Az Európai Bizottság támogatja a betegek határon átnyúló szállítását, az EU vezetői készülnek az oltóanyagok elosztására

Az Európai Bizottság támogatja a betegek határon átnyúló szállítását, az EU vezetői készülnek az oltóanyagok elosztására

Fotó: Europa.eu

Az Európai Bizottság 220 millió eurót bocsát rendelkezésre a koronavírussal fertőzöttek tagállamok közötti áthelyezésének finanszírozására – jelentette be Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke Brüsszelben csütörtökön.

MTI

2020. október 30., 07:552020. október 30., 07:55

Von der Leyen az uniós tagállamok vezetőinek informális videokonferenciáját követően arra hívta fel a figyelmet, hogy az unió egészségügyi rendszerét veszélyezteti, ha a tagállamok nem hangolják össze a járvány elleni védekezésüket.

Idézet
A vírus elárasztja és megfojtja az egészségügyi rendszereinket, ha azonnal nem cselekszünk”

– fogalmazott. Az Európai Bizottság által mozgósított finanszírozás annak elkerülését célozza, hogy a járvány által leginkább érintett országok egészségügyi rendszerei összeomoljanak – emelte ki. Azt hangoztatta, hogy a tagállamoknak fokozniuk kell az együttműködést, amelynek során a legfontosabbnak az információk megosztását nevezte.

Idézet
Ellenkező esetben az uniós országok nem tudnak úrrá lenni a koronavírus-fertőzések második hullámán

– hangsúlyozta.

korábban írtuk

Tătaru reméli, hogy év végéig, jövő év elejéig megérkezik Romániába a koronavírus elleni védőoltás
Tătaru reméli, hogy év végéig, jövő év elejéig megérkezik Romániába a koronavírus elleni védőoltás

Van rá esély, hogy már decemberben kapjon Románia koronavírus elleni oltást, az Európai Bizottság jelenleg a nyolc gyártó cégből hárommal folytat tárgyalásokat – jelentette ki csütörtökön Nelu Tătaru egészségügyi miniszter.


„Előbb a tesztelést és a rendkívüli intézkedéseket kell összehangolni, majd elő kell készíteni az oltóanyagok elosztását” – fogalmazott. Közölte azt is, hogy az uniós bizottság az antigéntesztek gyors uniós engedélyezésére törekszik.

Charles Michel, az Európai Tanács elnöke közölte, a nem hivatalos videokonferencián

a tagországok vezetői abban állapodtak meg, hogy amint elérhetővé válik a koronavírus elleni biztonságos oltóanyag, méltányos módon osztják el az uniós országok között. 

Kijelentette, közös oltási stratégia készítésére van szükség annak érdekében, hogy az oltóanyagok, amint rendelkezésre állnak, bevethetők legyenek. Emellett hatékony oltási kampányokat kell indítani, valamint össze kell hangolni az oltásokkal kapcsolatos álhírek elleni hatékony kommunikációs fellépést – hangsúlyozta.

korábban írtuk

Intenzívebb tesztelést szorgalmaz, és már az oltási kampányra készül az Európai Bizottság
Intenzívebb tesztelést szorgalmaz, és már az oltási kampányra készül az Európai Bizottság

Százmillió eurót mozgósít a koronavírus terjedésének megfékezése céljából az Európai Bizottság a gyors antigéntesztek közvetlen megvásárlásához és eljuttatásához a tagállamok számára.


Elmondta, hogy a járvány elleni küzdelemben közös megközelítésre van szükség egyebek mellett a gyorstesztek terjesztése és alkalmazása terén.

„Mindannyian ugyanabban a hajóban evezünk. Fel kell hajtanunk az ingujjunkat és össze kell húzódnunk” – fogalmazott.

