„Isten, áldd meg a magyart!”: magyarul zárta ünnepi beszédét Arad román polgármestere

Kalna Zsolt minorita házfőnök koszorúz •  Fotó: Pataky Lehel Zsolt

Kalna Zsolt minorita házfőnök koszorúz

Fotó: Pataky Lehel Zsolt

A szélsőségesség térnyerése közepette még fontosabb, hogy összetartozásunkat megerősítsük, együtt álljunk ki és harcoljunk jogainkért, a szabadságért, a demokráciáért és a békéért – jelentette ki ünnepi beszédében Faragó Péter parlamenti képviselő, az RMDSZ Arad megyei szervezetének elnöke pénteken az aradi Szabadság-szobornál, az 1848–1849-es magyar forradalom és szabadságharc kitörésének 176. évfordulóján.

Pataky Lehel Zsolt

2024. március 15., 19:162024. március 15., 19:16

2024. március 15., 19:342024. március 15., 19:34

Arad megye több magyarlakta településén is szerveztek, illetve szerveznek még szombaton is ünnepi programokat március 15. alkalmából, de a főrendezvényt péntek délután tartották a 13 vértanú emlékművénél, Zala György monumentális – és idén húsz esztendeje, hogy ismét köztéren álló – Szabadság-szobránál. Elsőként Călin Bibarț polgármester köszöntötte a Román–magyar megbékélés parkjában megjelent körülbelül kétszáz főt. Akik között szinte egyforma arányban voltak szervezők, a megye különböző településeiről érkező koszorúzók, a koszorúzásban közreműködő diákok, illetve egyszerű érdeklődők.

Utóbbiak zöme az idősebb korosztály tagjaiból került ki, bár néhány általános iskolás tanuló is feltűnt a szülők vagy nagyszülők társaságában.

Aradon október 6-án szokott nagyobb tömeg megemlékezni •  Fotó: Pataky Lehel Zsolt Galéria

Aradon október 6-án szokott nagyobb tömeg megemlékezni

Fotó: Pataky Lehel Zsolt

Az elöljáró kifejtette, hogy „ha a szabadság eszméje akkoriban egy közös eszmét jelentett, ez a jövőben sem lehet másként”. „Egy olyan város polgármestereként mondom ezeket a szavakat, amelyben románok, magyarok, németek, szerbek, németek és zsidók közös törekvései az idők során teljes harmóniában fennmaradtak. Ma az aradi magyarok ünnepelnek, mi pedig igazi családként csatlakozunk hozzájuk. Aradon a történelem során megmutattuk, hogy tudunk együtt élni, és szép dolgokat is véghez vinni, ez pedig mindannyiunkat örömmel tölt el” – fogalmazott Călin Bibarț, aki egy magyar nyelvű „Isten, áldd meg a magyart!” felkiáltással zárta szavait.

Faragó Péter parlamenti képviselő az összetartozás megerősítésének fontosságát hangsúlyozta •  Fotó: Pataky Lehel Zsolt Galéria

Faragó Péter parlamenti képviselő az összetartozás megerősítésének fontosságát hangsúlyozta

Fotó: Pataky Lehel Zsolt

Szélesné Herman Ágnes kolozsvári konzul Orbán Viktor magyar, Tóth Csaba Arad megyei prefektus pedig Marcel Ciolacu román miniszterelnök üzenetét tolmácsolta. Majd Faragó Péter parlamenti képviselő, az RMDSZ Arad megyei szervezetének elnöke jelentette ki, hogy csak a béke útján, együtt tehetünk a jövőnk érdekében, de nehéz békéről beszélni, amikor az ukrajnai háború „pokoli szenvedéseket okoz”, és milliók kénytelenek elhagyni otthonaikat. „Most, amikor a világ egyre megosztottabb, a gyűlölet nő, a szélsőséges gondolatok és megnyilvánulások napi szinten elöntenek mindent, még fontosabb, hogy összetartozásunkat megerősítsük, együtt álljunk ki, és harcoljunk jogainkért, a szabadságért, a demokráciáért és a békéért” – mondta a politikus.

Idén áprilisban lesz húsz éve, hogy újból felállították a Szabadság-szobrot •  Fotó: Pataky Lehel Zsolt Galéria

Idén áprilisban lesz húsz éve, hogy újból felállították a Szabadság-szobrot

Fotó: Pataky Lehel Zsolt

Az ünnepi beszédek után a helyi, a megyei és különböző vidéki önkormányzatok, az RMDSZ tagszervezeteinek, a történelmi magyar egyházak és a civil szervezetek képviselői elhelyezték az emlékezés koszorúit a Szabadság-szobornál. Az ünnepség kora este a színházban folytatódott, ahol a sepsiszentgyörgyi Háromszék Néptáncegyüttes mutatta be Élni fogunk szabadon című előadását.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. november 28., csütörtök

Neofasiszta-riadót fújtak a Georgescu-ellenes tüntetők a kincses városban

Kolozsváron újra több ezres demonstrációt tartottak csütörtökön hét órától: ez a negyedik este volt, amikor tiltakozásokat szerveztek Románia nagyvárosaiban a szélsőségesség előretörése, az államfőválasztás első fordulóját megnyerő Călin Georgescu ellen.

