszerészi Kamara bejelentette, hogy kísérleti influenza elleni oltási programot indít a gyógyszertárakban.
Az Európai Ügyészség (EPPO) vizsgálatot indított a koronavírus elleni vakcinák európai uniós beszerzésével kapcsolatban – közölte pénteken a luxembourgi székhelyű testület.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) szerint az Európai Ügyészségnek a koronavírus elleni oltások uniós szintű beszerzései mellett ki kellene vizsgálnia a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) miniszterei által irányított romániai vakcinavásárlásokat is.
Újfent növekedésnek indult az üzemanyagok ára a romániai töltőállomásokon: hiába az év végéig érvényes, literenkénti 50 banis kormányzati ártámogatás, a gázolaj literenkénti ára ismét meghaladta a 8 lejt, és a benzin ára is 7 lejhez közelít.