Idézet
Minden nap számít. A jelenlegi helyzetben olyan határozott, egyértelműen európai szintű intézkedésekre van szükség, amelyek egyfelől a tesztelésen és a kontaktkövetésen, másfelől pedig az oltóanyagokon alapulnak”

– monda Michel. A kapcsolattartás és a nyomon követés érdekében javítani kell a tagállamonként eltérő okostelefonos alkalmazások közötti „átjárhatóságot”, és fontos összehangolni a rendkívüli intézkedéseket – tette hozzá.

korábban írtuk

Kiélezett „vakcínaharc”: vállalatok tucatjai versengenek a koronavírus elleni oltóanyag előállításáért
Kiélezett „vakcínaharc”: vállalatok tucatjai versengenek a koronavírus elleni oltóanyag előállításáért

A biotechnológiai startupoktól kezdve a Big Pharmáig vállalatok tucatjai versengenek a COVID-19 elleni biztonságos és hatékony oltóanyag kifejlesztéséért, egyrészt mert nagy szüksége van a világnak erre a vakcinára, másrészt pedig mert igen jelentős profitra tehetnek szert általa – írja az Agerpres az AFP francia hírügynökségre hivatkozva,


Beszámolt arról is, hogy az európai vezetők közös nyilatkozatot adtak ki, amelyben elítélték a dél-franciaországi Nizzában csütörtökön elkövetett, három ember halálával járó merényletet, és szolidaritásukról biztosították a francia népet. A világ vezetőit felszólították, a megosztottság helyett törekedjenek a közösségek és vallások közötti párbeszédre és megértésre – idézte a nyilatkozat szövegét Charles Michel.

korábban írtuk

Késes támadás történt Nizzában, az egyik áldozatot lefejezték – Terrortámadást gyanítanak
Késes támadás történt Nizzában, az egyik áldozatot lefejezték – Terrortámadást gyanítanak

Késes támadás történt csütörtökön Nizzában, a dél-franciaországi tengerparti város Notre Dame nagytemploma közelében – számolt be a Le Figaro és a BFMTV francia hírcsatorna.


A tanács elnöke újságírói kérdésre válaszolva elmondta, a tagállamok vezetői elítélték Recep Tayyip Erdogan török elnök francia kollégájára közelmúltban tett kijelentéseit.  Erdogan egy szombati beszédében tett megjegyzést Emmanuel Macron francia államfőre. A török elnök azt kifogásolta, hogy Macron erőteljesebb fellépést helyezett kilátásba az iszlamistákkal szemben Samuel Paty tanár brutális meggyilkolását követően.

Az Európai Tanács vezetője az Európa-szerte romló járványhelyzetre hivatkozva hívta össze az EU-tagországok állam- és kormányfőinek rendkívüli online értekezletét. Véleménye szerint szükségessé vált a védekezésnek az eddiginél is szorosabb uniós összehangolása, a gyakorlati teendők megvitatása.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. március 07., csütörtök

Nincs meglepetés: ismét Ursula von der Leyent jelölte az EPP az Európai Bizottság élére a bukaresti kongresszuson

Az Európai Bizottság jelenlegi elnökét, Ursula von der Leyent jelölték csütörtökön az Európai Néppárt (EPP) bukaresti kongresszusán a jobbközép erőket tömörítő pártcsalád színeiben az uniós végrehajtó testület élére.

Nincs meglepetés: ismét Ursula von der Leyent jelölte az EPP az Európai Bizottság élére a bukaresti kongresszuson
2024. március 07., csütörtök

A teljes körű román schengeni csatlakozásról tárgyalt Iohannis és Nehammer Bukarestben

Karl Nehammer osztrák kancellárt fogadta csütörtökön Klaus Iohannis román államfő, a megbeszélések egyik fő témája Románia teljes körű csatlakozása volt a schengeni övezethez.

A teljes körű román schengeni csatlakozásról tárgyalt Iohannis és Nehammer Bukarestben
2024. március 07., csütörtök

Kína és Oroszország új modellt alkotott a nagy országok közötti kapcsolatokban a pekingi diplomácia vezetője szerint

Kína és Oroszország új modellt alkotott a nagy országok közötti kapcsolatokban, amely teljesen eltér az elavult hidegháborús megközelítéstől – mondta csütörtökön Vang Ji kínai külügyminiszter.

Kína és Oroszország új modellt alkotott a nagy országok közötti kapcsolatokban a pekingi diplomácia vezetője szerint
2024. március 07., csütörtök

Kína vízummentességet biztosít a magyar állampolgárok számára is, de egyelőre csak kísérleti jelleggel

Kína a tervek szerint további európai országok, köztük Magyarország állampolgárainak is vízummentes beutazást biztosít március 14-től, „kísérleti jelleggel” – közölte Vang Ji kínai külügyminiszter csütörtökön.