Neofasiszta-riadót fújtak a Georgescu-ellenes tüntetők a kincses városban
2024. november 28., csütörtök

Nacsa Lőrinc: a magyar emberek a választáson nemet mondhatnak a magyarellenes uszításokra is

Hogyha az erdélyi magyarok részt vesznek a december elsejei romániai parlamenti választáson, akkor nemet mondhatnak a magyarellenes uszításokra, magyarellenes hangokra is – mondta Nacsa Lőrinc, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára.

Nacsa Lőrinc: a magyar emberek a választáson nemet mondhatnak a magyarellenes uszításokra is
2024. november 28., csütörtök

Franciaországban körözött kocsival buktak le egy erdélyi faluban

Franciaországból lopott személygépkocsival bukott le Krasznán egy 29 éves fiatalember, aki el akart menekülni a rendőrök elől a Szilágy megyei falu utcáin.

Franciaországban körözött kocsival buktak le egy erdélyi faluban
2024. november 28., csütörtök

Életfogytiglani börtönbüntetést kapott az áldozatát fejbe lövő és nyakon szúró gyilkos

Az Arad Megyei Törvényszék életfogytiglani börtönbüntetésre és 2,5 millió lejes kártérítésre ítélte azt a férfit, aki tavaly egy aradi áruház parkolójában féltékenységből lelőtt és nyakon szúrt egy másik férfit, élettársát pedig félholtra verte.

Életfogytiglani börtönbüntetést kapott az áldozatát fejbe lövő és nyakon szúró gyilkos
2024. november 28., csütörtök

Román–magyar együttműködéssel adnák vissza a Hunyadi-kastély patináját Temesváron

A Temes megyei közgyűlés a Csongrád-Csanád Vármegyei Közgyűléssel közösen nyújt be pályázatot vissza nem térítendő európai uniós támogatásra a határon átnyúló együttműködés programja keretében.

Román–magyar együttműködéssel adnák vissza a Hunyadi-kastély patináját Temesváron
2024. november 28., csütörtök

Havazásra figyelmeztet a meteorológiai szolgálat, a Székelyföld lakói is készülhetnek az égi áldásra

Havazásra figyelmeztető előrejelzést bocsátott ki csütörtökön az Országos Meteorológiai Szolgálat 11 megyére.

Havazásra figyelmeztet a meteorológiai szolgálat, a Székelyföld lakói is készülhetnek az égi áldásra
2024. november 28., csütörtök

Gödörbe borult autójával egy nő Hargita megyében

Munkálatok miatt kiásott gödörbe borult egy autó csütörtök reggel Felsőboldogfalva térségében – számolt be a Hargita megyei rendőrség.

Gödörbe borult autójával egy nő Hargita megyében
2024. november 28., csütörtök

Egész Erdélyt, sőt még nagyobb területet „fedett le” a 20 éves Kolozsvári Népzene- és Néptánctalálkozó

Kettős jubileumot ünnepeltek a népzene és néptánc szerelmesei a kincses városban múlt hét végén: 20 éves a Kolozsvári Népzene- és Néptánctalálkozó, és 25 éves a rendezvényt szervező Ördögtérgye Néptáncegyüttes.

Egész Erdélyt, sőt még nagyobb területet „fedett le” a 20 éves Kolozsvári Népzene- és Néptánctalálkozó
2024. november 27., szerda

Sulyok Tamás magyar államfő is felszólal Temesváron, a forradalom kitörésének 35. évfordulóján

A kommunista diktatúrát megdöntő temesvári forradalom 35. évfordulója alkalmából háromnapos megemlékezést szerveznek a december 13–15. között a Bánság fővárosában.

Sulyok Tamás magyar államfő is felszólal Temesváron, a forradalom kitörésének 35. évfordulóján
2024. november 27., szerda

„Inkább halottnak, mint fasisztának lenni”. Kolozsváron pár ezren tüntettek Călin Georgescu ellen (FOTÓRIPORT)

Néhány ezren vonultak utcára szerdán este Kolozsváron, hogy tiltakozásukat fejezzék ki a szélsőségesség előretörése, a romániai államfőválasztás első fordulóját megnyerő Călin Georgescu ellen. Incidenstől sem volt mentes a tiltakozás.

„Inkább halottnak, mint fasisztának lenni”. Kolozsváron pár ezren tüntettek Călin Georgescu ellen (FOTÓRIPORT)