Csökkent az influenza elleni átoltottsági arány, kísérleti oltási programot indítanak a gyógyszertárakban

Csökkent az influenza elleni átoltottsági arány, kísérleti oltási programot indítanak a gyógyszertárakban

Fotó: 123RF

A Román Gyógyszerészi Kamara bejelentette, hogy kísérleti influenza elleni oltási programot indít a gyógyszertárakban.

Hírösszefoglaló

2022. október 24., 19:452022. október 24., 19:45

A testület hétfőn kiadott közleménye szerint csökkent Romániában az influenza elleni átoltottsági arány, pedig a 2022-es influenzaidény sokkal súlyosabbnak ígérkezik az elmúlt két évhez mérten, amikor a koronavírus-járvány miatt elrendelt egészségügyi intézkedések korlátozták az influenzavírus terjedését. Ennek következtében a lakosság immunitása is gyengült az influenzavírussal szemben.

Az országos közegészségügyi intézet (INSP) adatai szerint az október 3-9. héten már 25 százalékkal magasabb volt az akut légzőszervi megbetegedések száma, mint 2021 hasonló időszakában

– idézi az Agerpres a dokumentumot.

A testület leszögezi ugyanakkor, hogy az oltásokat kizárólag olyan gyógyszerészek adhatják be, akik ilyen irányú posztgraduális képzésben részesültek.

A programban részt venni kívánó gyógyszertárak külön engedélyt kapnak a szezonális influenza elleni védőoltási tevékenység végzésére, és listájukat közzéteszik az egészségügyi minisztérium honlapján. A gyógyszertárban oltást igénylő személyeknek influenza elleni védőoltásra vonatkozó orvosi ajánlást kell bemutatniuk, és a korábbi években legalább egy alkalommal kapniuk kellett egy vakcinát influenza ellen.

Az oltás előtt kötelező a kórtörténet felvétele az esetleges ellenjavallatok vagy óvintézkedések megállapítása érdekében.


„Ezzel a kísérleti influenza elleni védőoltási programmal a gyógyszerészek konkrétan hozzájárulhatnak a megelőzést célzó közegészségügyi kampányokhoz” – mondta Dumitru Lupuliasa, a gyógyszerészi kamara elnöke.

Florina Bonifate, a testület főtitkára pedig elmondta, hogy a jelenlegi projekt része annak a törekvésnek, hogy a lakosság számára új elemekkel bővítsék a gyógyszerészeti szolgáltatásokat, és minden szükséges támogatást és információt megadnak azon gyógyszerész kollégáiknak, akik bővíteni kívánják szakmai ismereteiket annak érdekében, hogy részt vehessenek a kampányban.

A Román Gyógyszerészi Kamara együttműködik az orvosi és gyógyszerészeti egyetemekkel a szükséges szakmai képzések előkészítésében,

illetve az egészségügyi tárcával is annak érdekében, hogy a programot minél hatékonyabban gyakorlatba ültessék – olvasható még a közleményben.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 10., szerda

A romániai erdők kiirtásában való bűnrészességgel vádolja az IKEA vállalatot a Greenpeace

A Greenpeace nemzetközi környezetvédelmi szervezet azzal vádolja a svéd IKEA kiskereskedelmi vállalatot, hogy részt vesz a romániai ősi erdők bútorgyártás céljából történő kiirtásában.

A romániai erdők kiirtásában való bűnrészességgel vádolja az IKEA vállalatot a Greenpeace
2024. április 10., szerda

Orosz propagandának minősített játékfilmek bukaresti vetítését akadályozták meg a hatóságok

A világűr meghódításában elért szovjet sikerekből ihletődött orosz játékfilmek bukaresti nyilvános vetítését akadályozták meg a román hatóságok.

Orosz propagandának minősített játékfilmek bukaresti vetítését akadályozták meg a hatóságok
2024. április 10., szerda

Tízből négy diák bízik a kormányban Romániában, egy friss felmérés szerint a fiatalok csupán egyharmadát érdekli a politika

A Nemzetközi Polgári és Állampolgári Nevelési Tanulmány (ICCS) országos jelentése szerint a romániai diákok 470-es pontszámmal az ICCS 2022-es átlaga (508) alatt vannak az állampolgári ismeretek és polgári szemléletről szóló felmé

Tízből négy diák bízik a kormányban Romániában, egy friss felmérés szerint a fiatalok csupán egyharmadát érdekli a politika
2024. április 10., szerda

Tizenöt év börtönre ítélték a mangaliai emberölés elkövetőjét

Tizenöt év és három hónap börtönbüntetésre ítélte és 75 000 euró erkölcsi kártérítés kifizetésére kötelezte szerdán a Konstanca megyei törvényszék Loredana Atănăsoaiét.

Tizenöt év börtönre ítélték a mangaliai emberölés elkövetőjét
2024. április 10., szerda

Ha kell, átcsoportosítják, de nem vesznek el a kórházépítésre szánt pénzek Rafila szerint

Az országos helyreállítási tervből (PNRR) kórházépítésre szánt pénzalapot maradéktalanul fel fogják használni – jelentette ki szerdán Alexandru Rafila egészségügyi miniszter.

Ha kell, átcsoportosítják, de nem vesznek el a kórházépítésre szánt pénzek Rafila szerint
2024. április 10., szerda

Csaknem kétszer többen haltak meg februárban, mint ahány gyerek született

Februárban is negatív volt a természetes szaporulat Romániában: 9943 fővel csökkent a népességszám, és a halálozások száma 1,9-szerese volt az élveszületésekének – közölte szerdán az Országos Statisztikai Intézet (INS).

Csaknem kétszer többen haltak meg februárban, mint ahány gyerek született
2024. április 10., szerda

Iohannis: legitim elvárás, hogy a keleti szárny jobban képviseltesse magát a NATO vezetésében, tovább támogatjuk Ukrajnát

A keleti szárny országai az „első szövetséges elrettentő és védelmi vonalban” vannak – többek között ezzel indokolta szerdán Klaus Iohannis, hogy harcba száll a NATO főtitkári tisztségéért.

Iohannis: legitim elvárás, hogy a keleti szárny jobban képviseltesse magát a NATO vezetésében, tovább támogatjuk Ukrajnát
2024. április 10., szerda

Mélyen a bejutási küszöb alatt az RMDSZ egy friss felmérés szerint

Ha holnap parlamenti választásokat tartanának, a Szociáldemokrata Párt (PSD) 32,8 százalékkal végezne az első helyen, a koalíciós partner Nemzeti Liberális Párt (PNL) 19,7 százalékot, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) pedig 16,5 százalékot kapna.

Mélyen a bejutási küszöb alatt az RMDSZ egy friss felmérés szerint
2024. április 09., kedd

Az Európai Bizottság vizsgálatot indított több Románia számára szélturbinákat gyártó kínai vállalat ellen

Margrethe Vestager kedden, az amerikai Princeton Egyetemen tartott beszédében bejelentette, hogy az Európai Bizottság vizsgálatot indított az EU öt tagállama számára szélturbinákat gyártó kínai vállalatoknak nyújtott állami szubvenciók ügyében.

Az Európai Bizottság vizsgálatot indított több Románia számára szélturbinákat gyártó kínai vállalat ellen
2024. április 09., kedd

Ciucă: a PNL nem közösködik a PSD-vel, saját államfőjelöltje lesz

A Nemzeti Liberális Pártnak (PNL) lesz jelöltje az államelnök-választáson – jelentette ki kedden Buzăuban Nicolae Ciucă.

Ciucă: a PNL nem közösködik a PSD-vel, saját államfőjelöltje lesz