Kína vízummentességet biztosít a magyar állampolgárok számára is, de egyelőre csak kísérleti jelleggel
2024. március 07., csütörtök

Nem Zelenszkij volt az odesszai rakétatámadás célpontja – Idén ellentámadásra készül Ukrajna a fronton

Nem Volodimir Zelenszkij ukrán elnök és Kiriákosz Micotákisz görög miniszterelnök szerdai odesszai látogatása volt az oka annak, hogy Oroszország ugyanazon a napon rakétatámadást indított a város ellen.

Nem Zelenszkij volt az odesszai rakétatámadás célpontja – Idén ellentámadásra készül Ukrajna a fronton
2024. március 07., csütörtök

Először követelt halálos áldozatokat a jemeni húszi lázadók külföldi hajók elleni támadása

A jemeni húszik rakétával eltaláltak szerdán egy libériai teherhajót az Ádeni-öbölben, legkevesebb három tengerész meghalt, a többiek mentőcsónakba tudtak szállni és elmenekülni.

Először követelt halálos áldozatokat a jemeni húszi lázadók külföldi hajók elleni támadása
2024. március 06., szerda

Zelenszkij látogatása idején mértek újabb, halálos áldozatokat követelő csapást Odesszára az oroszok

Az orosz erők szerdán csapást mértek a dél-ukrajnai Odessza város kikötői infrastruktúrájára, aminek következtében az eddigi adatok szerint öt helyi lakos életét vesztette.

Zelenszkij látogatása idején mértek újabb, halálos áldozatokat követelő csapást Odesszára az oroszok
2024. március 06., szerda

Garri Kaszparov sakkvilágbajnokot terroristának minősítették Oroszországban

Az orosz pénzügyi felügyelet (Roszfinmonitoring) felvette csütörtökön a terroristák és szélsőségesek általa vezetett listájára Garri Kaszparov sakkvilágbajnokot.

Garri Kaszparov sakkvilágbajnokot terroristának minősítették Oroszországban
2024. március 06., szerda

Ellenfele visszalépésével Donald Trump maradt az egyedüli republikánus elnökjelölt

Felfüggeszti kampányát Nikki Haley, azaz kiszáll a republikánus elnökjelölti versenyből–- jelentette be szerdán maga a volt dél-karolinai kormányzó, miután a 15 államban tartott republikánus előválasztásból 14-et elveszített Donald Trumppal szemben.

Ellenfele visszalépésével Donald Trump maradt az egyedüli republikánus elnökjelölt
2024. március 06., szerda

Kövekkel dobálták, összeverekedtek a rendőrökkel varsói tüntetésükön a lengyel gazdák

Összetűztek a rendőrséggel az Európai Unió zöld megállapodása és az ukrán áruk behozatala ellen szerdán Varsóban rendezett gazdatüntetés résztvevői, több rendőr megsebesült, több tüntetőt őrizetbe vettek.

Kövekkel dobálták, összeverekedtek a rendőrökkel varsói tüntetésükön a lengyel gazdák
Fontos számunkra az adatai védelme!

Annak érdekében, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és hirdetéseket, közösségi médiaszolgáltatásokat nyújtsunk, valamint elemezzük a látogatottságokat, partnereinkkel együtt sütiket (cookie-kat) használunk oldalunkon. Kattintson az Elfogadom a sütiket! gombra az említett technológia webes használatának elfogadásához. Bármikor megváltoztathatja hozzájárulási beállításait.

Szükség van a hozzájárulásához!

Az alábbi listából kiválaszthatja, hogy mely süticsoportok elhelyezéséhez járul hozzá böngészőjében. Mindegyik kategóriához tartozik egy leírás, amelyben részletezzük, hogy mi és partnereink mire használják az Ön adatait. Nagyra értékeljük, ha elfogadja a sütiket, és garantáljuk, hogy adatai biztonságban lesznek.

