Auschwitz felszabadításának 80. évfordulóján túlélők részvételével emlékeznek a haláltábor helyszínén

Auschwitz felszabadításának 80. évfordulóján túlélők részvételével emlékeznek a haláltábor helyszínén

Minden auschwitzi túlélőt meghívnak január 27-én az egykori német náci koncentrációs és megsemmisítő tábor helyszínére, hogy megemlékezzenek a felszabadítás 80. évfordulójáról – közölte honlapján az Auschwitz-Birkenaui Emlékhely és Múzeum.

2024. szeptember 09., hétfő

„Megbocsátunk, de nem feledünk”. Az ördögkúti mészárlás évfordulóján üzentek román politikusok

Számos román politikus, helyi és megyei tisztségviselő – köztük a magyar prefektus – vett részt hétfőn, az erdélyi településeken történt horthysta megtorlások 84. évfordulóján az ördögkúti mártírokra emlékező katonai és egyházi ünnepségen.

„Megbocsátunk, de nem feledünk”. Az ördögkúti mészárlás évfordulóján üzentek román politikusok
2024. március 15., péntek

„Isten, áldd meg a magyart!”: magyarul zárta ünnepi beszédét Arad román polgármestere

A szélsőségesség térnyerése közepette még fontosabb, hogy összetartozásunkat megerősítsük, együtt álljunk ki és harcoljunk jogainkért, a szabadságért, a demokráciáért és a békéért – jelentette ki ünnepi beszédében Faragó Péter parlamenti képviselő Aradon.

„Isten, áldd meg a magyart!”: magyarul zárta ünnepi beszédét Arad román polgármestere
2024. január 13., szombat

A vallásszabadság törvénybe iktatására emlékeztek Kolozsváron

A Magyar Unitárius Egyház – más keresztény felekezetekkel együtt – idén is megemlékezett arról, hogy 1568-ban a világon először Erdélyben, Tordán iktatták törvénybe a lelkiismeret és a vallásgyakorlás szabadságát.

A vallásszabadság törvénybe iktatására emlékeztek Kolozsváron
2024. január 04., csütörtök

A 175 éve történt nagyenyedi vérengzésre emlékeznek fáklyás felvonulással a Bethlen Gábor Kollégium udvarán

Fáklyás felvonulásra, megemlékezésre várja a résztvevőket a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium Alapítványa a kollégium udvarára: a 175 évvel ezelőtt január 8-án történt pusztításra emlékeznek.

A 175 éve történt nagyenyedi vérengzésre emlékeznek fáklyás felvonulással a Bethlen Gábor Kollégium udvarán
2023. december 23., szombat

Nem hangozhatott el magyar nyelvű ima a '89-es forradalmi megemlékezésen Szatmárnémetiben

Megtagadták a szervezők Szatmárnémetiben, hogy magyarul is imádkozzanak az 1989-es forradalom hőseiért a rendszerváltó események 34. évfordulóján; a polgármester és a megyei tanácselnök szót emelt az eljárás ellen.

Nem hangozhatott el magyar nyelvű ima a '89-es forradalmi megemlékezésen Szatmárnémetiben
2023. december 22., péntek

Iohannis: akadályozza a múlttal való szembenézést a forradalom perének elhúzódása – Meg kell mutatni a kommunizmus valódi arcát

A forradalom pere még lezáratlan, és ez megakadályozza „a fájdalmas múlttal való teljes megbékélést” – szögezte le Klaus Iohannis államfő pénteken, a romániai forradalom és szabadság győzelmének napja alkalmából küldött üzenetében.

Iohannis: akadályozza a múlttal való szembenézést a forradalom perének elhúzódása – Meg kell mutatni a kommunizmus valódi arcát
2023. december 16., szombat

„Temesvárnak felelőssége életben tartani a forradalom emlékét” – az 1989-es eseményekre emlékeztek a Bánság fővárosában

Ünnepélyes ülést tartott szombaton az 1989 decemberi forradalom 34-ik évfordulója alkalmából a temesvári városi tanács.

„Temesvárnak felelőssége életben tartani a forradalom emlékét” – az 1989-es eseményekre emlékeztek a Bánság fővárosában
2023. december 06., szerda

Több eseménnyel emlékeznek Kós Károlyra Kolozsváron a polihisztor születésének 140. évfordulóján

Egy kivételes életútra, páratlan művészre, Kós Károlyra emlékeznek születésének 140. évfordulóján Kolozsváron – közölték az események szervezői.

