Fotó: Kiss Gábor
Kozma Zsolt református lelkipásztor, teológiai tanár életének 89. évében, 2023. augusztus 5-én hunyt el Kolozsváron. Munkásságát az egyházi és teológiai közélet számos elismerésben részesítette.
2023. augusztus 08., 10:252023. augusztus 08., 10:25
2023. augusztus 08., 10:302023. augusztus 08., 10:30
Kozma Zsolt Árpástón született 1935-ben. Édesapja, Kozma Tibor református lelkipásztor, későbbi teológiai tanár a mezőségi faluban kezdte el szolgálatát 1934-ben. Az 1944-es szovjet bevonuláskor a család Árpástóról nyugat irányába menekült, de csak Szilágypanitig jutott, ahol az anyai nagyszülők éltek. Innen került 1945-ben a zilahi Református Wesselényi Kollégiumba.
Még ebben az évben, augusztus 21-én a kommunista rendszer elleni szervezkedései miatt letartóztatták, majd 1953 márciusában öt év szabadságvesztésre ítélték. 1954 szeptemberében szabadult.
A Kolozsvári Asóvárosi Református Gyülekezet Facebook-oldalán közzétett megemlékezés szerint Kozma Zsolt eredetileg kémiát szeretett volna tanulni, de szabadulása után a teológiai akadémiai istentiszteletek alatt közelebbi kapcsolatba került a teológiával. A kolozsvári teológiai alapképzés lezárása után, 1958-ban a Kolozsvári Belvárosi Református Egyházközség segédlelkipásztora lett, ahonnan egy év múlva Dávid Gyula püspökhelyettes a mezőségi Magyarszovátra helyezte át. 1961-től 17 évig a magyarszováti gyülekezet megválasztott lelkipásztoraként szolgált.
Két év után, 1976-tól lett annak főállású tanára. Mintegy harmincéves teológiai tanári pályafutása alatt több tantárgyat is tanított, némelyeket ideiglenes jelleggel: bibliai nyelvek, ószövetségi bibliaismeret, katechétika, pojmenika, liturgika, ekléziasztika, statútum, teológiai enciklopédia, ének, német nyelv. Szaktárgyának az ószövetségi tudományokat tekintette.
Kozma Zsolt munkásságát az egyházi és teológiai közélet több elismerésben is részesítette: 1990 – díszdoktori cím (Budapesti Református Teológiai Akadémia); 2000 – díszdoktori cím (Debreceni Református Hittudományi Egyetem); 2001 – Károli Gáspár-díj; 2006 – tiszteletbeli professzor (Sárospataki Református Teológiai Akadémia); 2007 – aranygyűrűs professzor (Magyar Református Egyház Zsinata).
A balliberálisok pasztellképet festenek, amelyben a tárgyak, alakok körvonalai egymásba mosódnak, míg a konzervatívok Európája olyan mozaikokból álló kép, amelyben a tagok megőrzik színüket, alakjukat, s ezzel gazdagítják a nagy európai ikonképet.
Átadta szerdán a Kovászna megyei Kökösbácsteleken az újabb, adománygyűjtő akcióból származó 16 millió forintos (mintegy 200 ezer lej) támogatását a háromszéki árvízkárosultaknak a Katolikus Karitász.
„Ránk számíthatsz!” az idei tusványosi nyári szabadegyetem és diáktábor mottója – jelentette be Németh Zsolt, az Országgyűlés Külügyi Bizottságának elnöke.
Két szászrégeni banda tagjai verekedtek össze szombaton a szászrégeni strandon. Az eseményről nem számolt be a Maros megyei rendőr-főkapitányság, ám miután egy helyi román lap részletesen írt a történtekről, kedden több személyt őrizetbe vettek.
Mintegy 400 rendőr és csendőr keresi a 37 éves Emil Gânj Maros megyei férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy rágyújtotta a házat barátnőjére, aki a tűzvészben életét vesztette. A férfi felkutatása egész éjjel folytatódott.
Az Erdélyi-szigethegységben lévő Vârtop üdülőfaluban táborozó diákok egy csoportját szállították kórházba kedd éjjel ételmérgezés gyanújával.
A Kolozsvártól bő húsz kilométerre fekvő Magyarfenesen áthaladó főúton sokan megállnak a László-Rigó porta előtt friss zöldségért. Videós riportunkban a gazdacsalád farmbéli teendőit jártuk körül.
Több mint 50 százalékkal megemelték az Aradi Nemzetközi Repülőtér igazgatótanácsi tagjainak a havi illetményét, de az intézmény többségi tulajdonosa, a megyei önkormányzat elnöke megvétózta a fizetésemelést.
A belügyminisztérium katasztrófavédelmi főosztályának (DSU) tájékoztatása szerint 18 óráig számos erdélyi megyében is károkat okozott a viharos időjárás.
Régóta nyomoz a rendőrség annak a 37 éves Maros megyei férfinak a bűnügyeiben, akit azzal gyanúsítanak, hogy rágyújtotta élettársára a lakást Mezőméhesen. A férfi ellen több bűncselekmény miatt folyik eljárás.
A Temes megyei rendőrség keresi azt a személyt, aki megrongálta a magyar nyelvű táblát a temesvári református templomon, ahol Tőkés László szolgált.
szóljon hozzá!