Cookie-kezelési tájékoztató

A Príma Press Kft. által üzemeltetett kronikaonline.ro domainen keresztül elérhető weboldalakon sütiket (angolul: cookie-kat) használ.

A sütik feladata

Információkat gyűjtenek a látogatókról és eszközeikről; megjegyzik a látogatók egyéni beállításait, amelyek felhasználásra kerül(het)nek például online tranzakciók igénybevételekor, ezáltal nem kell újra begépelni az adatokat; megkönnyítik a weboldal használatát; célzott hirdetések jelennek meg a weboldalon; minőségi felhasználói élményt biztosítanak.

Mi a süti?

A sütik olyan kisméretű adatcsomagok, szöveges fájlok, amelyek a weboldalon történt látogatás alkalmával kerülnek elhelyezésre a böngészőjében. A sütik lehetővé teszik, hogy a felhasználót a következő látogatásakor felismerje, ezáltal a sütit kezelő szolgáltatónak lehetősége van összekapcsolni a felhasználó aktuális látogatását a korábbiakkal, de kizárólag a saját tartalma tekintetében.

A sütiket megkülönböztethetjük funkciójuk, tárolási időtartamuk alapján, de vannak olyan sütik, amelyeket a weboldal üzemeltetője helyez el közvetlenül, míg másokat harmadik felek helyeznek el.

A kronikaonline.ro által alkalmazott sütik leírása

A weboldalon alkalmazott sütik funkciójuk alapján lehetnek: alapműködést biztosító sütik; preferenciális sütik; statisztikai célú sütik; hirdetési célú sütik és közösségimédia-sütik.

A tárolási időtartamuk alapján megkülönböztetünk munkamenet sütiket, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt, és állandó sütiket, amelyeket a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató nem törli.

Alapműködést biztosító sütik

Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható. 

A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).

Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.

Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.

Alapműködést biztosító sütik listája:

Süti neve Szolgáltató / Funkció Süti lejárata  
PHPSESSID kronikaonline.ro
Feladata a munkamenetek állapotának lekérése, a munkamenetek között.
munkamenet saját
cookieControll kronikaonline.ro
Feladata a süti beállítások megjegyzése
365 nap saját
cookieControlPrefs kronikaonline.ro
Feladata a süti beállítások megjegyzése
365 nap saját
_ga google.com 2 év Harmadik fél
_gat google.com 1 nap Harmadik fél
_gid google.com 1 nap Harmadik fél

 

Preferenciális sütik:

A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a cikk alatti Jó hír/Rossz hír-funkció (kronikaonline.ro) használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.

Preferenciális sütik listája:

Süti neve Szolgáltató / Funkció Süti lejárata  
newsvote_ kronikaonline.ro
Cikkre való szavazás rögzítése
30 nap saját

 

Hirdetési célú sütik

A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha a beállításoknál anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetések fognak megjelenni.

Hirdetési célú sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
__gads google.com 2 év harmadik fél
_fbp facebook.com 3 hónap harmadik fél
ads/ga-audiences google.com munkamenet harmadik fél
DSID google.com 1 nap harmadik fél
fr facebook.com 100 nap harmadik fél
IDE google.com 1 év harmadik fél
pcs/activeview google.com munkamenet harmadik fél
test_cookie google.com 1 nap harmadik fél
tr facebook.com munkamenet  harmadik fél

 

Közösségimédia-sütik

A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.

