Orosz befolyást sejt a magyar és a székely jelképek romániai használatának követelése mögött Ionuț Stroe, a bukaresti kormánykoalíció második legnagyobb pártja, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) szóvivője.
Több romániai töltőállomás-hálózatnál is csökkent a napokban a gázolaj ára – elemzők szerint várhatóan áprilisban érezzük meg az Európai Unió által az orosz kőolajtermékekre az ukrajnai háború miatt kivetett embargó hatását.
Nem hagyta szó nélkül Németh Zsolt, a magyar Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke, hogy a székely zászló közintézményeken történő használatának tiltását kifogásoló bejegyzése miatt a román külügyminisztérium bekérette Magy.
Újabb diplomáciai konfliktus robbant ki Magyarország és Románia között: a román külügyminisztérium kedden közölte, hogy bekérette Magyarország bukaresti nagykövetét, miután Németh Zsolt a székely zászló szabad használatát követelte Romániában.
Az ártámogatott gyógyszerek listájára kerülnek az egészségbiztosítással rendelkező személyek számára az immunológiai gyógyszerek, vagyis az aktív immunitást kiváltó készítmények, mint például egyes vakcinák, amelyek nem szerepelnek a.
Emlékestet tart Dutka Ákos (1881-1972) költő, publicista, szerkesztő, a modern magyar poézis egyik úttörője, a Holnap antológiák megbecsült tagja tiszteletére az Újvárad folyóirat és a Szigligeti Színház pénteken 18 órától Nagyváradon.
Péntektől azok is kérhetik a koronavírus elleni új típusú vakcinát, akik eddig egyáltalán nem kaptak a Covid-19 elleni oltóanyagból – közölte csütörtökön az egészségügyi minisztérium.
Nagyjából 8 százalékkal drágult meg az év eleje óta a benzin és a gázolaj is a romániai töltőállomásokon.
Nem tekinthető sem számottevőnek, sem aggasztónak a koronavírus elleni vakcinák beadása nyomán Romániában jelentett mellékhatások száma és aránya a Krónikának nyilatkozó szakemberek szerint; az oltottaknak nem kell tartaniuk egészségkárosodástól.
Virgil Popescu energiaügyi miniszter kéri az Olténiai Energetikai Komplexum keretében a Jilţ külszíni bánya tevékenységéért felelős három igazgató leváltását.
Halálos áldozatokat is követelő baleset történt egy Gorj megyei külszíni bányában.
Az egészségügyi tárca által kezdeményezett kísérleti program keretében elkezdődött az influenza elleni oltások beadása a minisztériumi felhatalmazással rendelkező gyógyszertárakban – közölte a gyógyszerészeti kamara.
Közzétette jelentését a 2022 júniusában megszűnt, a koronavírus elleni oltási kampányt másfél évig koordináló országos bizottság (CNCAV).
Növekszik a légúti fertőzésekkel orvoshoz fordulók száma, ez pedig annak a következménye, hogy az elmúlt három évben a világjárvány miatt az emberek bizonyos elszigeteltségben voltak, a vírusok nem terjedtek, és emiatt most alacsonyabb az immunitás.
A szilveszteri hosszú hétvégén, vagyis december 31. és január 2. között Románia-szerte 282 tűzhöz riasztották a tűzoltókat, ami 40 százalékkal több esetet jelent az előző szilveszteri időszakhoz képest.
Romániai érdekeltségeinek értékesítésére készülhet a moszkvai központú Lukoil nemzetközi energiavállalat a román sajtó által idézett piaci források szerint. Azt is tudni vélik, hogy a Shell máris érdeklődik.
Az októberi 3,37 százalékról 4,2 százalékra nőtt novemberben a GDP-arányos költségvetési hiány – tájékoztatott kedden a pénzügyminisztérium.
A mentőcsapatok már hetedik napja keresik az Olt folyóban, a Szeben megyei Fenyőfalva (Bradu) és Skorei (Scoreiu) települések környékén a múlt pénteken másodmagával eltűnt horgász férfit.