Több eseménnyel emlékeznek Kós Károlyra Kolozsváron a polihisztor születésének 140. évfordulóján
2023. november 04., szombat

Kovács István erdélyi unitárius püspök is felszólalt a november 4-i, budapesti megemlékezésen

Az 1956-os forradalom és szabadságharc hőseire azért kell emlékeznie minden nemzedéknek, mert volt bátorságuk felszólalni a szabadság érdekében és az elnyomás ellen.

Kovács István erdélyi unitárius püspök is felszólalt a november 4-i, budapesti megemlékezésen
2023. október 27., péntek

Kós Károly, Kallós Zoltán és más jeles személyiségek emléke előtt tisztelegnek muzsikával a Házsongárdban

Jeles személyiségekre emlékeznek muzsikával a kolozsvári Házsongárdi temetőben halottak napján az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány és a Kallós Zoltán Alapítvány szervezésében.

Kós Károly, Kallós Zoltán és más jeles személyiségek emléke előtt tisztelegnek muzsikával a Házsongárdban

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

2023. október 23., hétfő

Főhajtás az '56-os hősök előtt Kolozsváron: a szabadságért az életáldozat sem drága

A kolozsvári magyarok a sétatéri ’56-os emlékműnél gyülekeztek hétfő délután, hogy fejet hajtsanak a magyar forradalom és szabadságharc hősei előtt.

Főhajtás az '56-os hősök előtt Kolozsváron: a szabadságért az életáldozat sem drága
2023. október 23., hétfő

Orbán Viktor: 1956-ban egy egész nemzet állt a vérpadon

Ezerkilencszázötvenhat végül 1990-ben győzött, mi, akik ott voltunk, akik a politikai csatákat vívtuk a Szovjetunió és a kommunista pártvezetés ellen, 1956 öröksége nélkül nem győzhettünk volna – jelentette ki Orbán Viktor az október 23-i ünnepségen.

Orbán Viktor: 1956-ban egy egész nemzet állt a vérpadon
2023. október 22., vasárnap

1956 minden magyar számára egyformán fontos: a szabadságharc hőseire emlékeznek Kolozsváron

A korábbi évekhez hasonlóan a kolozsvári magyar történelmi egyházak, intézmények, civil és ifjúsági szervezetek összefogással több programpontból álló megemlékezést szerveznek a szabadságharc hőseinek tiszteletére.

1956 minden magyar számára egyformán fontos: a szabadságharc hőseire emlékeznek Kolozsváron
2023. október 06., péntek

Párhuzamba állították az 1849-es osztrák megtorlást a schengeni vétóval az aradi megemlékezésen

A hagyományoknak megfelelően a vértanúk vesztőhelyén álló obeliszknél, valamint a Szabadság-szobornál tartottak megemlékezést Aradon a nemzeti gyásznapon, a vértanúk kivégzésének 174. évfordulója alkalmából pénteken.

Párhuzamba állították az 1849-es osztrák megtorlást a schengeni vétóval az aradi megemlékezésen
2023. szeptember 02., szombat

Madách 200: irodalmi vetélkedő indul Kárpát-medencei középiskolások számára

Madách 200 címmel irodalmi vetélkedő indul szeptemberben Kárpát-medencei középiskolások számára, októberben a Magyar Nemzeti Múzeum (MNM) kamarakiállítással tiszteleg a magyar irodalom és drámaköltészet 200 éve született kiemelkedő alakja előtt.

Madách 200: irodalmi vetélkedő indul Kárpát-medencei középiskolások számára
2023. augusztus 25., péntek

Román szélsőségesek is csatlakozhatnak a hétvégi úzvölgyi magyar megemlékezés résztvevőihez

A két világháborúban elesett székely határvédőkre emlékezik szombaton a magyar közösség az úzvölgyi katonatemetőben. Mihai Tîrnoveanu, a Calea Neamului (Nemzet Útja) román szervezet vezetője is felkérte híveit, hogy legyenek jelen.

Román szélsőségesek is csatlakozhatnak a hétvégi úzvölgyi magyar megemlékezés résztvevőihez
2023. augusztus 08., kedd

Elhunyt Kozma Zsolt teológiai professzor

Kozma Zsolt református lelkipásztor, teológiai tanár életének 89. évében, 2023. augusztus 5-én hunyt el Kolozsváron. Munkásságát az egyházi és teológiai közélet számos elismerésben részesítette.

Elhunyt Kozma Zsolt teológiai professzor