Közösségimédia-sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
act facebook.com munkamenet harmadik fél
c_user facebook.com 1 nap harmadik fél
datr facebook.com 1 nap harmadik fél
fr facebook.com 1 nap harmadik fél
locale facebook.com 1 nap harmadik fél
presence facebook.com munkamenet harmadik fél
sb facebook.com 1 nap harmadik fél
spin facebook.com 1 nap harmadik fél
wd facebook.com 1 nap harmadik fél
x-src facebook.com 1 nap harmadik fél
xs facebook.com 1 nap harmadik fél
 urlgen   instagram.com  munkamenet  harmadik fél
 csrftoken   instagram.com  1 év  harmadik fél
 ds_user_id  instagram.com  1 hónap  harmadik fél
 ig_cb  instagram.com   1 nap  harmadik fél
 ig_did   instagram.com  10 év  harmadik fél
 mid  instagram.com  10 év  harmadik fél
 rur  instagram.com  munkamenet  harmadik fél
 sessionid   instagram.com  1 év  harmadik fél
 shbid  instagram.com  7 nap  harmadik fél
 shbts  instagram.com  7 nap  harmadik fél
VISITOR_INFO1_LIVE youtube.com  1 nap harmadik fél
SSID youtube.com  1 nap harmadik fél
SID youtube.com  1 nap harmadik fél
SIDCC youtube.com  1 nap harmadik fél
SAPISID youtube.com  1 nap harmadik fél
PREF youtube.com  1 nap harmadik fél
LOGIN_INFO youtube.com  1 nap harmadik fél
HSID youtube.com  1 nap harmadik fél
GPS youtube.com  1 nap harmadik fél
YSC youtube.com   munkamenet harmadik fél
CONSENT youtube.com  1 nap harmadik fél
APISID youtube.com  1 nap harmadik fél
__Secure-xxx youtube.com  1 nap harmadik fél

 

A Príma Press Kft-vel szerződött partnerek által alkalmazott sütik leírása

A weboldalon más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket. A partnerek által alkalmazott sütikről a felhasználók a szolgáltatók saját honlapján tájékozódhatnak:

Google Analytics: https://developers.google.com/analytics/devguides/collection/gtagjs/cookie-usage

Google Adwords: https://www.google.com/intl/en/policies/privacy

Google Adsense: https://policies.google.com/privacy?hl=hu

Facebook: https://www.facebook.com/policy/cookies/

Twitter: https://help.twitter.com/en/rules-and-policies/twitter-cookies

 

A Príma Press Kft-vel szerződéses kapcsolatban nem álló, harmadik felek által elhelyezett sütik

A fent leírtakkal ellentétben a Príma Press Kft. szerződéses kapcsolatban nem álló más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket a weboldalon, a cégünktől függetlenül, saját működésük érdekében. Az ilyen, harmadik felek által használt sütik elhelyezése ill. az azt elhelyezők által esetlegesen folytatott adatkezelések tekintetében a Príma Press Kft. semmilyen felelősségen nem vállal, e téren felelősségüket kizárja.

Hogyan módosíthatók a sütibeállítások?

A korábban eszközölt sütibeállításokat desktopon a láblécében található Sütibeállítások menüre kattintva bármikor megváltoztathatja. Mobilon pedig a menü gombra, majd a Sütibeállítások menüre bökve éri el.

Alapműködést biztosító sütik:

Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható. 

A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).

Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.

Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.

Alapműködést biztosító sütik listája: PHPSESSID, cookieControll, cookieControlPrefs, _ga, _gat, _gid, enr_cxense_throrrle.


NEM FOGADOM EL
MINDIG AKTÍV
Preferenciális sütik

A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a cikk alatti Jó hír / Rossz hír funkció használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni

NEM FOGADOM EL – ebben az esetben bizonyos funkciók nem lesznek aktívak

Preferenciális sütik listája: newsvote_


NEM FOGADOM EL
ELFOGADOM
Hirdetési célú sütik:

A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetései lesznek.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

NORMÁL – az Ön profilja szerint, személyre szabott hirdetések jelennek meg

ANONIM – a hirdetés az Ön profiljától függetlenül jelenik meg

Hirdetési célú sütik listája: __gads, _fbp, ads/ga-audiences, DSID, fr, IDE, pcs/activeview, test_cookie, tr.


ANONIM
NORMÁL
Közösségimédia-sütik

A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni

NEM FOGADOM EL – ebben az esetben a közösségi média funkciói nem lesznek aktívak

Közösségimédia-sütik listája: act, c_user, datr, fr, locale, presence, sb, spin, wd, x-src, xs, urlgen, csrftoken, ds_user_id, ig_cb, ig_did, mid, rur, sessionid, shbid, shbts, VISITOR_INFO1_LIVE, SSID, SID, SIDCC, SAPISID, PREF, LOGIN_INFO, HSID, GPS, YSC, CONSENT, APISID, __Secure-xxx.


NEM FOGADOM EL
ELFOGADOM