Egyre több romániai bíróságon tevékenységük felfüggesztésével tiltakoznak a bírák és ügyészek amiatt, hogy a parlament – az átlagnyugdíj több mint tízszeresére rugó – szolgálati nyugdíjaik megvonásáról készül szavazni a jövő héten.
Az ország több bírósága is felfüggeszti tevékenységét szerdától a különnyugdíjak eltörléséről szóló törvénytervezet elleni tiltakozásuk jeléül – értesült az Agerpres hírügynökség.
A nyugdíjak a gazdasági folyamatoktól függően negyven százalékkal nőnek szeptembertől – jelentette ki vasárnap a Hotnews hírportálnak adott interjúban Ludovic Orban miniszterelnök, aki hozzátette: a gyermeknevelési támogatást abban az esetben duplázzák meg, ha lesz rá pénz.
A különnyugdíjak eltörlése céljából rendkívüli parlamenti ülésszak összehívásáról döntött a Szociáldemokrata Párt (PSD).
A bankok már utalták a nyugdíjakat, és a posta is kézbesítette a jogosultak csaknem felének – közölte szombat este Facebook-oldalán Violeta Alexandru munkaügyi miniszter.
Nem nő a nyugdíjkorhatár, csak lehetőséget teremtünk arra, hogy aki akar, azután is dolgozhasson, hogy eléri a most érvényes nyugdíjkorhatárt – jelentette ki Ludovic Orban miniszterelnök, miután pénteken egyeztetett Klaus Johannis államfővel.
Januárban 10-étől kezdődően kézbesíti a nyugdíjakat a Román Posta, mivel az országos nyugdíjpénztár ebben a hónapban a szokásosnál később kezdi el utalni az ehhez szükséges pénzt.
Mélyen igazságtalan az a helyzet, amikor egy 45 éves személy, munkaképessége teljében nyugdíjba vonul egy állami intézménytől, majd visszamegy dolgozni szintén a közszféra valamelyik intézményébe, ezért kezdeményeztük a nyugdíj és az állami fizetés halmozását tiltó rendelkezést – mondta Violeta Alexandru.
Klaus Johannis államfő egyetért azzal, hogy az orvosok és a pedagógusok 70 éves korukig dolgozhassanak.
Florin Cîţu pénzügyminiszter szerint fennáll a veszélye, hogy a román állam húsz éven belül nem lesz képes folyósítani a nyugdíjakat a jelenlegi rendszer átfogó reformja nélkül. A kormány azt tervezi, hogy megszünteti a kötelező magánnyugdíj választhatóvá tételét.
Széleskörű egyetértés körvonalazódik az Orban-kormány javaslata körül, amellyel megtiltanák, hogy a közszférában dolgozók halmozzák a fizetést és a nyugdíjat. Puskás Bálint nyugalmazott alkotmánybíró szerint ugyanakkor a javaslat nem is alkotmányellenes.
A minden irányból támadott különleges nyugdíjak egy részének megszüntetését helyezte kilátásba Raluca Turcan miniszterelnök-helyettes, jelezte egyúttal, hogy a katonák, bírák és ügyészek kivételt képeznének. Így viszont túl sokat nem spórolna a kormány, a különleges nyugdíjakra kiutalt pénzek legna
Megtiltaná a román Nemzeti Liberális Párt (PNL) alkotta kormány, hogy nyugdíjat és fizetést is kapjanak egyidőben a közalkalmazottak. A lépést Ludovic Orban miniszterelnök is támogatja.
Elégedetlenek a kormány által tervezett minimálbér-emelés mértékével a szakszervezetek, akik szerint, ha nem nőnek gyorsabb ütemben a fizetések, akkor előbb-utóbb tényleg ki fog ürülni az ország.
Nem marad el a nyugdíjtörvénybe foglalt 40 százalékos nyugdíjemelés – Ludovic Orban kormányfő ígérete szerint alkalmazni fogják a szociálliberális kabinet által elfogadott, minden irányból bírált, ám Klaus Johannis államfő által végül kihirdetett nyugdíjtörvényt.
Bruttó 33 235 lej volt a legnagyobb októberi állami nyugdíj – közölte szombaton a munkaügyi minisztérium.
Jelentős kockázattal bír a költségvetési hiányra az új nyugdíjtörvény – közölte hivatalos úton az Európai Bizottság a bukaresti hatóságokkal. A brüsszeli testület egyúttal arra szólította fel az ország vezetőit, hogy 2020-ban korrigálják a költségvetés jelentős kilengését.
Messzemenő következtetéseket nem lehet levonni a Nemzeti Liberális Párt (PNL) kormányprogramjának gazdasági és pénzügyi vonatkozásairól a Krónikának nyilatkozó szakértő szerint, túl nagy hatást pedig nem is várhatunk, hiszen jövőre parlamenti választások lesznek.